Ads 468x60px

Pages

Habos lepény

 2798.

HOZZÁVALÓK:
a tésztához:
28 dkg rétesliszt,
22 dkg margarin,
2 dl tejföl,
1/2 citrom leve,
csipetnyi só,
a töltelékhez:
6 tojásfehérje,
40 dkg cukor,
30 dkg gyümölcs (eper, málna, sárgabarack),
vagy 2-3 evőkanál kakaópor, 1 csomag vaníliáscukor,
vagy 2 evőkanál Nescafé kevés vízben feloldva,
a tetejére:
porcukor.
 
ELKÉSZÍTÉS:
A tésztához a hozzávalókat kézzel összedolgozzuk, és hideg helyen legalább két órát pihentetjük, de lehet egy éjszakán át is. A tésztából két lapot készítünk, mint a krémes pitéhez. A töltelékhez a tojásfehérjéket kemény habbá verjük és belecsorgatjuk a nagyon kevés vízben feloldott, néhány percig forralt cukrot. Ezután gőz fölött addig verjük, amíg sima, fényes nem lesz, és a gőzről levéve, beletesszük az ízesítőket. Ha gyümölcsből készítjük, a gyümölcsöt áttörve vagy turmixolva keverjük a habba, a kakaóport csak önmagában, ill. a vaníliás cukorral együtt keverjük bele, a kávésat nagyon kevés vízben feloldott nescaféval ízesítjük, de ebbe is tehetünk egy csomag vaníliás cukrot. Az alsó, egészben hagyott lapra vastagon rásimítjuk a tölteléket, majd a felső, négyzetekre vágott lappal fedjük be. Porcukorral meghintve, és ha gyümölccsel ízesítettük, esetleg a tetején egy szem gyümölccsel kínáljuk.


Diós-barackos batyu

 2797.

HOZZÁVALÓK:
50 dkg liszt,
bő 1 dl olaj,
1 tojás,
1 dkg élesztő,
1 evőkanál cukor,
1/2 dl langyos víz,
25 dkg darált dióbél,
15 dkg szárított sárgabarack (vagy egészen kemény, beszáradt sárga barackbefőtt vagy dzsem),
1 citrom leve és lereszelt héja,
cukor (ízlés szerint).
 
ELKÉSZÍTÉS:
A tésztához morzsoljuk el az élesztőt langyos vízben és keverjük hozzá a cukrot. A lisztet szórjuk mély tálba, közepébe vájjunk mélyedést, ide öntsük az élesztőt, a sót, az olajat és a tojást. Gyúrjuk össze egy nagy cipóvá, és lisztezett deszkán tiszta konyharuhával letakarva egy óráig pihentessük. Ezután könnyedén átgyúrva nyújtsuk ki 1/2 centi vastagra, és vágjunk belőle kis négyzeteket. A tésztadarabok közepére rakjunk egy kis halmot a töltelékből, majd a négy sarkát összefogva kissé nyomjuk össze. A kis batyukat rakjuk sütőlemezre, és félórai kelesztés után süssük meg. A töltelékhez keverjük össze a darált diót a cukorral, a citromlével, a citromhéjjal, majd adjuk hozzá a kis kockákra vágott gyümölcsöt. Egy-két evőkanál vízzel keverjük, hogy éppen csak összeálljon.


Bajor túrótorta

 2796.

HOZZÁVALÓK:
1 kg tehéntúró,
4 tojás,
12,5 dkg vaj,
37 dkg cukor,
1 citrom,
1 csomag sütőpor,
1 csomag vaníliáscukor,
6 dkg búzadara,
5 dkg vaníliás pudingpor.
 
ELKÉSZÍTÉS:
A vajat a kristálycukorral, és a vaníliáscukorral habosra kavarjuk, hozzáadjuk az egész tojásokat, hozzákeverjük az egész túrót, majd alaposan eldolgozzuk. A citromhéját lereszeljük, levét kicsavarjuk, a grízzel, sütőporral együtt a masszához keverjük. Gyűrű alakú formát kivajazunk, óvatosan beleöntjük a masszát és 150 fokos sütőben legalább 1 órán keresztül, sütjük. A tortát a formában hagyjuk kihűlni. A tetejét díszíthetjük gyümölcsökkel, lekvárral, tejszínhabbal tetszés szerint.


Mogyoróhegyek

 2795.

HOZZÁVALÓK:
10 dkg vaj,
12,5 dkg cukor,
1 csomag vaníliáscukor,
csipetnyi só,
2 tojás,
3 evőkanál tej vagy tejszín,
20 dkg zabpehely,
7,5 dkg darált mogyoró,
10 dkg liszt,
1 teáskanál sütőpor,
a tetejére: mogyoró.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük össze a vajat, a cukrot, a vaníliáscukrot, a tojásokat és a sót. Adjuk hozzá a tejet, a zabpelyhet, a mogyorót, a sütőport és a lisztet. A pasztát tegyük nyomózsákba és formázzunk kis "hegyeket" belőle az előzőleg vajjal kikent sütőlemezre. A tetejüket egy-egy szem mogyoróval díszítsük. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 15 percig süssük. Kb. 80 db lesz belőle.


Fedett almalepény

 2794.

HOZZÁVALÓK:
7,5 dkg vaj,
7 dkg cukor,
1 csomag vaníliáscukor,
1 tojásfehérje, és 1/2 tojássárgája,
37 dkg liszt,
2 teáskanál sütőpor,
7 evőkanál tejföl,
a töltelékhez:
1,5 kg alma,
5 dkg cukor,
2-3 evőkanál víz,
1 evőkanál rum,
5 dkg mazsola,
a kenéshez:
1/2 tojássárgája, 1 kanál tejjel elkeverve.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük habosra a vajat, majd lassanként adjuk hozzá a cukrot, és a tojást. A sütőporral vegyített liszt 2/3-át szitálva, a tejföllel adjuk a keverékhez, a többi lisztet tegyük a deszkára, a kevert tésztát helyezzük rá, és a liszttel gyúrjuk sima, puha tésztává. A tészta felét vékonyan nyújtsuk ki a tepsi nagyságára, és tegyük félre. A tészta másik felét szintén sodorjuk ki vékonyra, oly nagyságúra, hogy 3 centire kiálljon a tepsiből. Ezzel fedjük le a zsírozott tepsit. A töltelékhez hámozzuk meg az almát, magházát vágjuk ki, vágjuk szeletekre, kevés vízzel gyenge tűzön kissé pároljuk meg. Hűtsük ki, a cukrot, a rumot, a mazsolát keverjük hozzá. A tölteléket a egyenletesen helyezzük a tésztára, a tészta széleit hajtsuk rá. A tojássárgáját a tejjel keverjük el, ezzel a töltelékbe helyezett szeleteket kenjük be, a félretett tésztát terítsük rá. Tojássárgájával kenjük be, villával többször szurkáljuk meg, vagy derelyemetszővel kockaformában menjünk végig rajta. Forró sütőben 30 percig süssük.


Sült csokoládépuding

 2793.

HOZZÁVALÓK:
7 dkg cukor,
3 tojássárgája,
3 tojásfehérjének habja,
5 dkg reszelt csokoládé,
4 dkg liszt
késhegynyi sütőpor,
2 dkg olvasztott vaj.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Dolgozzuk össze a cukrot, a tojássárgákat, a fehérjék kemény babját, a csokoládét, a sütőporral kevert lisztet és vajat, jól keverjük el, és a pudingot tűzálló formában süssük meg. Tejszínhabbal tálaljuk.


Burgonyamorzsa kalács

 2792.

HOZZÁVALÓK:
25 dkg búzaliszt,
2,5 teáskanál sütőpor,
12 dkg főtt burgonya,
5 dkg zsemlemorzsa,
12 dkg cukor,
1 csomag vaníliáscukor,
1 evőkanál rum,
csipetnyi só,
1 tojás,
4 dkg vaj,
a töltelékhez:
20 dkg sűrű lekvár, vagy 50 dkg alma.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Szitáljuk tálba a liszttel elkevert sütőport, majd dolgozzuk össze az áttört burgonyával és zsemlemorzsával is. A közepébe készítsünk mélyedést, és ebben a cukrot, fűszert, tojást, olvasztott vajat egymással jól keverjük el. Azután kézzel, vagy két villa segítségével a tésztát morzsoljuk szét apró darabkákra, ha szükséges, még kevés vizet (legfeljebb 1 evőkanál) adjunk hozzá. 2/3 részét ezen morzsaléknak nyomjuk 26 cm átmérőjű tortaformába, erre szórjunk rá hámozott, felvagdalt almát, vagy lekvárt. A töltelékre szórjuk a morzsalék fennmaradt részét, és a szélén gyengéden nyomkodjuk oda.


Sand torta

 2791.

Rákóczi János receptje

HOZZÁVALÓK:
6 tojás,
12 dkg cukor,
12 dkg liszt,
3-4 dkg vaj,
vanília.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Az egész tojásokat, és a cukrot habüstben a vaníliával összekeverjük: Egy fazék, forróvíz fölé helyezve, habverővel habosra verjük. Ha elég meleg, levesszük a gőzről, és tovább verjük, míg szalagot vet és jó habos lesz. Ekkor belekeverjük a lisztet és a langyosra melegített vajat. A vaníliát kivesszük. A masszát az előkészített tortaformába öntjük, és mérsékelten meleg sütőben megsütjük. Tetszés szerinti ízzel vagy krémmel töltjük, és hozzáillő cukormázzal bevonjuk.


Gesztenyetorta

 2790.

Rákóczi János receptje

HOZZÁVALÓK:
12 dkg cukor,
10 dkg vaj,
8 dkg gesztenyepüré,
8 dkg man­dula,
6 tojás.
 
ELKÉSZÍTÉS:
A vajat a tojással, 8 dkg cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a gesztenyepürét, a tojássárgáját, amellyel még jól simára keverjük, végül könnyedén hozzákeverjük a tojásfehérjéből, 4 dkg cukorral felvert kemény habot a darált mandulával együtt. Kivajazott, lisztezett tortaformában mérsékelten meleg sütőben megsütjük. Ha kihűlt, három részbe vágjuk, és vajas gesztenyekrémmel megtöltjük. Ha kifagyott, csokoládéfondánnal bevonjuk. Kis karamírozott gesztenyegolyókkal díszítjük.


Csokoládés őzgerinc

 2789.

Rákóczi János receptje

HOZZÁVALÓK:
15 dkg cukor,
8 dkg vaj,
10 dkg liszt,
5 dkg darált dió vagy mandula,
5 szelet csokoládé,
8 tojás.
 
ELKÉSZÍTÉS:
10 dkg cukrot a vajjal és a megpuhított csokoládéval habosra keverjük. A tojás­fehérjét 5 dkg cukorral kemény habbá verjük, és könnyedén hozzákeverjük a dióval vagy mandulával összekevert liszttel együtt. Kivajazott, lisztezett őz­gerinc formában, mérsékelten meleg sütőben megsütjük. Ha kihűlt, barackízzel vékonyan bekenjük, csokoládéfondánnal bevonjuk és héjától megtisztított, hosszúkásra vágott fehér mandulával megtűzdeljük. Vaníliás cukorral ízesített tejszínhabot külön adunk hozzá.


Epres túrógombóc

 2788.

HOZZÁVALÓK:
50 dkg tehéntúró,
3 tojás,
3 dl tejföl,
8 dkg búzadara,
50 dkg kemény eper,
ízlés szerint porcukor,
csipetnyi só.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Az áttört tehéntúrót keverjük össze a habosra felvert tojásokkal, a búzadarával, a sóval és kevés porcukorral. A hűtőszekrényben három-négy órán keresztül pihentessük. Ezután formáljunk belőle nagy gombócokat, mindegyik közepébe rakjunk egy-két szem megmosott, kicsumázott eperszemet. Forrásban lévő sós vízben főzzük ki a gombócokat, majd leszűrve szedjük meleg tálra. Közben a tejfölt keverjük össze a maradék megmosott, kicsumázott és villával összetört eperrel, és annyi porcukrot tegyünk bele, hogy kellemesen édes legyen, de a gyümölcs aromáját ne nyomja el a cukor. Tálaláskor a megfőtt gombócokat a tányérokon öntsük le a gyümölcsös tejföllel.


Élesztőpástétom

 2787.

HOZZÁVALÓK:
8-10 dkg élesztő,
2 fej vöröshagyma,
1 evőkanál zsemlemorzsa,
2 evőkanál búzadara,
1 tojás,
olaj,
majoránna,
borsikafű,
pirospaprika,
só,
vágott petrezselyemzöld.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Az apróra vágott hagymát pároljuk meg, tegyük bele a zsemlemorzsát és a darát. Kicsit együtt is pirítsuk. Az élesztőt kis vízben oldjuk fel és adjuk hozzá a hagymához. Fűszerezzük be ízlés szerint, és üssük bele a tojást. Ha kell még adjunk hozzá egy kis vizet, és állandó kevergetés közben főzzük kenhető pástétommá.


Szerencsefánk

 2786.

HOZZÁVALÓK:
8 dkg vaj,
30 dkg liszt,
15 dkg porcukor,
4 dkg kakaó,
1 csomag sütőpor,
1 csomag vaníliáscukor,
2 kanál tej,
2 tojás,
kevés fahéj,
10-12 szem dió.
 
ELKÉSZÍTÉS:
A hozzávalókból készítsünk masszát, nyújtsuk ki ujjnyi vastagra, és ebből szaggassunk fánkokat. Tojással kenjük meg, fél dióbelekkel tűzdeljük meg, és közepesen meleg sütőben lassan süssük meg. A fánkokat távolabb rakjuk egymástól, mert sütéskor megdagadnak!


Tepertős lekváros bukta

 2785.

HOZZÁVALÓK:
50 dkg liszt,
4 dkg élesztő,
1 dl tej,
1 dl tejföl,
15 dkg margarin,
35 dkg tepertő,
4 evőkanál rum,
1 evőkanál só,
10 dkg szilvalekvár,
a kenéshez: 1 tojás.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Az élesztőt a tejben futtassuk fel, majd a többi hozzávalóval - a tepertő kivételével – gyúrjuk össze, és alaposan dolgozzuk ki. Nyújtsuk ki vékonyra, és kenjük meg a ledarált tepertővel. Hajtogassuk össze, és nyújtsuk el. Ezt háromszor ismételjük meg, közben 20-20 percig pihentessük. Végül megint nyújtsuk ki a tésztát, és vágjuk 8x8 centis kockákra. A kockákat kenjük meg szilvalekvárral, és félbehajtva tegyük tepsibe, majd kenjük meg a tetejüket a felvert tojással. Előmelegített sütőben 15-20 percig süssük.