Ads 468x60px

Pages

Szegedi töpörtyűs pogácsa

 2620.
HOZZÁVALÓK:
3 dkg élesztő,
1,5 dl tej,
2 kockacukor,
0,5 kg liszt,
25 dkg töpörtő,
1 kávéskanál só,
2 tojássárgája,
2 dl tejföl,
1 dl tej,
a tetejére 1 tojás.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Áztassuk meg a tejben 2 kockacukorral az élesztőt, és tegyük meleg helyre. Tegyük gyúródeszkára a lisztet, a finomra vágott töpörtőt, a sót, a tojások sárgáját, a tejfölt és a megkelt élesztőt, ezután dolgozzuk ki 1-2 dl tejjel könnyű tésztává. Háromszor egymás után nyújtsuk ki, harmadik nyújtásnál meleg tállal fedjük be, két óráig hagyjuk kelni. Azután nyújtsuk kisujjnyi vastagra, vagdaljuk meg, szaggassuk ki, kenjük meg tojással, és forró sütőben lassú tűznél süssük.


Grízpogácsa

 2619.
HOZZÁVALÓK:
1 l tej,
6 evőkanál gríz,
cukor,
csipetnyi só,
15 dkg liszt,
1 tojás,
5 dkg zsemlemorzsa,
1 csomag vaníliáscukor,
7 dkg porcukor,
a sütéshez: olaj.
 
 
ELKÉSZÍTÉS:
A tejből és a grízből ízlés szerinti mennyiségű cukorral, csipetnyi sóval főzzünk nagyon sűrű tejbegrízt. Kihűtve dolgozzuk bele a tojást meg a lisztet. Nyújtsuk ki a masszát kétujjnyi vastagra, majd pogácsaszaggatóval szaggassuk ki. Zsemlemorzsába forgatva, bő, forró olajban süssük pirosra. Vaníliás porcukorban megforgatva tálaljuk.


Sós mandulás pogácsa

 2618.
HOZZÁVALÓK:
10 dkg finomra őrölt mandula,
25 dkg liszt,
15 dkg margarin,
1 tojássárgája,
1 teáskanál só,
1 egész tojás,
1 kávéskanál sütőpor,
kb. 1 dl tejföl,
a szóráshoz:
5 dkg durvára őrölt mandula.
 
ELKÉSZÍTÉS:
A lisztet keverjük el a sóval és a mandulával. A margarint morzsoljuk el a liszttel, adjuk hozzá a tojást, a tojássárgáját és annyi tejfölt, hogy könnyen nyújtható tésztát kapjunk. Nyújtsuk ki 2 cm vastagságúra, és pogácsaszaggatóval alakítsunk ki kis pogácsákat. A tetejét tojással kenjük meg, mandulával szórjuk meg és 180 fokon süssük aranysárgára.


Sós teasütemény

2617.
Túrós Lukács receptkönyvéből
HOZZÁVALÓK:
28 dkg liszt,
15 dkg vaj,
1 tojás,
1 dl tejföl,
1 dkg élesztő,
3 dkg reszelt sajt,
kevés köménymag,
1,5 dkg só.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Dörzsöljük el gyúródeszkán a vajat a liszttel, és az élesztővel, majd adjuk hozzá a tojássárgáját és a tejfölt. Néhány óráig hagyjuk pihenni. Pihentetés után nyújtsuk ki ujjnyi vastagságúra, és vágjuk tetszés szerinti formára. Esetleg kocka, rúd, félhold alakú, vagy kis perecformákat sodrunk és alakítunk belőle, hogy minél többféle legyen. Tojással kenjük be, reszelt sajttal vagy köménymaggal szórjuk meg. Rakjuk tepsibe, és nem túl forró sütőben süssük szép pirosra.


Maláj cukormázas rizssütemény

 2616.
HOZZÁVALÓK:
50 dkg tapadós rizsliszt,
1 csésze kókuszreszelék,
3 csésze víz,
csipetnyi só,
olaj,
a mázhoz:
2 csésze cukor,
1 csésze víz.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük össze a lisztet, sót és kókuszreszeléket. Tegyünk hozzá annyi vizet, amíg jól formálható tésztát kapunk. Nyújtsuk ki és vágjunk belőle kis trapézformákat. Forró olajban süssük őket barnára. Két csésze cukrot forraljunk fel 1 csésze vízzel. Addig forraljuk, míg besűrűsödik. Dobáljuk bele a süteményt és kevergessük, amíg a cukormáz kezd kristályosodni, és jól befogja a süteményt. Azonnal tálalható.


Maláj banános piskóta

 2615.
HOZZÁVALÓK:
20 dkg vaj vagy margarin,
40 dkg pürévé tört banán,
50 dkg liszt,
5 tojás,
1,5 csésze víz,
30 dkg cukor,
20 dkg dió,
4 evőkanál méz.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük ki a vajat a cukorral. Adjuk hozzá egyenként a tojásokat. Adjuk hozzá lassan a banánt, a lisztet, a vizet, a durvára vágott diót és végül a mézet. Kivajazott, lisztezett formában süssük 180 fokon 30 percig. A tetejét díszíthetjük dióval.


Narancsos kuglóf

 2614.

HOZZÁVALÓK:
50 dkg liszt,
20 dkg vaj,
6 tojássárgája,
1 tojás,
20 dkg porcukor,
5 evőkanál rum,
1/2 csomag sütőpor,
1 mokkáskanál élesztő,
1 csomag vaníliáscukor,
15 dkg cukrozott narancshéj,
2 evőkanál friss narancslé,
csipetnyi só,
1 dl tej.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Szitáljuk tálba a lisztet, a sütőporral és az élesztővel jól morzsoljuk el. Keverjük habosra a vajat a porcukorral, egyenként adjuk hozzá a tojássárgákat, kanalanként a rumot, és a narancslevet, majd keverjük össze alaposan. A legvégén a tejet és a narancshéjat adjuk hozzá. Ehhez öntsük fokozatosan, állandó keverés mellett a lisztet, és addig keverjük, amíg a tészta felülete sima nem lesz. Ezután öntsük a tésztát egy kizsírozott, lisztezett formába. 40 percig kelesszük. Előmelegített, közepesen meleg sütőben kb. 45-50 percig süssük. Még melegen hintsük meg vaníliás porcukorral.


Kuglóf 1925-ből

 2613.

HOZZÁVALÓK:
2 dkg élesztő,
2-3 evőkanál cukor,
30 dkg grízes liszt,
tej,
8-10 tojássárgája,
1 kávéskanál só,
reszelt citromhéj,
50 dkg liszt
20 dkg porcukor,
15-20 dkg írósvaj,
kevés vaj,
kakaó,
4-5 dkg mazsola,
vaníliáscukor,
csokoládémáz.
 
ELKÉSZÍTÉS:
2 dkg szűken mért élesztőt egy kanál cukorral folyékonnyá keverünk. 30 dkg finom grízes lisztet és annyi langyos tejet teszünk bele, hogy jó sűrű palacsinta tésztát kapunk. Jól kikeverjük, és meleg helyen kelesztjük. Közé keverünk 8-10 tojássárgáját, 1 kávéskanálnyi sót, esetleg még reszelt citromhéjat és 50 dkg lisztet, 20 dkg porcukrot, és kevés langyos tejben felolvasztunk 15-20 dkg írósvajat szintén és ezekkel a tésztát se lágyra, se keményre összeállítjuk. Ha szükséges, még kevés tejet adhatunk hozzá, és nagyon jól kidolgozva kikeverjük. Keveset levéve megfestjük egy-két tejmerőkanál tejjel, amelyben egy-két kanál cukrot és mogyorónyi vajat és bőven kakaót oldunk fel. Jól kidolgozzuk, hogy a másik tésztánál valamivel lágyabb legyen. Mindkettőt külön edényben langyos helyen megkelesztjük. Ha megkelt a tésztából annyit vegyünk le, mint amennyi a csokoládés. Ezt kézzel lehetőleg keveset lisztezve, hosszúkásra ellapítjuk. A csokoládést ugyan így, és a fehér tésztára rátéve összegöngyöljük, és nagyon jól kikent formába tesszük. A megmaradt tésztába, kb. 4-5 dkg tisztított mazsolát keverünk és ezt is a formába téve, lassan megkelesztjük. Lassú tűzön 1 óra alatt sütjük. Vaníliás cukorral meghintjük, vagy csokoládémázzal bevonjuk.


Bécsi kuglóf

 2612.

HOZZÁVALÓK:
3 dkg élesztő,
2,5 dl tej,
20 tojássárgája,
40 dkg olvasztott vaj,
10 dkg cukor,
50 dkg liszt,
só,
10 dkg édesmandula,
1 dkg keserűmandula,
citromhéj,
szerecsendió.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Oldjuk fel az élesztőt a langyos tejben. Adjuk hozzá a tojássárgákat, az olvasztott vajat és a cukrot habosra verve.  Ezután tegyük bele a lisztet, 1,5 dkg sót, és az egészet addig dagasszuk, míg a kezünkről el nem válik. Adjuk hozzá a mandulát, a reszelt citromhéjat és egy kevés reszelt szerecsendiót. Tegyük a tésztát zsírral kikent és zsemlemorzsával meghintett kuglófformába, de csak háromnegyed részéig töltsük meg, különben a kelésnél a tészta kifutna.  Ha megkelt, nem túl erős tűznél, 3/4 óráig süssük, utána borítsuk szitára, és porcukorral hintsük meg.


Indiai mazsolás rizs

 2611.
HOZZÁVALÓK:
10 dkg hosszú szemű rizs,
12 dl tej,
5 dkg mazsola,
cukor, ízlés szerint,
2 dl tejszín.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Vastag aljú nagy fazékban 1 liter tejbe öntsük a rizst, és lassú tűzön 50-60 percig, illetve addig főzzük, amíg a rizs csaknem teljesen fel nem szívja a tejet. Öntsük hozzá a megmaradt tejet és mazsolát, jól keverjük össze, és főzzük sűrűre. Amikor levesszük a tűzről, ízlés szerint cukrozzuk. Hagyjuk kihűlni, időnként keverjük meg, hogy ne bőrösödjön a teteje, aztán keverjük bele a tejszínt. Csészében, mandulával megszórva tálaljuk.


Müzlis amerikai palacsinta

 2610.
HOZZÁVALÓK:
20 dkg margarin,
10 dkg méz,
4 tojás,
2 evőkanál rum,
csipetnyi só,
25 dkg liszt,
1/2 csomag sütőpor,
10 dkg kukoricapehely,
10 dkg zabpehely,
10 dkg müzli,
1 citrom lereszelt héja,
1 pohár joghurt.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük habosra a puha margarint, a mézet, az egész tojásokat, a rumot, és egy csipetnyi sót. Keverjük össze a lisztet a sütőporral. A citromhéjat reszeljük le. A tojásos masszához adjuk a pelyheket, a müzlit, a joghurtot és a reszelt citromhéjat. A tésztát jól dolgozzuk össze, annyira híg legyen, hogy a fakanálról lecsöpögjön. Melegítsük fel a kontaktgrillt, és margarinnal kenjük be, ez utóbbit 3-4 darabonként ismételjük meg. A tésztából kb. 2 decit kenjünk szét az alsó rácson, majd csukjuk rá a kontaktgrill felső részét kb. 3-4 percre. Ha a sütő felső részét túl hamar nyitnánk fel, a tészta szétszakadhat. Aranybarnára süssük, a sütő felső részét óvatosan nyissuk fel, és kész az amerikai palacsinta.


Cassis desszert

 2609.
HOZZÁVALÓK:
eper,
cassis (fekete ribizli) szirup,
cukor,
édes vörös bor.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Vágjuk négyfelé az epret, öntsük le cassis (fekete ribizli) sziruppal, szórjuk meg cukorral és öntsünk rá sűrű édes vörös bort. Keverjük össze alaposan és 1-1,5 órát hagyjuk állni. Bármilyen egyéb bogyós gyümölccsel finom.


Mézes égő gesztenye

 2608.

HOZZÁVALÓK:
60 dkg gesztenye,
20 dkg cukor,
1 dl méz,
1 dl konyak.

ELKÉSZÍTÉS:

Vágjuk be a gesztenyék héját, és tegyük őket néhány percre lobogó forró vízbe, hogy a külső és a belső héjukat könnyedén lehúzhassuk. Készítsünk szirupot fél liter vízből, a cukorból és a fele konyakból, s főzzük benne puhára a megtisztított gesztenyét. Ha megfőtt, vegyük ki a gesztenyét a szirupból, főzzük a szirupba a mézet, és öntsük a gesztenyére. Az asztalnál locsoljuk meg a maradék konyakkal és gyújtsuk meg. Forrón fogyasszuk.


Méhcsípés

 2607.

HOZZÁVALÓK:

50 dkg liszt,
2,5 dkg élesztő,
19 dkg + 5 evőkanál cukor,
kb. 2,5 dl tej,
2 tojás,
5 dkg vaj,
egy csipetnyi só,
1 csomag vaníliáscukor,
1 csomag vaníliás pudingpor,
5 dl tej,
20 dkg hosszúkásra vágott hámozott mandula,
4 evőkanál méz,
14 dkg kristálycukor,
9 dkg vaj,
2 dl tejszín,
vaj a tepsihez.

 

ELKÉSZÍTÉS:

Szitáljuk egy tálba a lisztet és a közepébe nyomjunk egy mélyedést. Az élesztőt langyos tejben oldjuk fel, öntsük a mélyedésbe, egy kevés keverjünk belőle liszttel puha kovászt, amit letakarva 20 percig kelesszünk. Ezután dolgozzuk össze a liszttel, 5 dkg felmelegített vajjal, 5 dkg kristálycukorral, egy csipetnyi sóval, 2 tojással, hogy puha tésztát kapjunk, amit letakarva ismét 20 percig kelesszünk. Ez alatt a vaníliás pudingporból a tejjel és 5 evőkanál kristálycukorral a csomagoláson lévő előírás szerint készítsünk pudingot, amit, ha kihűlt, passzírozunk át. A vajat, a mézet, a maradék cukrot és a manduladarabkákat közepes lángon addig keverjük, míg a cukor el nem kezd olvadni. Ekkor vegyük le a tűzről, keverjünk hozzá bő 1/2 dl tejszínt, hagyjuk kihűlni. A tésztát belisztezett deszkán nyújtsuk ki, terítsük kivajazott tepsibe, és a cukros mandulát kenjük el rajta. Előmelegített sütőben 200 fokon kb. 30 percig süssük, vegyük ki a tepsiből, és rácson hűtsük ki teljesen, 1,5 dl tejszínt verjünk kemény habbá, és keverjük a vaníliapudingba. A kihűlt tésztát hosszában vágjuk kétfelé, az így kapott két csíkot keresztben megint vágjuk félbe. Ezeket a tortalapokat most szeletekre vágjuk, megtöltjük a krémmel, ismét rakjuk össze. A szeletek széleit simítsuk el.