Ads 468x60px

Pages

Duna torta

1633.
HOZZÁVALÓK:
3 tojás,
6 dkg cukor,
8 dkg liszt,
4 dkg vaj,
a töltelékhez:
15 dkg vaj,
15 dkg cukor,
6 dkg liszt,
2,5 dl tej,
1 kanál porcukor,
2 tojássárgája,
vanília,
15 dkg rumosmeggy vagy 15 dkg rumba áztatott cukrozott gyümölcs.

ELKÉSZÍTÉS:
Verjük kemény habbá a tojásfehérjéket a cukorral, adjuk hozzá a tojássárgáját, végül könnyedén fakanállal keverjük bele a lisztet, és 3 dkg olvasztott vajat. Kilisztezett, kivajazott tortaformában süssük meg. A töltelék elkészítéséhez keverjük habosra a vajat a cukorral. Keverjük simára a lisztet a tejjel, és a porcukorral, majd adjuk hozzá a tojássárgákat, és ízlés szerint vaníliát. Forraljuk fel, és többször megkeverve hűtsük ki. Miután kihűlt kanalanként keverjük hozzá a kikevert vajat, amellyel még habosra keverjük, végül keverjük hozzá a rumosmeggyet vagy az apró kockára vágott, rumba áztatott cukrozott gyümölcsöt. A kihűlt piskótalapot vágjuk két részre. A tortaformát zsírpapírral körül béleljük ki, egyik lapot tegyük vissza a tortaforma aljára, öntsük bele a krémet, simítsuk el, tegyük a tetejére a másik lapot, kissé nyomkodjuk le, és jégszekrényben fagyasszuk ki. Miután kifagyott, vegyük ki a formából és csokoládéfondánnal, vagy tunkmasszával vékonyan vonjuk be. Meleg vízbe mártott késsel szeleteljük fel.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése