Ads 468x60px

Pages

Mogyorós sült banán

 2650.

HOZZÁVALÓK:
4-6 db banán,
2 evőkanál vaj,
5 dkg mogyoró,
3 evőkanál méz,
1 evőkanál konyak.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Hámozzuk meg a banánokat, és vágjuk karikákra, majd egy serpenyőben süssük át a vajon. Szűrőkanállal emeljük ki belőle és tegyük félre. A mogyorót vágjuk egészen finomra vagy daráljuk meg, és ugyanebben a serpenyőben pirítsuk meg. Tegyük rá a mézet, a konyakot, majd újra a banánt. Forrósítsuk át. Langyosan tálaljuk. Ízlés szerint mazsolával is megszórhatjuk.


Burgonyás szelet

 2649.

HOZZÁVALÓK:
25 dkg liszt,
25 dkg burgonya,
12 dkg zsír,
12 dkg porcukor,
1 tojás,
1 csomag sütőpor,
1/2 csomag vaníliáscukor,
gyümölcsíz,
vaníliás porcukor.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Gyúrjuk össze a lisztet, és a főtt áttört burgonyát a zsírral, a porcukorral, az egész tojással, a sütőporral és a vaníliás cukorral. Nyomkodjuk a felét egyenletesen a tepsi aljára, kenjük meg az ízlés szerint választott gyümölcsízzel félujjnyi vastagon és a tészta másik részét ráhelyezve, villával szurkáljuk meg. Forró sütőben süssük. Sütés után vágjuk négyzetes darabokra és vaníliás cukorral kevert porcukorral bőven szórjuk meg.


Orosz teasütemény II.

 2648.

HOZZÁVALÓK:
12 dkg cukor,
1 tojás,
12 dkg vaj,
25 dkg liszt,
1/2 csomag sütőpor,
a töltelékhez:
15 dkg héjas mandula,
15 dkg cukor,
1/2 dl tej,
1/2 csomag vaníliáscukor,
6 dkg mazsola,
őrölt fahéj,
5 dkg vaj.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Gyúrjunk jól nyújtható tésztát a cukorral, az egész tojással, a vajjal és a liszttel elkevert sütőporral. A tészta kétharmad részét nyújtsuk késhát-vastagságúra, és pogácsaszaggatóval szúrjuk ki. A korongocskák közepére a következő keveréket készítsük: mozsárban törjük finomra a héjas mandulát a cukorral, adjuk hozzá a tejet, majd keverjük össze alaposan. A tejes keverékhez még adjuk hozzá a vaníliás cukrot, a mazsolát, kevés tört fahéjat és a vajat. A félretett tésztából sodorjunk ceruza vékony szálakat, melyeket nyomjunk kereszt alakban a süteményekre. Forró sütőben süssük. Felszolgálás előtt bőven hintsük meg vaníliáscukorral.


Kakaós-kókuszos gombóc

 2647.

HOZZÁVALÓK:
1 piskóta tortalap,
15 dkg vaj,
15 dkg porcukor,
4 evőkanál kakaó,
1 tojás,
3 evőkanál rum,
2 evőkanál felmelegített kajszibarack lekvár,
4 evőkanál kókuszreszelék.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük habosra a cukorral a vajat, adjuk hozzá a kakaót, rumot. Tépjük apróra a tortalapot, gyúrjuk össze a vajas masszával. Hagyjuk állni 10 percig, majd készítsünk belőle kis gombócokat. Forgassuk meg lekvárban, majd a kókuszban. Tegyük hűtőbe 30 percre.


Kókusz bucka

 2646.

HOZZÁVALÓK:
3 tojás,
30 dkg porcukor,
25 dkg kókuszreszelék,
15 dkg margarin,
2 kanál kakaó,
2 kanál baracklekvár,
1 kanál rum,
30 dkg darált háztartási keksz.
 
ELKÉSZÍTÉS:
A felső rész elkészítéséhez keverjük habosra a tojások fehérjét a porcukor felével, majd keverjük hozzá a kókuszreszeléket. Az alsó részhez keverjük el a tojások sárgáját a maradék porcukorral, adjuk hozzá a margarint, a kakaót, a baracklekvárt, a rumot, és a darált kekszet. A formázáshoz használjunk kisméretű műanyag citromfacsarót. A felfordított citromfacsarót étolajjal kenjük ki, töltsük félig (nyomkodjuk bele) előbb a kókuszos tésztával, majd tele a kekszessel. A kész buckákat ütögetéssel, vagy a citromfacsaró csúcsára fúrt lyukon való kifújással könnyedén kiszedhetjük.


Erzsébet csókja

 2645.

HOZZÁVALÓK:
6 tojásfehérje,
20 dkg kókuszreszelék,
6 evőkanál porcukor,
1 evőkanál citromlé,
1 tábla tortabevonó.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Verjünk a tojásfehérjéből kemény habot, majd folyamatosan tovább verve apránként adjuk hozzá a cukrot, a citromlét és a kókuszreszeléket. A masszából rakjunk kis halmokat egy papírral letakart sütőlemezre. 150 fokra előmelegített sütőben kb. 20 percig süssük (pontosabban csak szárítsuk). A csókokat a sütőben hagyjuk kihűlni. A tortabevonót gőz fölött vagy mikróban olvasszuk meg, és a kihűlt csókok alsó felét mártogassuk bele. A csókokat fejjel lefelé lerakva hagyjuk megszáradni.


Karácsonyi rétes

 2644.

HOZZÁVALÓK:
a tésztához:
40 dkg liszt,
1 csomag sütőpor,
10 dkg cukor,
1 vaníliáscukor,
1 tojás,
5 evőkanál tej,
10 dkg vaj,
a töltelékhez:
8-10 dkg kockára vagdalt Arancini,
mazsola,
metéltre vágott citronát,
hosszúkásra vagdalt mandula,
apróra vágott füge,
1 citrom,
10-15 kg porcukor.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Gyúrjunk tésztát a hozzávalókból, majd nyújtsuk ki ujjnyi vastagságúra. Kenjük meg a töltelékkel, sodorjuk össze, tojással kenjük meg és tepsin kb. 40 percig süssük. A sűrűre kevert mázzal a kihűlt rétest vonjuk be, és levegőn szárítsuk meg.


Karácsonyi csemege

 2643.

HOZZÁVALÓK:
3,5 dl mézes Graham keksz morzsa (kb. 30 kekszből),
1/2 teáskanál só,
1 evőkanál konyak vagy áfonyaszörp,
2 evőkanál habosított méz (1 tojásfehérjével melegen felvert méz),
2 evőkanál lágy vaj vagy margarin,
2 dl félédes tört csokoládé,
a töltelékhez:
2 dl kimagozott, finomra metélt datolya,
1 dl mazsola, felaprítva,
1 dl finomra felaprított kandírozott cseresznye,
2 dl durván felaprított dió,
2 evőkanál habosított méz,
2 evőkanál konyak vagy áfonyaszörp,
a díszítéshez:
1/2 dl felezett, kandírozott cseresznye.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük össze a Graham keksz morzsát a sóval. Adjuk hozzá a konyakot, és a habosított mézet. Egy mártásos edényben lassú tűzön olvasszuk meg a vajat és a csokoládédarabkákat. Finoman dolgozzuk bele a Graham morzsás keverékbe. Az így kapott keverék felét nyomkodjuk be egy kivajazott 20 x 20 x 5 cm-es tepsibe. A töltelékhez tegyük az előkészített gyümölcsöket a konyakkal, és a habosított mézzel együtt egy mártásos edénybe. Lassú tűzön, állandó kevergetés mellett addig melegítsük, míg a keverék egészen fel nem forrósodik. Vegyük le a tűzről, és azon melegében forgassuk bele a diót. Az így elkészített gyümölcsös keveréket kenjük rá a Graham morzsás alapra, majd fedjük be a morzsás keverék maradék felével. A felső részt jó erősen nyomkodjuk rá a töltelékre. A hűtőben hűtsük le, borítsuk ki a tepsiből, majd egy éles késsel vágjuk fel "falatnyi" kockákra. A kockákat a félbevágott kandírozott cseresznyével díszítsük. A falatkák hűtőben tartva ropogósak maradnak. Kb. 30 kocka lesz az eredmény.


Karácsonyi csokifüggelék

 2642.

HOZZÁVALÓK:
25 dkg csokoládé,
50 dkg porcukor,
1 csomag vaníliáscukor,
3 tojásfehérje.


 
ELKÉSZÍTÉS:
Dolgozzuk össze alaposan a reszelt csokoládét a porcukorral, a vaníliáscukorral és a tojásfehérjékkel. Ha nem tart jól össze, lehet még tojásfehérjét hozzáadni. A csokoládétömeg inkább kemény, mint lágy legyen. Nyújtsuk késfok vastagságúra, és különböző formákkal szaggassuk ki, vagy ceruza-vastag rudakat sodorva, hajlítsuk különböző alakokra. Viasszal bedörzsölt, vagy vajjal gyengén kikent sütőlemezen szárítsuk.


Csillagos ég

 2641.

HOZZÁVALÓK:
2 evőkanál porcukor,
2 dl tejszín,
1 csomag vaníliáscukor,
1/2 teáskanál őrölt fahéj,
1/4 doboz sztracsatella-, mogyoró- és karamellfagylalt.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Négy nagy tányért szitakanál segítségével szórjunk be porcukorral. A tejszínt verjük kemény habbá, közben szitáljuk bele a vaníliáscukrot és a fahéjat. Szedjük csillagcsőrös habzsákba. A fagylaltot vágjuk kb. 1,5-2 cm vastag szeletekre, és különböző nagyságú csillagmintás kiszúróval szaggassunk belőle csillagokat. Rakjuk tányérra, köré nyomjunk fahéjas tejszínhabrózsákat, és cukorgyönggyel szórjuk meg. Azonnal tálaljuk.


Mogyorós gyertyák

 2640.

HOZZÁVALÓK:
4 tojás,
4 evőkanál cukor,
1 kiskanál kakaópor,
4 evőkanál liszt,
10 dkg Nutella,
a mázhoz:
1 citrom leve,
8-10 dkg porcukor,
a díszítéshez:
2 aszalt füge,
4 szem hámozott mandula,
a tálaláshoz:
vegyesgyümölcs-befőtt vagy gyümölcssaláta.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük habosra a tojások sárgáját a cukorral és a kakaóporral. Apránként adjuk hozzá a lisztet, végül a tojásfehérjéből vert kemény habot is forgassuk bele. A masszát simítsuk kisujjnyi vastagon sütőpapírral bélelt tepsibe, és előmelegített sütőben 15-16 perc alatt süssük meg. A sütőből kivéve borítsuk lisztezett deszkára, a papírt húzzuk le róla, és a tésztát hagyjuk hűlni. Ezután 4-5 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval vágjunk ki belőle kis korongokat, és egyenként mogyorókrémmel megkenve 6-8 db-ot rakjunk egymás tetejére. A mázhoz a citromlevet annyi porcukorral keverjük össze, hogy tejfölsűrűségű masszát kapjunk. Ebből 1-2 evőkanálnyit a "gyertyák" tetején oly módon simítsunk el, hogy akárcsak a viasz, körben lecsorogjon róla. Aszalt fügéből és mandulából formáljunk "lángot" a tetejére. Befőttel vagy gyümölcssalátával kínáljuk, amit pár csepp rummal, vagy illatos likőrrel kicsit megbolondítunk.


Havas fenyők

 2639.

HOZZÁVALÓK:
30 dkg liszt,
2 tojás,
csipetnyi só,
5 dkg puha vaj,
22 dkg porcukor,
1 evőkanál rum,
8 dkg finomra darált mandula,
1 mandulaízű sütőaroma.
a töltelékhez:
10 dkg földimogyoró,
2 evőkanál méz,
1 evőkanál kakaópor,
a tálaláshoz:
porcukor.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Gyúrjuk össze a tésztához valókat, és fóliába csomagolva hűvös helyen, legalább fél órán át pihentessük. Ezután belisztezett deszkán nyújtsuk 2-3 mm vastagra, és szúrjunk ki belőle kis fenyőformákat. Mindegyiket fektessük sütőpapírral borított tepsire, és előmelegített sütőben közepes lángon 5-6 perc alatt süssük világossárgára. A töltelékhez a földimogyorót daráljuk finomra, majd a mézzel és a kakaóval keverjük simára. 2-2 kihűlt fenyőkekszet a mogyorókrémmel ragasszunk össze, és porcukorral hintsük meg.


Csillagos linzer

 2638.

HOZZÁVALÓK:
1 kg liszt,
pici só,
1/2 kg vaj,
40 dkg cukor,
2 csomag vaníliáscukor,
1 egész tojás + 1 sárgája,
4 főtt tojássárgája átpasszírozva,
3-5 citrom, nagyságtól és lédússágtól függően,
a tetejére:
 durvára vágott dió vagy mandula,
a kenéshez:
1 tojás.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Dolgozzuk bele a lisztbe a négy főtt tojássárgáját, morzsoljuk bele a vajat és a cukrot. Adjuk hozzá a nyers tojást és a tojássárgát. Gyúrjuk össze, reszeljük bele egy citrom héját, és kifacsart citromlével állítsuk össze, amíg a kezünktől el nem válik. Osszuk 4 cipóra, és tegyük hidegre néhány órára. Utána nyújtsuk ki nem túl vékonyra és szaggassuk ki a sokféle formával. A tetejét kenjük meg tojássárgával, és szórjunk rá cukros vágott diót. Közepes lángon süssük.


Grissini

 2637.

HOZZÁVALÓK:
80 dkg liszt,
20 dkg olivaolaj,
35 dkg tej,
3 dkg só,
1 csomag sütőpor/szódabikarbóna,
a kenéshez:
1 tojás pici tejjel.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Gyúrjuk össze a hozzávalókat, majd a tésztát pihentessük kb. 15 percet. Ezután nyújtsuk ki 1 cm vastagra, vágjuk hosszú csíkokra, és hengergessük meg. A tetejét kenjük meg tojással, majd 220 fokon 10-12 percig süssük.


Mikulás sütemény

 2636.

HOZZÁVALÓK:

15 dkg kristálycukor barnára pirítva,
3 evőkanál tej,
40 dkg liszt,
1-1  kiskanál őrölt szegfűszeg, - fahéj, - gyömbér, - szerecsendió,
1 csomag sütőpor,
késhegynyi só,
25 dkg vaj, vagy margarin,
3 dkg apróra vágott mandula.

 

ELKÉSZÍTÉS:

Keverjük össze a tejet és a cukrot. A lisztet keverjük össze a fűszerekkel, a sóval, a sütőporral, gyúrjuk össze a vajjal, keverjük bele a cukros tejet. Csomagoljuk fóliába, tegyük a hűtőbe 24 órára. Nyújtsuk ki a tésztát gyengén lisztezett deszkán kb. 1/2 cm vékonyra, különféle formákkal szaggassuk ki, és hintsük be mandulával. Kivajazott tepsiben süssük 20-25 percig.