1400.
HOZZÁVALÓK:
70 dkg liszt,
1 tojás,
2 tojássárgája,
5 dkg vaj,
1 evőkanál tej,
késhegynyi szódabikarbóna,
késhegynyi fahéj,
kevés reszelt citromhéj,
35 dkg méz,
a töltelékhez:
1 szelet főzőcsokoládé,
2 dkg cukor,
10 dkg darált dió,
kevés tej.

ELKÉSZÍTÉS:
Gyúrjuk össze a lisztet az egész tojással, a tojássárgákkal, a vajjal, a tejjel, a szódabikarbónával, az őrölt fahéjjal, kevés reszelt citromhéjjal, és végül a meglangyosított mézzel. Dolgozzuk ki addig, amikor már nem ragad. Tegyük félre pihenni addig, amíg a tölteléket kidolgozzuk. Főzzük addig a megpuhított főzőcsokoládét a cukorral, és egy evőkanál vízzel, amíg hólyagokat vet. Adjuk hozzá a darált diót, és egy kevés tejet. Folyamatos kevergetés közben főzzük sűrűre, majd hűtsük ki. Ha a töltelék elkészült, nyújtsuk ki a tésztát 3 mm vastagságúra, vágjunk belőle 4-5 cm széles és 10 cm hosszú darabokat. Tegyünk mindegyikre 1-1 mokkáskanál tölteléket, hajtsuk össze, a közepén vágjuk fel, és kenjük meg felvert tojással. Zsírozott tepsin süssük meg.
Add a Startlaphoz
1399.
HOZZÁVALÓK:
12 dkg krumplicukor,
1/4 kg méz,
késhegynyi bors,
10 dkg zsír,
1 dkg szalalkáli,
liszt.

ELKÉSZÍTÉS:
Oldjuk fel a krumplicukrot, a mézet, és a finomra tört borsot 1/4 l vízben, majd főzzük őket jól össze. Töltsük tálba, és amikor már csak langyos, keverjük bele a zsírt, a szalalkálit, és annyi lisztet, hogy kemény tésztát gyúrhassunk belőle. Miután szép simára kidolgoztuk, formáljunk belőle kolbász vastagságú hurkákat, és vagdossuk fel 4 centis darabokra. Tegyük kilisztezett tepsibe, de csak másnap süssük meg, felvert tojással megkenve.
Add a Startlaphoz
1398.
HOZZÁVALÓK:
25 dkg mák,
25 dkg porcukor,
8 tojás,
1 evőkanál liszt,
a krémhez:
15 dkg vaj,
15 dkg étcsokoládé,
15 dkg porcukor,
a mázhoz:
20 dkg tortabevonó,
2,5 dkg vaj.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük habosra a tojássárgákat a porcukorral, majd adjuk hozzá a ledarált mákot, a lisztet, és keverjük simára. Végül forgassuk bele a kemény habbá vert tojásfehérjéket. Simítsuk a masszát kivajazott, kilisztezett tortagyűrűbe, és süssük meg úgy, mint a piskótát. Miután kihűlt, vágjuk ketté, és kenjük meg a vajból, a porcukorból, és a felolvasztott étcsokoládéból készített krémmel. A mázhoz olvasszuk fel a tortabevonó csokoládét, és apránként keverjük hozzá a vajat. Ha kihűlt, vonjuk be vele a koszorút.
Add a Startlaphoz
1397.
HOZZÁVALÓK:
1/4 kg méz,
25 dkg liszt,
2 tojás,
késhegynyi szódabikarbóna,
kevés tej,
6 dkg hámozott mandula,
5 dkg vaníliáscukor.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük el egy tálban a felforrósított mézet 13 dkg liszttel, a tojássárgákkal, majd tegyük bele a kevés tejben feloldott szódabikarbónát. Keverjük össze alaposan, majd adjuk hozzá a vékonyra vágott mandulát, a tojások vaníliáscukorral keményre vert habját, és a maradék lisztet. Kikent, kilisztezett püspökkenyérsütőbe téve lassú tűznél süssük ki. Miután kihűlt, kenjük be csokoládémázzal, és langyos sütőben szárítsuk meg.
Add a Startlaphoz
1396.
HOZZÁVALÓK:
1/4 kg méz,
10 dkg vaj,
10 dkg porcukor,
1 tojás,
2 tojássárgája,
1 kávéskanál szódabikarbóna,
késhegynyi fahéj,
szegfűszeg,
1/2 kg liszt
mandula, vagy dió.

ELKÉSZÍTÉS:
Melegítsük fel a mézet, és oldjuk fel benne a vajat, majd adjuk hozzá a porcukrot, az egész tojást, a tojássárgákat, a csapott kávéskanálnyi szódabikarbónát, a fahéjat, egy kevés szegfűszeget, és keverjük az egészet nagyon alaposan össze. Tegyük gyúródeszkára a lisztet, és lassan dolgozzuk össze a mézes keverékkel. Gyúrjuk simára, és letakarva pihentessük reggelig. Reggel nyújtsuk ki fél kisujjnyira, és szaggassuk ki. A pogácsákat tegyük liszttel meghintett bádogra, kenjük meg őket felvert tojással. Mindegyikre tegyünk egy kis mandulát, vagy diót. Mérsékelt tűzön süssük ki.
Add a Startlaphoz
1395.
HOZZÁVALÓK:
1 csésze méz,
4 csésze durvára vágott dió,
1/2 csésze mák,
1 kávéskanál zsír.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük bele a durvára vágott diót, és a kissé megpirított mákot, a barnás pirosra pirított mézbe. Alaposan keverjük el tűz fölött, majd adjuk hozzá a tiszta zsírt, és az egészet öntsük nedves márványlapra. Vizes nyújtófával egyengessük ujjnyi vastagságúra, és még langyos állapotban vágjuk fel nagyobb kockákra. Tetszés szerint különböző formákat is vághatunk belőle. Csomagoljuk zsírpapírba és tegyük el. Ezüstpapírba csomagolva karácsonyfa díszként is felhasználhatjuk.
Add a Startlaphoz
1394.
HOZZÁVALÓK:
25 dkg méz,
1 evőkanál tej,
vanília,
reszelt citromhéj,
3 tojás,
38 dkg liszt,
1 kávéskanál szódabikarbóna,
10 dkg porcukor,
dióbél.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük el egy mély tálban a mézet a tejjel, kevés tört vaníliával és reszelt citromhéjjal, majd tegyük meleg helyre. Ha átmelegedett, adjuk hozzá a tojássárgákat, a liszt felét, és keverjük az egészet habosra. Ezután adjuk hozzá a kevés tejjel elkevert szódabikarbónát, és a tojások, porcukorral elkevert, keményre vert habját. Keverjük össze óvatosan a maradék liszttel, és öntsük kikent, kilisztezett tepsibe úgy, hogy az hüvelyujjnyi vastagságban legyen kitöltve. Szórjuk meg a tetejét vékonyra vágott dióval, és egyenletes tűznél süssük meg.
Add a Startlaphoz
1393.
HOZZÁVALÓK:
1 kg gesztenye,
20 dkg vaníliáscukor,
2 tojás,
4 tojássárgája,
5 dkg vaj,
15 dkg zsemlemorzsa,
3 cl rum,
15 dkg barackíz.

ELKÉSZÍTÉS:
Vagdossuk be a gesztenyéket, majd tegyük néhány percre forró sütőbe, és tisztítsuk meg őket. Forraljunk fel 2 dl vizet a vaníliáscukorral, és főzzük meg benne a gesztenyét. Szűrjük le, tegyünk néhány darabot félre, a többit pedig törjük át. Még melegen adjuk hozzá a tojássárgákat, a vajat, kavarjuk össze alaposan, majd hűtsük ki. Formáljunk a masszából dió nagyságú golyókat, és tegyünk mindegyik közepébe 1-1 darabka főtt gesztenyét. Mártsuk felvert tojásba, hempergessük zsemlemorzsába, és forró olajban süssük meg. Szórjuk meg vaníliás porcukorral, és rummal hígított barackízzel kínáljuk.
Add a Startlaphoz
1392.
HOZZÁVALÓK:
25 dkg háj,
30 dkg liszt,
25 dkg gesztenyemassza,
1 tojás,
2 tojássárgája,
5 dkg vaníliás porcukor,
2 evőkanál rum.

ELKÉSZÍTÉS:
Daráljuk le a hájat, és gyúrjuk össze 5 dkg liszttel. Formázzuk téglalap alakúra, és tegyük hűtőszekrénybe. A maradék liszttel gyúrjunk közepes keménységű tésztát a tojással, a rummal, és szükséges mennyiségű hideg, sós vízzel. Takarjuk le és pihentessük 20 percig. Ezután nyújtsuk ki a tésztát, majd dolgozzuk bele a hájat két szimpla, és két dupla hajtással. Végül nyújtsuk ki a tésztát 1 cm vastagságúra, és vágjuk fel háromszög alakúra. Töltsük meg a lapokat rummal ízesített, tojássárgákkal összekevert gesztenyemasszával, és sodorjuk kifli alakúra őket. Forró sütőben süssük meg, és vaníliás porcukorral meghintve tálaljuk.
Add a Startlaphoz
1391.
HOZZÁVALÓK:
6 tojásfehérje,
15 dkg porcukor,
15 dkg liszt,
5 dkg darált mandula,
5 dkg vaj,
vaníliáscukor.

ELKÉSZÍTÉS:

Keverjük össze a habbá vert tojásfehérjéket a porcukorral, és verjük fel újra, hogy kemény legyen. Adjuk hozzá a lisztet, a darált mandulát, és a felmelegített vajat. Hosszúkás, kikent, kilisztezett formában süssük meg. Miután kihűlt, szeleteljük fel, és lehetőleg másnap a sütőben süssük szép barnáspirosra. Még forrón forgassuk meg vaníliáscukorban. Sokáig eltartható teasütemény.
Add a Startlaphoz
1390.
Jakab Marianna receptje
HOZZÁVALÓK:
56 dkg liszt,
4 tojás,
21 dkg vaj,
4 dl tej,
3 dkg élesztő,
1/2 kávéskanál só,
4 evőkanál cukor,
befőtt.

ELKÉSZÍTÉS:
Tegyük a lisztet cseréptálba, képezzünk a közepén gödröt, melybe üssük bele az egész tojásokat, ügyelve rá, hogy szét ne folyjon. Adjuk hozzá az olvasztott vajat, és a langyos tejet, majd összekeverés után verjük lágy tésztává. Tegyük bele az élesztőt, a sót, és a cukrot, majd verjük tovább. Miután kidolgoztuk, formáljuk cipó alakúra, és liszttel megszórva takarjuk be, és állítsuk meleg helyre. Ha a tészta nagyjából duplájára nőtt, a felét nyújtsuk ki kisujjnyi vastagságúra, és vágjunk belőle 4 ujjnyi széles szeleteket. A szeleteket metéljük hossza háromszögekbe, és kenjük meg tojással. Tegyünk a háromszögek közepébe 1-1 szem befőttet, a középső szögleteket hajtsuk fel, göngyöljük fel könnyedén, és félkör alakba hajlítva, tegyük őket sorban egy tepsibe. Kendővel letakarva tegyük meleg helyre, és várjuk meg, amíg a patkócskák újra kelni kezdenek. Miután megkeltek, tojáscukorral és mandula darabokkal vegyítve kenjük meg a patkócskákat, és közepen meleg sütőben süssük őket pirosra.
Add a Startlaphoz
1389.
Bukovics Vendelné receptje
HOZZÁVALÓK:
1 csomag vaníliapuding,
1/2 l tej,
1 csomag vaníliáscukor,
1 csomag gesztenyemassza,
5 dkg vaj,
1/2 dl rum,
1 pohár tejszín.

ELKÉSZÍTÉS:
Készítsük el a vaníliapudingot a vaníliáscukorral dúsítva, és a rummal ízesítve. Hűtsük ki, és ha megdermedt, kis merőkanállal merjünk belőle félgömböket, egy lapos porcelántálra egymás mellé borítva. Keverjük ki a gesztenyemasszát a vajjal, és ízesítsük ízlés szerint rummal. Krumplinyomóval nyomjuk rá a félgömbökre, a tetejükre pedig tegyünk tejszínhabot, melyet 1-1 szem meggyel díszíthetünk.
Add a Startlaphoz
1388.
HOZZÁVALÓK:
3 dl tej,
3 dkg élesztő,
1 tojás,
1/2 dkg só,
6 dkg zsír,
50 dkg liszt,
a töltelékhez:
50 dkg juhsajt,
4 dl tejföl,
4 tojás,
10 dkg liszt,
1 kávéskanál köménymag.

ELKÉSZÍTÉS:
Készítsünk kelt tésztát a lisztből a tejjel, az élesztővel, az egész tojással, a sóval, és a zsírral. Dolgozzuk ki alaposan, és hagyjuk langyos helyen legalább 1 órát kelni. Ezután nyújtsuk ki ujjnyi vastagra, és tegyük kizsírozott tepsibe. Daráljuk le a juhsajtot húsdarálón, majd adjuk hozzá a tejfölt, a tojásokat, a lisztet, a köménymagot, és ízlés szerinti mennyiségben sót. Kenjük rá a tésztára, és forró sütőben süssük meg.
Add a Startlaphoz
1387.
HOZZÁVALÓK:
80 dkg alma,
12 dkg vaj,
30 dkg liszt,
10 dkg porcukor,
2 tojás,
18 dkg cukor,
1/2 dl rum,
1/2 csomag sütőpor,
őrölt fahéj.

ELKÉSZÍTÉS:
Morzsoljuk el a vajat a lisztben, majd adjuk hozzá a sütőporral elkevert porcukrot, a tojásokat, és dolgozzuk ki alaposan. Felezzük el a tésztát, és az egyik kinyújtott lapot tegyük tepsibe. A töltelék elkészítéséhez pároljuk meg rövid ideig a kockára vágott, és a cukorral elkevert almát. Öntsük rá a rumot, majd szórjuk meg őrölt fahéjjal. Kenjük rá a lapra a tölteléket, majd helyezzük rá a másik lapot. Szurkáljuk meg villával, a tetejét pedig kenjük be felvert tojással. Előmelegített, forró sütőben süssük meg.
Add a Startlaphoz
1386.
Jakab Marianna receptje
HOZZÁVALÓK:
3 dkg élesztő,
2 dl + szükség szerint tej,
vaníliáscukor,
60 dkg liszt,
2 tojás,
csipetnyi só,
2 evőkanál olajat,
5 dkg vaj,
porcukor,
kakaó.

ELKÉSZÍTÉS:
Futtassuk meg az élesztőt 2 dl, vaníliáscukorral ízesített tejben, majd dolgozzuk össze a liszttel, a tojássárgákkal, csipetnyi sóval, és szükség szerinti mennyiségű tejjel, majd dagasszuk be alaposan. Amikor a tészta már egyenletes, dagasszuk bele az olajat, és kilisztezett edényben a tetejét liszttel meghintve, langyos helyen kelesszük a kétszeresére. Nyújtsuk a megkelt tésztát lisztezett deszkán ujjnyi vastag téglalapformára, és öntözzük meg a megolvasztott vaj felével, majd hintsük meg porcukorral és kakaóval. Sodorjuk össze úgy, mint a bejglit. Vágjuk fél ujjnyi szeletekre, és az így nyert csigákat fektessük szorosan egymás mellé a lezsírozott sütőlemezen. Öntözzük meg az olvasztott vaj maradékával, és süssük meg. Amikor már majdnem kész, a forró tésztát vegyük ki a sütőből, és öntözzük meg vaníliáscukorral ízesített forró tejjel, majd toljuk vissza, és süssük meg teljesen. A kész csigákat porcukorral meghintve kínáljuk.
Add a Startlaphoz
1385.
HOZZÁVALÓK:
1/2 kg liszt,
3 tojás,
tej,
élesztő,
1 evőkanál porcukor,
csipetnyi só,
1/4 kg írósvaj,
zsír,
fahéjas cukor.

ELKÉSZÍTÉS:
Végy a nyújtódeszkára 1/2 kg lisztet, tégy hozzá 3 egész tojást, kevés tejben áztatott élesztőt, egy kanál tört cukrot és egy csipet sót. Gyúrd össze mindezt s tedd félre, hogy kissé megkeljen. Ekkor nyújtsd ki, tégy a közepébe 1/4 kg írósvajat, hajtsd össze a tésztát, úgy hogy a vaj befödve legyen. Felülről hintsd meg liszttel, nyújtsd ki vékonyra és ezt ismételd meg háromszor. Utoljára nyújtsd ki késfoknyi vastagra s vágj belőle hosszúkás szögletes darabokat. Tégy a tűzhöz egy lábasban friss zsírt, tekerd a tésztát fahéjfánk-sütővasra, erősítsd meg szalaggal, tedd a zsírba és hagyd szép pirosra sülni. Ha a vasról leveszed, hintsd meg cukorral kevert finomra tört fahéjjal és add fel.
Add a Startlaphoz
1384.
Kúsz Tiborné receptje
HOZZÁVALÓK:
a tésztához:
6 tojás,
14 dkg cukor,
14 dkg csokoládé, vagy 3 dkg kakaó,
14 dkg darált mandula,
1 citrom,
a krémhez:
20 dkg vaj,
14 dkg cukor,
2 evőkanál rum,
2 tojás,
3 szelet csokoládé, vagy 3 dkg kakaó

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük ki a tojássárgákat a cukorral, majd adjuk hozzá az olvasztott csokoládét, vagy a kakaót, a tojások felvert habját, a citrom lereszelt héját, és levét, valamint a darált mandulát. Kikent sütőben süssük meg. A krém elkészítéshez keverjük ki alaposan a hozzávalókat, majd a krémmel töltsük meg a közben kihűlt tésztát.
Add a Startlaphoz
1383.
HOZZÁVALÓK:
1/2 kg burgonya,
5 dkg liszt,
10 dkg cukor,
10 dkg cukrozott gyümölcs,
darált mák,
porcukor.

ELKÉSZÍTÉS:
Dolgozzuk össze a főtt, és áttört burgonyát a liszttel, a cukorral, és a finomra vágott, cukrozott gyümölccsel. Vizes kézzel formáljunk belőle gombócokat, majd 2 percig süssük forró olajban. Jól lecsepegtetve, forgassuk meg vajban futtatott darált mákban. Porcukorral meghintve tálaljuk.
Add a Startlaphoz
1382.
HOZZÁVALÓK:
5 dl tej,
1,5 dl cukrozott vörös bor,
1 csomag vaníliáscukor,
mazsola,
2 evőkanál búzadara,
zsemlemorzsa,
liszt.

ELKÉSZÍTÉS:
Főzzünk a tejből és a búzadarából sűrű pépet. Miután kihűlt, szaggassuk ki és formáljunk belőle kolbászokat. Forgassuk meg zsemlemorzsás lisztben, majd forró olajban süssük ki. Tegyük az átsütött darakolbászokat tűzálló tálba. Hintsük meg vaníliáscukorral, és mazsolával, majd locsoljuk meg a vörös borral. Tegyük sütőbe, és addig süssük, amíg a bort csaknem teljesen beissza.
Add a Startlaphoz
1381.
HOZZÁVALÓK:
3 dl méz,
5 szem szegfűszeg,
1 kávéskanál őrölt fahéj,
10 dkg darált mák,
20 dkg darált dió.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük el a felforralt mézet a finomra vágott szegfűszeggel, az őrölt fahéjjal, a darált mákkal, és dióval. Alapos keverés után hűtsük ki jól, és vizes gyúródeszkán nyújtsuk ki. Vizes pogácsaszaggatóval szúrjunk ki karikákat, majd hagyjuk néhány órán keresztül szikkadni. Ezután tálalhatjuk.
Add a Startlaphoz
1380.
HOZZÁVALÓK:
15 dkg margarin,
30 dkg liszt,
só,
1 dl tejföl,
a töltelékhez:
15 dkg darált dió,
15 dkg porcukor,
tej.

ELKÉSZÍTÉS:
Morzsoljuk el a lisztet a margarinnal, majd gyúrjuk össze kevés sóval, és a tejföllel. Amennyiben ezt este tesszük, akkor hagyjuk reggelig pihenni. Másnap nyújtsuk ki, és formáljunk belőle kifliket. A töltelékhez keverjük össze a darált diót a porcukorral és egy kevés tejjel. Töltsük meg a tésztát és lassú tűznél süssük világosra. Még melegen szórjuk meg porcukorral.
Add a Startlaphoz
1379.
HOZZÁVALÓK:
4 kivi,
40 dkg túró,
5 dkg vaj,
4 tojássárgája,
12 dkg porcukor,
1 dl tejszín,
1/2 dl kivilikőr.

ELKÉSZÍTÉS:
Hámozzuk meg és szeleteljük vékonyra a kiviket, majd rakjuk ki a szeletekkel a poharak belső oldalát. Keverjük habosra az áttört túrót a vajjal, a tojássárgákkal, és a porcukorral. A kimaradt kiviket vágjuk apró kockákra, és adjuk a túrókrémhez. Töltsük poharakba, és a tetejét locsoljuk meg a likőrrel. Tejszínhabbal díszítsük.
Add a Startlaphoz
1378.
HOZZÁVALÓK:
35 dkg liszt,
15 dkg margarin,
tej,
1/2 csomag sütőpor,
2 tojássárgája,
5 dkg cukor,
a töltelékhez:
10 dkg vaj,
3 tojás,
20 dkg porcukor,
10 dkg darált dió,
50 dkg meggy.

ELKÉSZÍTÉS:
Morzsoljuk el a lisztet a margarinnal. Oldjuk fel kevés tejben a sütőport, és adjuk a liszthez. Ezután keverjük hozzá a tojássárgákat, és a cukrot. Gyúrjuk össze annyi tejjel, hogy jól nyújtható tésztát kapjunk. Béleljünk ki a tésztával egy tepsit, majd simítsuk rá a következő tölteléket: kavarjuk ki a vajat a tojássárgákkal, és a porcukorral. Adjuk hozzá a darált diót, és a kimagozott meggyet. Végül pedig keverjük hozzá a tojások keményre vert habját. Miután a tésztára simítottuk, borítsuk be a tészta másik felével. Szurkáljuk meg villával, és kenjük meg tojással. Süssük világos színűre.
Add a Startlaphoz
1377.
HOZZÁVALÓK:
5 tojás,
25 dkg porcukor,
25 dkg liszt,
1 marék dióbél.

ELKÉSZÍTÉS:
Verjünk habot a tojásfehérjékből, majd dolgozzuk össze a tojássárgákkal, és a porcukorral. Folyamatos kavargatás közben szórjuk bele a lisztet, és az egészben hagyott dióbelet. Öntsük a masszát kikent őzgerincformába, és közepes tűznél süssük meg.
Add a Startlaphoz
1376.
HOZZÁVALÓK:
2 ananászkarika,
8 dkg vaj,
8 dkg liszt,
8 dkg cukor,
3 dl tej,
5 tojás,
1/2 rúd vanília,
az öntethez:
3 ananászkarika,
2 dl ananászlé,
12 dkg cukor.

ELKÉSZÍTÉS:

Keverjük habosra a vajat 6 dkg cukorral, majd adjuk hozzá a lisztet, és ereszük fel a vaníliával felforralt tejjel. Gyenge tűzön főzzük sűrű krémmé. Miután kihűlt, egyenként adjuk hozzá a tojássárgákat, a maradék cukorral kemény habbá vert tojásfehérjéket, és a kockákra vágott ananászt. Öntsük kivajazott, porcukorral meghintett formába, takarjuk le, és vízzel teli tepsibe állítva pároljuk készre. Az ananászlét forraljuk fel a cukorral, és tegyük bele az apró kockákra vágott ananászt. A tálra borított pudingot locsoljuk meg az öntettel.
Add a Startlaphoz
1375.
HOZZÁVALÓK:
35 dkg liszt,
1 tojás,
20 dkg vaj,
10 dkg cukor,
7 dkg csokoládé.

ELKÉSZÍTÉS:
Gyúrjunk tésztát a lisztből, az egész tojásból, a vajból, a cukorból, és a lereszelt csokoládéból. Nyújtsuk ki vékonyra, és szaggassunk belőle különböző formákat. Kikent tepsiben, mérsékelten meleg sütőben süssük meg.
Add a Startlaphoz
1374.
HOZZÁVALÓK:
10 dkg libazsír,
14 dkg liszt,
8 dkg porcukor,
8 dkg darált mandula,
2 tojás,
fehérbor.

ELKÉSZÍTÉS:
Gyúrjuk össze a kemény libazsírt a liszttel, a porcukorral, a száraz, darált mandulával, a keményre főzött tojások áttört sárgájával, és kevés fehérborral. Pihentessük a tésztát 1/2 óráig hideg helyen, majd nyújtsuk ki tetszés szerinti vastagságúra, és szaggassunk belőle különböző formákat. A tetejét kenjük meg tojássárgájával, hintsük meg kristálycukorral, és közepesen meleg sütőben süssük meg.
Add a Startlaphoz
1373.
HOZZÁVALÓK:
80 dkg szőlő,
50 dkg liszt,
1 csomag sütőpor,
10 dkg margarin,
1 tojássárgája,
5 dkg porcukor,
1/2 dl tejföl,
10 dkg dió.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük össze a lisztet a sütőporral, majd gyúrjuk tésztává a margarinnal, a tojássárgájával, a tejföllel, és a porcukorral. Nyújtsuk ki, és tegyük a tészta felét tepsibe. Helyezzük rá a megmosott és leszárított szőlőszemeket, szórjuk meg a ledarált dióval. Ezután tegyük rá a tészta másik felét, szurkáljuk meg villával, és forró sütőben süssük meg.
Add a Startlaphoz
1372.
HOZZÁVALÓK:
30 dkg eper,
20 dkg cukor,
10 dkg csokoládé,
16 dkg liszt,
8 dkg vaj,
2 dl tejszín,
4 tojás.

ELKÉSZÍTÉS:

Keverjük habosra a tojássárgákat a cukorral, majd adjuk hozzá a lisztet, az olvasztott vajat, és keverjük alaposan össze. Ezután forgassuk óvatosan a masszába a habbá vert tojásfehérjéket. Öntsük kivajazott, kilisztezett tepsibe, simítsuk el egyenletesen, és szórjuk meg a megmosott, és leszárított eperszemekkel. Közepes hőmérsékletű sütőben süssük meg. Miután kisült, vágjuk kockákra, vonjuk be a felvert tejszínhabbal, és szórjuk meg a lereszelt csokoládéval.
Add a Startlaphoz
1371.
HOZZÁVALÓK:
1/2 kg sárgabarack,
12 dkg vaj,
15 dkg porcukor,
4 tojás,
1/2 citrom,
15 dkg liszt,
2 dkg zsemlemorzsa,
1/2 dl barackpálinka.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük habosra a vajat a cukorral, majd adjuk hozzá egyenként a tojásokat, a fél citrom lereszelt héját, a lisztet, és a zsemlemorzsát. Öntsük a tésztát vajjal kikent, kilisztezett tepsibe, simítsuk el, és tegyük rá a félbevágott, kimagozott barackokat. Közepes hőmérsékletű sütőben süssük meg, majd miután kihűlt, locsoljuk meg barackpálinkával, és hintsük meg porcukorral.
Add a Startlaphoz
1370.
HOZZÁVALÓK:
2 dl tej,
1/2 kg alma,
5 dkg darált dió,
1/2 citrom lereszelt héja,
2 tojássárgája,
1 egész tojás,
10 dkg porcukor,
5 dkg vaj,
csipetnyi só,
zsemlemorzsa.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük el a tejet a kis kockákra vágott almával, a darált dióval, a fél citrom lereszelt héjával, a tojássárgákkal, az egész tojással, a porcukorral, az olvasztott vajjal, a sóval, és annyi zsemlemorzsával, hogy kemény tésztát kapjunk. Formázzunk belőle gombócokat, és sós, cukros vízben főzzük ki. Fahéjas porcukorral meghintve, borsodóval, vagy puncsöntettel tálaljuk.
Add a Startlaphoz
1369.
HOZZÁVALÓK:
6 tojás,
12 dkg margarin,
1 citrom,
25 dkg darált mandula,
csokoládé.

ELKÉSZÍTÉS:
Verjük a tojásfehérjéket gőz fölött kemény habbá. Ha édesíteni szeretnénk, ekkor tehetjük ízlés szerint. Adjuk a tojássárgákat egyenként a habhoz, majd csurgassuk bele az olvasztott margarint. Keverjük hozzá 1/2 citrom lereszelt héját, az egésznek a levét, és végül a darált mandulát. Öntsük a masszát kivajazott, lisztezett kuglófformába, és előmelegített sütőben, közepes tűznél süssük meg. Miután kisült, tetszés szerint bevonhatjuk olvasztott csokoládéval.
Add a Startlaphoz
1368.
HOZZÁVALÓK:
15 dkg vaj,
20 dkg cukor,
15 dkg darált mandula,
7 evőkanál tej,
3 tojásfehérje,
1 csomag vaníliáscukor,
16 dkg liszt,
gyümölcsíz,
csokoládémáz.

ELKÉSZÍTÉS:

Keverjük habosra a vajat a cukorral. Adjuk hozzá a darált mandulát, a tejet, és a tojásfehérjék vaníliáscukorral és liszttel keményre vert habját. Süssük meg két részben, majd mindkettőt kenjük meg vékonyan ízlés szerint választott gyümölcslekvárral. Végül a tortát vonjuk be csokoládémázzal.
Add a Startlaphoz
1367.
HOZZÁVALÓK:
kb. 1 kg körte,
10 dkg darált dió,
10 dkg porcukor,
1 csomag vaníliáscukor,
1 tojássárgája,
2 evőkanál rum,
csokoládémártás,
tejszínhab.

ELKÉSZÍTÉS:
Hámozzuk meg és vágjuk félbe a körtéket, és távolítsuk el a magházukat. Fektessük a fél körtéket magházukkal felfelé üveglapra, és töltsük meg őket a következő módon elkészített krémmel. Dolgozzuk össze alaposan a darált diót, a porcukorral, a vaníliáscukorral, a tojássárgájával, és a rummal. Miután a körtéket megtöltöttük, tegyük legalább 1 órára jégszekrénybe. Tálalás előtt húzzuk át forrón csokoládémártással, és tejszínhabbal díszítve azonnal tálaljuk.
Add a Startlaphoz
1366.
HOZZÁVALÓK:
1/2 kg alma,
2 tojás,
10 dkg cukor,
2 evőkanál liszt,
3 dl fehérbor.

ELKÉSZÍTÉS:

A hámozott almákat cukros, citromos vízben majdnem puhára főzzük, majd lecsurgatjuk és rummal meglocsoljuk. Közben a borkrém elkészítéshez dolgozzuk össze a tojássárgákat a cukorral, a liszttel, 1 dl vízzel, és a fehérborral, majd vízgőz felett sűrítsük be. Adjuk hozzá a tojások felvert habját is. Az almákat tűzdeljük meg sűrűn hámozott mandulával, és a krémmel áthúzva tálaljuk.
Add a Startlaphoz
1365.
HOZZÁVALÓK:
10 evőkanál liszt,
1/2 l tej,
10 tojássárgája,
4 evőkanál tört cukor,
kevés vanília,
zsemlemorzsa,
cukor.

ELKÉSZÍTÉS:

Tíz evőkanál lisztet keverj le 1/2 liter tejjel, 10 tojássárgájával, 4 evőkanál tört cukorral, s egy kevés vaníliával; ha ezt jól elkeverted, tedd egy lábasba, tedd ezzel tűzre és folytonos kavarás közt hagyd sűrű péppé főni. Ekkor hagyd kevéssé kihűlni; kenj ki egy tepszit vajjal, tedd bele a pépet, kend el simára egy késsel, úgy hogy ujjnyi vastagon legyen. Hagyd tökéletes kihűlni s tedd a tepszit kis ideig meleg helyre, hogy a tésztát szépen lisztet meghintett deszkára fordíthassad. Ekkor a legkisebb fánkszaggatóval szúrj belőle apró fánkokat, hogy akkorák legyenek mint egy négykrajcáros; kend meg felvert tojásba mártott tollal, szórd meg zsemlemorzsával, fordítsd meg egy késsel a másik felére, itt is kend meg és szórd meg, forró zsírban hirtelen süsd ki s cukorral meghintve add fel.
Add a Startlaphoz
1364.
HOZZÁVALÓK:
6 tojás,
30 dkg porcukor,
3 dkg kakaó,
25 dkg alma,
15 dkg dió,
10 dkg liszt,
1/2 csomag sütőpor,
a töltelékhez:
25 dkg porcukor,
6 dkg kakaó,
25 dkg vaj,
1 tojássárgája,
1 evőkanál rum.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük habosra a tojássárgákat a porcukorral, majd adjuk hozzá a kakaót, a lereszelt és alaposan kinyomkodott almát, a ledarált diót, és dolgozzuk össze az egészet alaposan. Verjünk a tojásfehérjékből kemény habot, és a sütőporral elkevert liszttel együtt, adjuk a tésztához. Öntsük a masszát vajjal kikent, kilisztezett tortaformába, közepes hőmérsékletű sütőben süssük meg. A töltelékhez keverjük habosra a vajat a porcukorral, és a tojássárgájával. Adjuk hozzá a kakaót, és a rumot. Vágjuk a tortát két lapra, és töltsük meg a krémmel, majd vonjuk be kívülről is.
Add a Startlaphoz
1363.
HOZZÁVALÓK:
15 dkg vaj,
4 tojás,
15 dkg cukor,
1 evőkanál kakaó,
7 dkg rétesliszt,
1/2 csomag sütőpor,
12 dkg durvára tört dió,
lekvár,
a töltelékhez:
20 dkg darált dió,
25 dkg porcukor,
1 csomag vaníliáscukor,
4 evőkanál rum,
1 tojás,
3 evőkanál kakaó,
20 dkg vaj,
a mázhoz:
10 dkg csokoládé,
7 dkg vaj.

ELKÉSZÍTÉS:

Keverjük ki a tojássárgákat a vajjal, a cukorral, és a kakaóval, majd adjuk hozzá a tojások keményre vert habját, és a sütőporral elkevert réteslisztet. Végül szórjuk bele a durvára vágott diót. Öntsük a masszát kikent, kilisztezett tepsibe, és süssük meg. A megsült tésztát kenjük meg ízlés szerint választott lekvárral. A töltelékhez keverjük össze a darált diót 15 dkg porcukorral, a vaníliáscukorral, és a rummal, majd terítsük szét a lekvárral megkent tésztán. Ezután keverjük ki az egész tojást a kakaóval, a maradék porcukorral, és a vajjal, majd kenjük rá ezt is a tésztára, a diós töltelék fölé. Végül vonjuk be az egészet a megolvasztott csokoládéból és a vajból kikevert mázzal. Forró vizes késsel szeleteljük fel.
Add a Startlaphoz
1362.
HOZZÁVALÓK:
15 dkg cukor,
15 dkg búzadara,
1/2 citrom,
ízlés szerint választott gyümölcs.

ELKÉSZÍTÉS:
Forraljunk fel 1 liter vizet a cukorral, majd keverjük bele a búzadarát. Főzzük 5-6 percig, és végül adjuk hozzá a citrom lereszelt héját, és levét. A citrommal már ne forraljuk tovább, mert akkor az íze meg fog változni. Ezt követően verjük habzásig. Öntsük üvegtálba, és díszítsük ízlés szerint választott gyümölccsel. Nagyon ajánlom a szilvát!
Add a Startlaphoz
1361.
HOZZÁVALÓK:
25 dkg meggy,
10 dkg cukor,
10 dkg mogyoró,
4 tojás,
6 dkg búzadara,
5 dkg porcukor,
1 dl meggylikőr,
1 csomag vaníliáscukor,
1/2 citrom.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük habosra a cukrot a tojássárgákkal, a citrom lereszelt héjával, és kifacsart levével. Szórjuk bele a darált mogyorót, a búzadarát, majd keverjük hozzá a kemény habbá vert tojásfehérjéket, és végül a kimagozott meggyet. Öntsük a masszát kivajazott, porcukorral meghintett formába, takarjuk le, állítsuk vízfürdőbe, és közepes hőmérsékletű sütőben süssük meg. Miután elkészült, borítsuk tálra, szórjuk meg vaníliás porcukorral, és meggylikőrrel meglocsolva tálaljuk.
Add a Startlaphoz
1360.
HOZZÁVALÓK:
20 dkg cukor,
4 tojás,
16 dkg rétesliszt,
50 dkg gesztenyemassza,
4 dl tejszín,
meggy-, esetleg ribizlilekvár,
mazsola,
meggybefőtt,
1 evőkanál porcukor.

ELKÉSZÍTÉS:

Keverjük el cukrot 4 evőkanál vízben, majd tűz fölött olvasszuk fel. Verjük kemény habbá a tojásfehérjéket, majd a langyos szirupot lassan belecsorgatva keverjük el benne alaposan. Adjuk hozzá egyenként a tojások sárgáját, és végül szitáljuk bele a réteslisztet. Öntsük a masszát kizsírozott, kilisztezett tepsibe, és süssük meg úgy, mint a piskótát. Még forrón borítsuk konyharuhára, és a ruha segítségével tekerjük össze többször, bontsuk ki, és összetekerve hagyjuk kihűlni. Közben törjük át a gesztenyemasszát, és keverjük ki alaposan 2 dl tejszínnel. Terítsük ki ismét a már kihűlt tésztát, és kenjük meg egyenletesen valamilyen ízlés szerint választott gyümölcsízzel (meggy, ribizli). Megszórhatjuk mazsolával, vagy kimagozott meggybefőttel. Ezután kenjük rá a gesztenyekrémet, göngyöljük össze, és legalább 1 napra tegyük jégszekrénybe. A tetejét 2 dl, a porcukorral kemény habbá vert tejszínnel vonjuk be.
Add a Startlaphoz
1359.
HOZZÁVALÓK:
25 dkg füge,
20 dkg cukor,
4 tojásfehérje,
10 dkg mandula,
1/2 dl rum.

ELKÉSZÍTÉS:
Verjük fel kemény habbá a cukrot a tojásfehérjékkel, majd adjuk hozzá az apró darabokra vágott fügét, a durvára vágott mandulát, és a rumot. Rakjunk a masszából kis halmokat egy sütőlemezre, és langyos sütőben szárítsuk meg.
Add a Startlaphoz
1358.
HOZZÁVALÓK:
1 kg alma,
1/2 citrom leve,
10 dkg cukor,
1 tojás,
5 dkg mazsola,
5 dkg csomag vaníliás porcukor,
3 cl rum,
10 dkg dió.

ELKÉSZÍTÉS:
Főzzük puhára enyhén citromos vízben a meghámozott almákat, szűrjük le, és turmixoljuk pépesre. Adjuk hozzá a tojást, és keverjük habosra. Ízesítsük vaníliás porcukorral, és a rummal, majd adjuk hozzá az előzőleg beáztatott mazsolát. Osszuk el talpas poharakba, a tetejét szórjuk meg durvára vágott dióval, és tegyük hűtőszekrénybe.
Add a Startlaphoz
1357.
HOZZÁVALÓK:
15 dkg vaj,
3 tojás,
15 dkg porcukor,
7 dkg liszt,
csipetnyi só,
7 dkg étcsokoládé,
kevés kakaó,
1/2 csomag sütőpor,
kevés szódabikarbóna,
darabos dió.

ELKÉSZÍTÉS:
Kavarjuk habosra a vajat a tojássárgákkal, és a porcukorral, majd adjuk hozzá a lisztet, a sót, a gőz fölött megolvasztott étcsokoládét, kevés kakaót, a sütőport, kevés szódabikarbónát, és végül a tojások keményre vert habját. Öntsük a masszát kizsírozott, kilisztezett tepsibe, a tetejét szórjuk meg darabos dióval, és közepes tűzön süssük meg.
Add a Startlaphoz
1356.
HOZZÁVALÓK:
vaníliás porcukor,
tejbegríz,
mazsola,
1 tojássárgája,
rétestészta,
kakaópor.

ELKÉSZÍTÉS:
Készítsünk vaníliás porcukorral egy kissé sűrűbb mazsolás tejbegrízt a megszokott módon, és miután kihűlt, keverjük el a tojássárgájával. Az elkészített és kihúzott rétestésztát szikkadás után, locsoljuk meg olvasztott zsírral. Helyezzük a kihűlt tölteléket a tészta szélére, és göngyöljük fel. Kizsírozott tepsiben, a tetejét tojással megkenve, előmelegített sütőben süssük rózsaszínűre. Kakaóporral meghintve, vagy csokoládémártással tálaljuk.
Add a Startlaphoz
1355.
HOZZÁVALÓK:
1 evőkanál búzadara,
15 dkg burgonya,
10 dkg darált mandula,
2 evőkanál rum,
1 evőkanál porcukor,
rétestészta.

ELKÉSZÍTÉS:

Főzzük meg a púpozott evőkanál búzadarát 1/2 dl vízben, majd várjuk meg, amíg a vizet magába szívja. Hámozzuk meg a héjában főtt burgonyát, törjük át, és keverjük össze a darált mandulával, a főtt darával, a rummal, és a porcukorral. Locsoljuk meg az előzőleg elkészített rétestésztát olvasztott zsírral, hintsük meg búzadarával, és kenjük meg a töltelékkel. Göngyöljük fel, kenjük meg a tetejét zsírral, és kizsírozott tepsiben, előmelegített sütőben süssük szép pirosra. Vaníliás porcukorral meghintve, mandulamártással tálaljuk.
Add a Startlaphoz
1354.
HOZZÁVALÓK:
80 dkg liszt,
3 dkg élesztő,
5 dkg cukor,
10 dkg vaj,
2 tojássárgája,
kevés só,
tej, vagy aludttej,
a töltelékhez:
túró, vagy lekvár, vagy darált dió, vagy mák.

ELKÉSZÍTÉS:

Futtassuk meg az élesztőt kevés cukros tejben, majd dolgozzuk össze a lisztben elmorzsolt vajjal, a tojássárgákkal, a cukorral, csipetnyi sóval, és annyi tejjel, vagy aludttejjel, hogy rugalmas tésztát kapjunk. Dagasszuk hólyagosra, majd letakarva, langyos helyen hagyjuk addig kelni, míg a duplájára nő. Ha megkelt, nyújtsuk lisztezett deszkán ujjnyi vastagságúra. Tetszés szerinti formákat alakíthatunk ki belőle, melyeket különböző töltelékekkel tölthetünk meg.
Add a Startlaphoz
1353.
HOZZÁVALÓK:
6 tojás,
15 dkg cukor,
18 dkg méz,
25 dkg liszt,
1 kiskanál pezsgő,
a krémhez:
10 dkg porcukor,
25 dkg dió,
2 dl tejföl.

ELKÉSZÍTÉS:

Keverjük ki a tojásokat a cukorral és a mézzel, majd dolgozzuk bele a lisztet, és a pezsgőt. Osszuk a tésztát két részre, és kizsírozott, kilisztezett tepsiben, előmelegített sütőben, közepes lángon süssünk belőle két lapot. Ha kisültek, hagyjuk őket hűlni, miközben keverjük össze a krémhez valókat. Kenjük a krémet az egyik lapra, majd fedjük be a másikkal. Hagyjuk egy teljes napig állni.
Add a Startlaphoz
1352.
HOZZÁVALÓK:
1 kiskanál szódabikarbóna,
1 evőkanál ecet,
2,5 dl tejföl,
25 dkg cukor,
1 tojás,
25 dkg liszt,
1 evőkanál kakaó,
a mázhoz:
2 tojás,
30 dkg cukor,
5 dkg vaj,
3 evőkanál kakaó,
1 evőkanál vízben oldódó kávé,
1 csomag vaníliáscukor,
hány csepp rum.

ELKÉSZÍTÉS:

Oldjuk fel a szódabikarbónát az ecetben. Keverjük habosra a tejföllel, a cukorral, és a tojással, majd dolgozzuk össze a liszttel, és a kakaóporral. Töltsük a tésztát kizsírozott, kilisztezett tepsibe, és előmelegített sütőben, közepes lángon süssük meg. Ha elkészült borítsuk tálra és vonjuk be csokoládémázzal. A mázhoz keverjük habosra a tojássárgákat a cukorral, majd forgassuk bele a habbá vert fehérjéket is. Gőz fölött, folyamatosan kevergetve főzzük sűrűre. Ezután adjuk hozzá a vajat, és amint elolvadt, vegyük le a tűzről. Szórjuk bele a kakaóport, a kávéport, a vaníliáscukrot, és ízesítsük néhány csepp rummal. Addig kevergessük, amíg olyan nem lesz, mint az olvasztott csokoládé. Ha kevergetés közben a vaj kicsapódna, akkor adjunk hozzá 1 evőkanál forró vizet. Miután a tésztát a mázzal bevontuk, várjuk meg, amíg megdermed, és csak ezután szeleteljük fel.
Add a Startlaphoz
1351.
HOZZÁVALÓK:
5 dkg élesztő,
1 dl tej,
1 kiskanál cukor,
70 dkg liszt,
1 tojás,
5 dkg vaj,
só,
a töltelékhez:
30 dkg rizs,
8 dkg cukor,
1 l tej,
3 tojás,
a tetejére:
porcukor.

ELKÉSZÍTÉS:

Futtassuk meg az élesztőt cukros, langyos tejben. Ha megkelt, dagasszuk a liszttel, a tojással, és az olvasztott vajjal nem túl lágy, de megfelelően rugalmas tésztává. Amikor már hólyagos, takarjuk le, és hagyjuk meleg helyen kelni. Közben főzzük a rizst cukros tejben puhára, hűtsük ki, majd keverjük bele a tojások sárgáját, és a kemény habbá vert fehérjét. Ezután a kelt tésztát belisztezett deszkán nyújtsuk ki ujjnyi vastagságúra, és simítsuk a tetejére a rizst. Mint a rétest tekerjük fel, és tegyük kizsírozott tepsibe. Előmelegített sütőben, közepes lángon süssük meg. Miután kihűlt, felszeletelve, porcukorral meghintve kínáljuk.
Add a Startlaphoz
1350.
HOZZÁVALÓK:
1 kg liszt,
4 tojás,
40 dkg búzadara,
10 dkg mazsola,
2 dkg vaníliáscukor,
15 dkg porcukor,
2 dkg élesztő,
2 dl tej,
3 dl tejföl.

ELKÉSZÍTÉS:

Gyúrjunk a hozzávalókból kelt tésztát, melyet a kiterített abroszon húzzunk ki. Spricceljük meg kevés olvasztott vajjal, és szórjuk rá a következő tölteléket: keverjük el a tojásokat a tejföllel, adjuk hozzá a búzadarát, a vaníliáscukrot, a porcukrot, és a mazsolát. Tekerjük fel a tésztát, a tetejét kenjük meg olvasztott vajjal, és tojássárgájával. Tegyük sütőbe és süssük szép pirosra. Tálaláskor hintsük meg vaníliás porcukorral.
Add a Startlaphoz
1349.
HOZZÁVALÓK:
1 kg liszt,
20 dkg vaj,
30 dkg baracklekvár,
30 dkg porcukor,
30 dkg darált mák,
10 dkg mazsola,
12 tojás,
1 citrom,
6 dl tejföl,
só,
zsemlemorzsa.

ELKÉSZÍTÉS:

Gyúrjunk tésztát a lisztből 8 tojásból, kevés só hozzáadásával. Lisztezett deszkán nyújtsuk ki a tésztát vékonyra, és vágjunk belőle 1,5 centis szalagokat. Főzzük ki forrásban lévő sós vízben, hűtsük le hideg vízzel, szűrjük le, és a felhasználásig tartsuk melegen. Keverjük simára 4 tojás sárgáját a vajjal, és a porcukorral, és ízesítsük a citrom lereszelt héjával, valamint a mazsolával. Adjuk hozzá a tejfölt, a cukorral tojások keményre vert habját, és a már kifőtt szalagmetéltet. Keverjük össze lazán. Terítsük a tészta harmadrészét egy vajjal kikent, zsemlemorzsával megszórt tepsibe, és osszuk el egyenletesen. Szórjuk meg bőven darált mákkal, helyezzünk rá tésztát, kenjük meg barackízzel, és folytassuk ezt addig, amíg a hozzávalók el nem fogynak. Ügyeljünk arra, hogy a tetejére tészta kerüljön. Süssük 20-25 perc alatt pirosra. Előmelegített tálon, kockákra vágva tálaljuk.
Add a Startlaphoz
1348.
HOZZÁVALÓK:
60 dkg liszt,
20 dkg zsír,
15 dkg cukor,
4 dl tejföl,
25 dkg túró,
1 tojás,
só,
2 dkg élesztő,
fél csomó kapor.

ELKÉSZÍTÉS:

Gyúrjunk tésztát a lisztből kevés sóval, és az élesztővel, majd hagyjuk kelni. Keverjük simára a túrót a tejföllel, a cukorral, a tojással, kevés liszttel, és a finomra vágott kaporral. Nyújtsuk ki a megkelt tésztát vékonyra, és tegyük kizsírozott tepsibe. Töltsük meg az előzőek szerint elkészített töltelékkel, melyet kenjünk el rajta egyenletesen. Locsoljuk meg kevés tejföllel, és meleg sütőben süssük készre.
Add a Startlaphoz
1347.
HOZZÁVALÓK:
10 dkg túró személyenként,
kevés tejföl,
3 tojás,
vaníliás porcukor,
1 citrom lereszelt héja,
ízlés szerint választott gyümölcsök (sárgabarack, meggy, őszibarack),
darált dió.

ELKÉSZÍTÉS:

A töltelék elkészítéséhez dolgozzuk össze a túrót kevés tejföllel, a tojások sárgájával, vaníliás porcukorral, a lereszelt citromhéjjal, és a kis kockákra vágott, levétől jól lecsurgatott gyümölccsel, valamint a tojások felvert habjával. Az elkészített rétestésztát húzzuk ki, locsoljuk meg olvasztott zsírral, hintsük meg darált dióval, és helyezzük a tölteléket a tészta egyik szélére. Göngyöljük fel, kenjük meg tojással, és kizsírozott tepsiben, előmelegített sütőben süssük pirosra. Vaníliás porcukorral meghintve tálaljuk.
Add a Startlaphoz
1346.
HOZZÁVALÓK:
80 dkg szikkadt tejeskalács,
1 l tej,
8 tojás,
35 dkg porcukor,
10 dkg vaj,
70 dkg alma,
1 kiskanál őrölt fahéj,
20 dkg darált dió,
2 evőkanál rum,
15 dkg baracklekvár,
1 citrom,
15 dkg csemegeszőlő.
zsemlemorzsa.

ELKÉSZÍTÉS:

Forrósítsuk fel a tejet, majd a tűzről levéve, keverjük bele a rumot, a citrom lereszelt héját, 20 dkg cukrot, egy diónyi kivételével a vajat, és egyenként a tojássárgákat. Vágjuk a kalácsot 3-4 centis kockákra, öntsük le a forró tojásos tejjel, és hagyjuk langyosra hűlni. Vágjuk a meghámozott almákat cikkekre, és a citrom levével, valamint 2 dkg porcukorral egy kevés vízben főzzük meg, szűrjük le, és alaposan csepegtessük le. Vajazzunk ki egy tűzálló tálat, hintsük meg zsemlemorzsával, simítsuk az aljára a megáztatott kalács felét, rakjuk meg almával, hintsük meg dióval, és fahéjjal, majd rakjuk rá a maradék kalácsot, és kenjük meg a baracklekvár felével. Előmelegített sütőben, mérsékelt tűzön 30 percig süssük. Verjük kemény habbá a tojásfehérjéket a maradék porcukorral, óvatosan adjuk hozzá a lekvár másik felét, majd halmozzuk a sütőből kivett kalács tetejére, és rakjuk meg szőlőszemekkel. Mérsékeljük a tüzet, és már csak annyi időre tegyük vissza a tálat a sütőbe, amíg a tojáshab aranysárgára nem pirul.
Add a Startlaphoz