402.
HOZZÁVALÓK:
50 dkg porcukor,
25 dkg gríz,
10 dkg vaj,
1 mandula aroma és ugyanannyi víz.

ELKÉSZÍTÉS:
A hozzávalókat összegyúrjuk, és kakaóba forgatjuk, 2 napig állni hagyjuk a hűtőben.
Add a Startlaphoz
401.
HOZZÁVALÓK:
75 dkg szilva,
citromlé, vagy 1-2 evőkanál rum,
porcukor,
1/2 kg túró,
3 tojás,
1 csomag sütőpor,
10 dkg porcukor,
6 dkg liszt,
1 csomag vaníliáscukor,
zsemlemorzsa,
vaj.

ELKÉSZÍTÉS:
Megmosunk, kimagozunk 75 dkg szilvát és citromlével vagy 1-2 evőkanál rummal meg egy kevés porcukorral elkeverve legalább 1 óráig állni hagyjuk. Simára keverünk egy fél kg áttört tehéntúrót 3 tojás sárgájával, 1 csomag sütőporral, 10 dkg porcukorral, 6 dkg liszttel, és közé keverjük a tojások kemény habbá vert fehérjét meg 1 csomag vaníliáscukrot. A tészta felét erősen kivajazott tűzálló tálba (lehet tepsibe is) öntjük, meghintjük a szilva 2/3 részével, rásimítjuk a maradék tésztát, és erre szépen kirakjuk a maradék szilvát. A tetejét zsemlemorzsával hintjük, és apró vajdarabkákat tördelünk rá. A forró sütőben megsütjük, és azon melegében kínáljuk.
Add a Startlaphoz
400.
HOZZÁVALÓK:
1 kg burgonya,
1/2 kg magvaváló szilva,
35 dkg liszt,
13 dkg vaj vagy margarin,
só,
a nyújtáshoz liszt,
1 mokkáskanál őrölt fahéj,
10 dkg zsemlemorzsa,
a szóráshoz fahéjas porcukor.

ELKÉSZÍTÉS:
Előkészítés: A burgonyát alaposan megmossuk, héjában megfőzzük. Közben a szilvát kimagozzuk.
A burgonyát még melegen áttörjük, gyúródeszkára terítjük, hagyjuk langyosra hűlni. Egy nagyobb lábasba felteszünk főni 5 l enyhén sós vizet, a burgonyához adjuk a lisztet, 3 dkg vajat és egy csipet sót, összegyúrjuk. Lisztezett deszkán 5 mm vastagra kinyújtjuk, és 6x6 cm-es négyzetekre vágjuk. Mindegyik közepére 1 szem szilvát teszünk, 1 csipetnyi őrölt fahéjat szórunk, a csúcsokat felhajtjuk, összecsippentjük és a két tenyerünk között gombóccá gömbölyítjük. Óvatosan a forrásban lévő vízbe tesszük a gombócok felét, és miután a víz színére emelkedtek, még tovább 3-5 percig főzzük. Közben a maradék vajon világosbarnára pirítjuk a zsemlemorzsát, a felét egy mélyebb tálba szedjük. A gombócokat szűrőkanállal kiemeljük a vízből, jól lecsepegtetjük, a tálba szedett zsemlemorzsára tesszük, lefedjük, 2-3 perc múlva a fedőt az edény tetejére szorítva laza dobáló-köröző mozdulattal összerázzuk. A maradék adag gombócot is kifőzzük, és abba a lábasba szedjük, amiben a zsemlemorzsát pirítottuk. 2-3 perc múlva ezt is összerázzuk és a tálaló edényben lévő adaghoz tesszük. Megszórjuk fahéjas porcukorral, és azonnal tálaljuk.
Add a Startlaphoz
399.
HOZZÁVALÓK:
1 zacskó vaníliás pudingpor,
5 dl tej,
ízlés szerint 15-30 dkg kristálycukor,
2 dl tejszín,
a tetejére csokireszelék vagy olvasztott csokoládé.

ELKÉSZÍTÉS:
A pudingport 5 evőkanál tejjel simára keverjük. A cukrot serpenyőbe szórjuk és szárazon, nagyon kis lángon addig, amíg karamell nem válik belőle. Ha már szép a színe a tűzről félrehúzzuk, és fél dl tejet beleöntünk. (Legyünk óvatosak, mert a forró cukorra öntött folyadék sistereg és kicsaphat az edényből.) Utána visszatesszük a tűzre, és addig forraljuk, amíg a karamell egészen felolvad a tejben, és folyékonnyá válik. A megmaradt tejet közben felforraljuk és beleöntjük a tejes pudingport, folytonos keverés közben sűrűre főzzük, majd hozzáadjuk a karamelles tejet is. Ha a puding már egynemű, vagyis teljesen összekeveredett benne a karamell, hagyjuk, hogy langyosra hűljön, közben néhányszor megkeverjük. A tejszint kemény habbá verjük és elfelezzük. Az egyik felét óvatosan beleforgatjuk a már kihűlt pudingba, majd gyorsan 4 kompótos tálba osztjuk. A pudingot a hűtőszekrényben kissé lehűtjük, ezután a megmaradt tejszínhabbal és némi csokoládéreszelékkel meghintjük vagy kevés olvasztott csokoládéval lelocsoljuk.
Add a Startlaphoz
398.
HOZZÁVALÓK:
30 dkg vaj,
20 dkg cukor,
1 csomag vaníliáscukor,
3 tojás,
rumaroma,
só,
50 dkg liszt,
1 csomag sütőpor,
5 evőkanál tej.
a mázhoz:
olvasztott csokoládé vagy ízesített, besűrített cukoroldat.

ELKÉSZÍTÉS:
A tésztához előirt anyagokat habosra kikeverjük. Kizsírozott, lisztezett formában közepes hőmérsékleten sütjük. A kihűlt tésztát a közben elkészített mázzal bevonjuk.
Add a Startlaphoz
397.
HOZZÁVALÓK:
a tésztához:
50 dkg liszt,
2 egész tojás,
1 mokkáskanál só,
a töltelékhez:
30 dkg kemény sárgabarackdzsem vagy lekvár,
1 tojásfehérje,
a tetejére:
10 dkg zsemlemorzsa,
5 dkg vaj vagy margarin,
5 dkg porcukor,
fahéj.

ELKÉSZÍTÉS:
A lisztet a tojásokkal összegyúrva nagyon vékony nagy lappá nyújtjuk. A tésztalapot gondolatban megfelezzük. Az egyik felére a kiskanál segítségével mogyorónyi halmokat rakunk a lekvárból 5 cm távolságra egymástól. A lekvárhalmok közeit felvert tojásfehérjével bekenjük, majd a tészta lekvár nélküli részét ráhajtjuk a lekváros részre. A kidudorodó halmok közeire rányomkodjuk a felső tésztaréteget, amit a tojásfehérje összefog, így a lekvár nem fog kifolyni. A derelyemetszőt lisztbe mártjuk, és egyforma kis négyzeteket vágunk, úgy hogy mindegyikben legyen lekvár. Sós vizet forralunk, amelybe nagyon óvatosan apránként beleengedve kifőzzük a derelyéket. A vajon megpirítjuk a zsemlemorzsát, majd a derelyéket egyenként beleforgatva tálra rakjuk. A tetejére fahéjas cukrot szórunk.
Add a Startlaphoz
396.
HOZZÁVALÓK:
30 dkg liszt,
5 dkg vaj,
2 tojás sárgája,
só,
1 kiskanál cukor,
2 dl tej,
mák,
méz,
vaj.

ELKÉSZÍTÉS:
A hozzávalókból kelt tésztát készítünk. A megkelt tésztát lisztezett deszkán ujjnyi vastagra sodorjuk, kb. 2 cm-es távolságban bevagdossuk, kizsírozott tepsibe rakjuk, és lassú tűzön világosra sütjük. A tésztát másnap széttördeljük, forró tejjel leforrázzuk. Csak puha legyen és nem szétázott. Olvasztott vajjal és mézzel meglocsoljuk, ráhintjük a porcukorral elkevert mákot és azonnal tálaljuk.
Add a Startlaphoz
395.
HOZZÁVALÓK:
2 x 20dkg porcukor,
5 tojás,
12 dkg zsír,
2 x 3 dkg kakaó,
1 csomag sütőpor,
20 dkg liszt,
2 evőkanál (+ amit a liszt felvesz) tej,
10 dkg cukor,
5 dkg vaj.

ELKÉSZÍTÉS:
20 dkg porcukrot az 5 tojássárgájával és a zsírral habosra keverjük. Hozzáadunk 3 dkg kakaót, 1 csomag sütőport. 20 dkg lisztet elkeverünk annyi tejjel, hogy pite tészta keménységű tészta legyen. Zsírozott, lisztezett tepsibe öntjük, és megsütjük.
A hab elkészítéséhez az 5 tojás fehérjét 20 dkg porcukorral lobogó forró víz felett felverjük és a kihűlt tésztára kenjük.
A csokimázhoz 3 dkg kakaót, 10 dkg cukrot, 2 kanál tejet sűrűre főzünk, a tűzről levéve 5 dkg vajat keverünk bele, vizes késsel rákenjük a habra.
Add a Startlaphoz
394.
HOZZÁVALÓK:
1 dl tej,
1 csapott evőkanál cukor,
3 dkg élesztő,
60 dkg liszt,
1 evőkanál só,
25 dkg margarin,
15 dkg juhtúró,
15 dkg tehéntúró,
3 tojássárgája,
1 dl tejföl,
10 dkg trappista sajt.

ELKÉSZÍTÉS:
Az élesztőt felfuttatjuk a langyos, cukros tejben. A lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, és a sóval. Hozzáadjuk az áttört juhtúrót, a tehéntúrót, az élesztős tejet, a 2 tojássárgáját és a tejfölt. Alaposan összedolgozzuk. Meleg helyen fél órát kelesztjük. Téglalapformára nyújtjuk, megszórjuk a sajt 2/3 részével, majd a hosszú oldalán rétes szerűen feltekerjük. Még 1 órán átkelesztjük meleg helyen. Kétujjnyi vastag, egyetlen hosszú csíkot nyújtunk belőle, megkenjük tojássárgájával, megszórjuk a maradék sajttal, kiszaggatjuk.
Add a Startlaphoz
393.
HOZZÁVALÓK:
50 dkg liszt,
25 dkg margarin,
3 dkg élesztő,
1 dl tej,
1 pohár tejföl,
2 tojássárgája,
só,
10 dkg trappista sajt.

ELKÉSZÍTÉS:
A lisztet, a margarint, és a sót elmorzsoljuk. Élesztőt felfuttatjuk kevés langyos tejben. A 2 tojássárgájával, tejföllel összedolgozzuk, és éjszakára hűtőbe tesszük. Háromszor elnyújtani, közben pihentetni fél-fél órát. Tojássárgájával megkenni, bevagdalni a tetejét, sajttal megszórni, kiszaggatni és mehet a sütőbe.
Add a Startlaphoz
392.
HOZZÁVALÓK:
50 dkg liszt,
25 dkg vaj vagy margarin,
2 tojás sárgája,
3 dkg élesztő,
2 dl tejföl,
1 dl tej, só,
1 dkg cukor.

ELKÉSZÍTÉS:
Az élesztőt langyos tejben a cukorral felfuttatjuk. A lisztet a margarinnal elmorzsoljuk, majd hozzáadjuk az élesztőt és a többi anyagot. Gyenge rétestészta keménységű tésztát kapunk, amit fél óráig pihentetünk. Utána kinyújtjuk, és háromba hajtjuk. Ezt még kétszer megismételjük 20-20 perces pihentetés után, a tetejét megrácsozzuk, és apró pogácsákat szaggatunk belőle. A sütőlemezen előbb 10 percig pihenjen a tészta, mert különben a pogácsák sütés közben eldőlnek.
Add a Startlaphoz
391.
HOZZÁVALÓK:
25 dkg metélt száraztészta,
30 dkg gomba,
4 dl tejföl,
5 dkg füstölt szalonna,
3 tojás,
2 evőkanál olaj,
1 fej vöröshagyma,
1 evőkanál liszt,
1 csokor petrezselyemzöld,
1 teáskanál Vegeta,
1 csapott mokkáskanál törött bors,
ízlés szerint só,
a tepsihez 2 dkg margarin és 2 evőkanál zsemlemorzsa.

ELKÉSZÍTÉS:
A tésztát apróra törjük, és a szokásos módon, sós, forrásban lévő vízben megfőzzük, 2 evőkanál olajjal összekevert 1 dl tejfölre szedjük, és melegen tartjuk. Közben a megtisztított gombát felszeleteljük, a hagymát finomra vágjuk, a petrezselyemzöldet úgyszintén. Az apró kockára vágott szalonna zsírját kiolvasztjuk, majd rátesszük a hagymát, és megfonnyasztjuk. Megsózzuk, rátesszük a gombát és meghintjük a borssal, valamint a Vegetával. Fedő alatt saját levében, időnként megkavarva puhára pároljuk. A lisztet simára keverjük 1 dl vízzel és 1 dl tejföllel, majd a gombára öntve, kevergetés közben jól kiforraljuk. A tűzről lehúzva félrehúzva, beleszórjuk a petrezselymet, és ha már nem nagyon forró 1 felvert tojást is belekeverünk. Kisebb tepsit vajjal kikenünk, zsemlemorzsával beszórunk. A tészta felét beleterítjük, erre pedig a gombás masszát rákenjük. Végül a megmaradt tésztával betakarjuk. A tejfölt simára keverjük a felvert tojásokkal és ráöntjük a tetejére. 10 percig várakozunk, addig a tejfölös öntetet jól beszívja. Előmelegített forró sütőbe toljuk, és 25 percig közepes lángon pirítjuk. Kockákra vágva tálaljuk.
Add a Startlaphoz
390.
HOZZÁVALÓK:
1/2 kg szamóca,
5 dkg porcukor,
2 tojás,
10 dkg cukor,
5 dkg liszt,
1 csomag sütőpor,
1/2 citrom,
csipetnyi só,
1 pohár tejföl.

ELKÉSZÍTÉS:
Fél kg érett, tisztított szamócára alapos mosás után szórjunk 5 dkg porcukrot, és hagyjuk kb. fél óráig állni. Közben 2 tojássárgáját keverjünk habosra 10 dkg cukorral, adjunk hozzá 5 dkg lisztet, 1 csomag sütőport, fél citrom reszelt héját, csipetnyi sót, 1 pohár tejfölt, majd a tojások jó keményre vert habját. Öntsük le a levet a szamócáról, és keverjük a masszába. Majd az egészet öntsük vajjal kikent tűzálló tálba vagy tortaformába. Előmelegített sütőben kis lángon 30-35 percig süssük.
Add a Startlaphoz
389.
HOZZÁVALÓK:
35 dkg darált keksz,
10 dkg darált dió,
15 dkg porcukor,
4 dkg kakaó,
1/2 dl rum,
2 dl tej,
a krémhez:
10 dkg vaj,
5 dkg margarin,
10 dkg porcukor,
ribizlilekvár,
citromhéj,
narancshéj,
a csokoládémázhoz:
50 dkg cukor,
5 dkg kakaó.
20 dkg vaj,
2 csomag vaníliáscukor,
40 dkg tejpor,
dió, mogyoró.

ELKÉSZÍTÉS:
A kekszet, a 10 dkg diót, a 15 dkg porcukrot, 4 dkg kakaóval jól összedolgozzuk. Hozzáöntünk 1/2 dl rumot és 2 dl tejet, majd alaposan összegyúrjuk és dió nagyságú golyókat készítünk belőle, kb. 50 db lesz.
A krém elkészítéséhez 10 dkg vajat, 5 dkg margarint, 10 dkg porcukorral habosra keverünk, majd ribizlilekvárral, citromhéjjal, narancshéjjal ízesítjük. Jól kikeverjük, és ezzel töltjük a lyukakat és ráültetjük az édes kekszre. A formát porcukrozzuk.
A csokoládékészítéshez 50 dkg cukrot és 2,5 dl vizet a feltevéstől számítva 3 percig főzünk. Hozzákeverünk 5 dkg kakaót, és tovább főzzük még 3 percig. A tűzről levéve hozzáadunk 20 dkg vajat és 2 csomag vaníliáscukrot. Ha langyosra hűlt hozzáadunk 40 dkg tejport. Zsírpapírral bélelt tepsibe öntjük. Hűtőbe tesszük kb. 2-2,5 órára, majd vizes késsel elszeleteljük. Tehetünk bele diót vagy mogyorót.
Add a Startlaphoz
388.
HOZZÁVALÓK:
10 dkg vaj,
10 dkg porcukor,
4 tojás,
10 dkg liszt,
fahéj, vagy reszelt citromhéj,
szódabikarbóna,
0,5 kg meggy.

ELKÉSZÍTÉS:
10 dkg vajat, 10 dkg porcukorral és 4 tojás sárgájával habosra keverünk. Lassan hozzávegyítjük a 10 dkg lisztet (a fele lehet szitált zsemlemorzsa is). Egy csepp fahéjat vagy reszelt citromhéjat is teszünk bele. Egy késhegynyi szódabikarbónát és végül a tojások kemény habját vegyítjük hozzá. Kivajazott, meglisztezett tepsibe öntjük, a tetejére rászórjuk a gyümölcsöt, és lassú tűznél megsütjük. (cseresznyével vagy ribizlivel is készíthetjük meggy helyett). A kihűlt tésztát vaníliás-porcukorral meghintjük, és hosszúkás darabokra vágjuk.
Add a Startlaphoz
387.
HOZZÁVALÓK:
1 tojás,
15 dkg porcukor,
2 evőkanál méz,
3 evőkanál tej,
1 evőkanál margarin,
1 kávéskanál szódabikarbóna,
45 dkg liszt,
a töltelékhez:
2 dl tej,
2 evőkanál búzadara,
15 dkg vaj,
10 dkg porcukor,
1 csomag vaníliáscukor,
lekvár.

ELKÉSZÍTÉS:
1 tojást, 15 dkg porcukrot, 2 evőkanál mézet, 3 evőkanál tejet, 1 púpozott evőkanál margarint, 1 kávéskanál szódabikarbónát kis lángon, folyton keverve addig forralunk, míg a pép habos és karamellszínű nem lesz. A tűzről levéve kicsit lehűtjük és összedolgozzuk 45 dkg liszttel. A masszát 4 részre osztjuk. Minden adagot egyenként kinyújtunk, a sütőlemezen megsütjük, vigyázva, hogy meg ne barnuljon. (Ajánlatos a tepsi hátulján megsütni, így lecsúsztatható). Ha a lapok készek elkészíthetjük a tölteléket. 2 dl tejben puhára főzünk 2 evőkanál búzadarát. Amikor a főzet kihűlt 15 dkg vajjal, 10 dkg porcukorral, 1 vaníliáscukorral habosra keverjük és a lapok közé kenjük. A középső lapra lekvár kerül. Ez olyan tészta, amit ajánlatos 1-2 nappal korábban elkészíteni, mert a pihenéstől puhul.
Add a Startlaphoz
386.
HOZZÁVALÓK:
30 dkg liszt,
25 dkg margarin,
1 csomag sütőpor,
10 dkg porcukor,
2 tojás,
1/2 citrom,
baracklekvár,
15 dkg cukor,
15 dkg darált dió.

ELKÉSZÍTÉS:
Összegyúrunk 30 dkg finomlisztet, 25 dkg margarinnal, 1 csomag sütőporral, 10 dkg porcukorral, 1 nyers tojással, fél citrom levével és reszelt héjával. 1 óráig hűtőben pihentetjük, majd felét kinyújtjuk és kibélelünk vele egy közepes nagyságú tepsit, megkenjük barackízzel. Alaposan kikeverünk 15 dkg cukrot 1 tojás sárgájával és hozzáadunk 15 dkg darált diót, meg a tojások kemény habbá vert fehérjét. A lekvárral megkent tésztára simítjuk, majd a tészta másik feléből rácsokat sodrunk a tetejére, amit tojás sárgájával megkenünk. Forró sütőben szép pirosra sütjük, a tepsiben hagyjuk kihűlni, és kockára vágva rakjuk tálra. Másnap finomabb, mint frissen és sokáig eltartható.
Add a Startlaphoz
385.
HOZZÁVALÓK:
25 dkg vaj,
50 dkg liszt,
3 tojássárgája,
6 tojásfehérje,
1 evőkanál cukor,
1/2 csésze tej,
2 dkg élesztő,
baracklekvár,
25 dkg porcukor,
1 csomag vaníliáscukor,
mandula.

ELKÉSZÍTÉS:
25 dkg vajat szétmorzsolunk 50 dkg liszttel. Beleütünk 3 tojássárgáját, hozzáadunk 1 evőkanál cukrot, egy csipetnyi sót, és 1/2 csésze tejben felolvasztott 2 dkg élesztőt. Alaposan összedolgozzuk, kinyújtjuk ujjnyi vastagságúra, majd a tepsibe tesszük és pihentetjük, amíg kissé megkel. Ekkor sütőbe téve halványsárgára sütjük. Ezt követően megkenjük baracklekvárral, erre tesszük a 6 tojás kemény habját, amibe 25 dkg porcukrot és 1 csomag vaníliáscukrot teszünk. Meghintjük hosszúkásra vágott mandulával, és langyos sütőbe téve a habot inkább szárítjuk, mint sütjük, egészen addig, amíg megszilárdul.
Add a Startlaphoz
384.
HOZZÁVALÓK:
25 dkg zsír,
5 dkg élesztő,
50 dkg liszt,
1,5 dl tej,
csipetnyi só,
porcukor,
lekvár, mák, vagy dió,
vaníliáscukor.

ELKÉSZÍTÉS:
25 dkg zsírt 10-15 percig habosra keverünk, 5 dkg élesztőt felfuttatunk cukros tejben, 50 dkg lisztet 1,5 dl tejjel, pici sóval, pici porcukorral jól összedolgozzuk és 1 éjszakára pihenni hagyjuk. Majd másnap kinyújtjuk és kiszaggatjuk. Lekvárt, diót vagy mákot teszünk tölteléknek. Világosra sütjük. Még melegen vaníliás porcukorban meghempergetjük.
Add a Startlaphoz
383.
HOZZÁVALÓK:
3 tojássárgája,
30 dkg cukor,
30 dkg liszt,
birsalmasajt, vagy baracklekvár.

ELKÉSZÍTÉS:
3 tojássárgáját alaposan kikeverünk 30 dkg, kevés vaníliával kevert cukorral, és szükség szerint 2-4 evőkanál vízzel. Ekkor belevegyítünk 30 dkg lisztet, és ezzel addig keverjük, amíg a tészta szép sima lesz. Ha morzsálódik, még egy egész tojást is tehetünk hozzá. De ebben az esetben 2 evőkanál víz elegendő. Deszkán kinyújtjuk, és kerek, 10 cm átmérőjű szaggatóval kiszaggatva, kikent, meglisztezett tepsibe tesszük. Sütés előtt mindegyik közepébe kis birsalmasajt négyszögeket, vagy baracklekvárt teszünk.
Add a Startlaphoz
382.
HOZZÁVALÓK:
50 dkg liszt,
1 csomag sütőpor,
csipetnyi só,
20 dkg cukor,
1 egész tojás,
15 dkg zsír,
2 dl tejföl,
a töltelékhez:
1 kg alma,
1/2 csomag vaníliáscukor,
mazsola,
fahéj.

ELKÉSZÍTÉS:
A tészta elkészítéséhez a hozzávalókat összegyúrjuk. A tészta egyik felét tepsiben egyenletesen elnyomkodjuk. Az reszelt, kinyomkodott almához 1/2 csomag vaníliáscukrot, mazsolát és törött fahéjat tegyünk. A tészta másik felével az almát betakarjuk, a tojássárgájával megkenve, villával megszurkáljuk. Forró sütőben világosbarnára sütjük. Az egész tésztát vaníliáscukorral bőven meghintjük.
Add a Startlaphoz
381.
HOZZÁVALÓK:
6 tojásból piskóta tészta,
1 dkg kakaó,
10 + 25 dkg cukor,
1 csomag vaníliáscukor,
1/2 dl rum,
ízlés szerint választott lekvár,
befőtt,
birsalmasajt,
mandula.

ELKÉSZÍTÉS:
6 tojásból piskótamasszát készítünk. Két részre osztjuk, az egyik felét tortaformában megsütjük. Az anyag másik részét szintén két részre osztjuk, az egyik részt 1 dkg kakaóval barnára színezzük. A tortaformába úgy helyezzük el, hogy 1 kávéskanál sárga, 1 kávéskanál barna tésztát rakunk bele váltakozva, és így sütjük meg. A közepe ezáltal szép márványos lesz. Ha megsült megvárjuk, amíg kihűl. A megsült lapot két részre vágjuk, és mindkét rész belső lapját lekvárral kenjük meg. Az egyikre ráhelyezzük a másodszor megsütött márványos lapot. 10 dkg cukorból és 1 dl vízből szirupot főzünk, 1 csomag vaníliáscukorral ízesítjük. Ha langyosra hűlt, hozzáöntünk 1/2 dl rumot, és ezzel a márványos lapot addig locsoljuk, amíg a rumos szirupot mind beissza. Ezután a második vékony lapot helyezzük rá, a lekvárral megkent oldalával lefelé. Deszkát teszünk a tetejére, és egy kb. 1 kg-os súllyal egy órán át préseljük.
A máz elkészítése: 25 dkg cukorból fondant-bevonatot készítünk, cukrászszínezékkel rózsaszínűre festjük, pár csepp rummal ízesítjük, és bevonjuk vele a tortát. A tetejét befőttel, birsalmasajt szeletekkel és vékonyra vágott mandulával díszítjük.
Add a Startlaphoz
380.
HOZZÁVALÓK:
50 dkg gesztenyemassza,
1 dl tej,
10 dkg porcukor,
1 csomag vaníliáscukor,
10 dkg reszelt csokoládé.

ELKÉSZÍTÉS:
50 dkg gesztenyemasszát 1 dl tejjel gőz fölött meglangyosítunk, majd összegyúrjuk 10 dkg porcukorral, 1 csomag vaníliás cukorral és 10 dkg reszelt főzőcsokoládéval. Amikor jól összeállt a massza, rúddá formáljuk, és megvajazott alufólia lapba tekerjük és 24 órán át hűtőszekrényben tartjuk. Szalámiszerűen szeletelve kínáljuk.
Add a Startlaphoz
379.
HOZZÁVALÓK:
8 tojás,
15 + 12 dkg cukor,
20 dkg őrölt mandula,
1 evőkanál morzsa,
4 dl tej,
15 dkg vaj,
5 dkg reszelt csokoládé.

ELKÉSZÍTÉS:
8 tojás kemény habját 15 dkg cukorral, 20 dkg őrölt mandulával (esetleg dióval), 1 evőkanál finom morzsával jól elkeverünk, és a tésztát három részben megsütjük. Csokoládékrémmel töltjük.
A csokoládékrém elkészítéséhez 8 tojássárgáját, 12 dkg cukorral jó habosra kavarunk, beleteszünk 1 kiskanál lisztet és 4 dl forró tejet. Gőz fölött folyamatos kavarás közben sűrűre főzzük. Amikor kihűlt, 15 dkg habosra kavart vajat és 5 dkg reszelt csokoládét keverünk hozzá. A torta tetejét is ezzel kenjük meg.
Add a Startlaphoz
378.
HOZZÁVALÓK:
40 dkg liszt,
10 dkg zsír,
15 dkg cukor,
2 tojás,
2 csomag vaníliáscukor,
1/2 csomag Dr. sütőpor,
csipetnyi só.

ELKÉSZÍTÉS:
A lisztet a zsírral elmorzsoljuk, beletesszük a cukrot, a tojást, az egyik csomag vaníliáscukrot, a sütőport, és egy kevés sót. Alaposan összegyúrjuk. A húsdarálóból kivesszük a kést és a tárcsát, helyébe bedugjuk az úgynevezett géptészta-formázót. A tésztát a darálóba tesszük, átdaráljuk és a kívánt formát tetszés szerinti hosszúságúra hagyva, kizsírozott tepsibe tesszük. Közepes tűznél sütjük. A kihűlt tésztát vanillincukorral összekevert porcukorral megszórjuk.
Add a Startlaphoz
377.
HOZZÁVALÓK:
a tésztához:
20 dkg liszt,
6 dkg cukor,
6 dkg mandula,
1 tojás,
18 dkg vaj,
eper-, málna-, ribizlilekvár,
a krémhez:
6 tojásfehérje,
20 dkg dió,
25 dkg cukor,
5 dkg csokoládé.

ELKÉSZÍTÉS:
20 dkg lisztből, 6 dkg cukorból, 6 dkg hámozott, darált mandulából, 1 tojásból és 18 dkg vajból tésztát gyúrunk. Fél cm vastagságúra nyújtjuk, és megfelelő nagyságú tepsiben megsütjük. Amikor elkészült, vékonyan megkenjük eper-, málna-, ribizlilekvárral. Ezután 6 tojásfehérjét, 20 dkg gerezdekre vagdalt dióval, 25 dkg cukorral, és 5 dkg reszelt csokoládéval gőz fölött addig főzünk, amíg elég sűrű lesz ahhoz, hogy rákenhessük a tésztára. Langyos sütőben megszárítjuk és kockákra vágjuk.
Add a Startlaphoz
376.
HOZZÁVALÓK:
15 dkg margarin,
20 dkg cukor,
3 tojás,
1 csomag sütőpor,
1 csomag vaníliáscukor,
20 dkg liszt,
1/2 kg sárgabarack.

ELKÉSZÍTÉS:
15 dkg margarint habosra keverünk 20 dkg cukorral meg 3 tojás sárgájával, hozzáadunk 1 csomag sütőport és azzal jó simára keverjük. Belekeverünk 1 csomag vaníliáscukrot (vagy 1 citrom reszelt héját), 20 dkg lisztet és a tojások kemény habbá vert fehérjét. Kizsírozott, kilisztezett tepsibe öntjük, vékonyan meghintjük finom zsemlemorzsával, ráfektetünk meghámozott, félbevágott sárgabarackokat magházukkal lefelé és az egészet meghintjük porcukorral, amelybe ugyancsak vaníliáscukrot kevertünk. Forró sütőben, de csak mérsékelt tűznél sütjük, majd a tepsiben hagyjuk kihűlni, és kockára vágva rakjuk tálra.
Add a Startlaphoz
375.
HOZZÁVALÓK:
3 tojás,
6 dkg vaj,
30 dkg cukor,
4 kiskanál kakaópor,
3 dl tej,
1 és 1/4 csomag sütőpor,
1 csomag vaníliáscukor,
40 dkg liszt,
a töltelékhez:
1 csomag kávés krémpudingpor,
3 dl tej,
1 dl erős kávé,
12 dkg porcukor,
10 dkg vaj.

ELKÉSZÍTÉS:
3 tojássárgáját, 6 dkg vajat, 30 dkg cukorral, 4 kiskanálnyi kakaóporral fél óráig habosra keverünk. A kikevert masszához felváltva hozzáadunk 3 dl tejet, az előzetesen egy és negyed csomag sütőporral, és 1 csomag vaníliáscukorral elkevert 40 dkg lisztet. Végül könnyedén hozzákeverjük a 3 tojásfehérje felvert habját. Vajazott és lisztezett tepsibe öntjük. Sütési idő 35 perc, fél időben jó meleg, majd közepes tűznél.
Töltelék 1 csomag kávé krémpudingpor, 3 dl tejjel 1 dl erős pótkávéfőzettel, 12 dkg porcukorral sűrű krémmé főzzük. Kihűlésig keverjük, közben 10 dkg vajat is hozzákeverünk. A kihűlt tésztát 3 rétűre elvágva megtöltjük.
Add a Startlaphoz
374.
HOZZÁVALÓK:
2,5 dl liszt,
2,5 dl búzadara,
5 dl tej,
4 tojás,
10 dkg mazsola,
5 dkg kristálycukor,
4 evőkanál olaj,
1 csomag vaníliáscukor,
1 mokkáskanál só,
a tálaláshoz rumos baracklekvár.

ELKÉSZÍTÉS:
A mazsola szárát leszedjük, jól megmossuk. A lisztet és a búzadarát összekeverjük, majd a hideg tejet ráöntjük, ismét összekeverjük, ezután a mazsolát is hozzáadjuk. 1 órán keresztül hagyjuk állni. Közben a tojásokat szétválasztva, a sárgáját kikeverjük a cukorral meg a sóval, és hozzáadjuk a tejes masszához. A fehérjéből kemény habot verünk, amit óvatosan beleforgatunk a tésztába. Nagy serpenyőben az olajat felforrósítjuk és beleöntjük a tésztát. Ha az alja már pirosra sült, villával széttépkedjük, és lapáttal folyamatosan megforgatva a darabokat, mindegyiket megpirítjuk. Vaníliás cukorral meghintve és a rumos baracklekvárral tesszük az asztalra.
Add a Startlaphoz
373.
HOZZÁVALÓK:
25 dkg vaj vagy margarin,
20 dkg cukor,
1 csomag vaníliáscukor,
4 tojás,
1 citrom leve és héja,
50 dkg liszt,
1 csomag sütőpor,
1/8 l tej,
25 dkg mazsola.

ELKÉSZÍTÉS:
A vajat vagy margarint habosra keverjük, és fokozatosan adjuk hozzá a cukrot, vaníliáscukrot, tojást, citromlét és a reszelt citromhéjat. A sütőporral elkevert lisztet kanalanként tejjel váltakozva adjuk a tésztához, majd a megmosott és megszárított mazsolát a tésztába keverjük. A tésztát az előzetesen kikent kuglófformába helyezzük és forró sütőben kb. 50 percig sütjük.
Add a Startlaphoz
372.
HOZZÁVALÓK:
8 dl frissen csavart mandarin leve,
14 dkg cukor,
4 dkg zselatin,
1/2 pohár édes fehérbor,
dió és narancs a díszítéshez.

ELKÉSZÍTÉS:
Egy fazékban melegítse fel a mandarinlevet a cukorral. Közben hideg vízben oldja fel a zselatint, majd a borral kis lángon melegítse fel. Ezután öntse a cukros mandarinléhez, míg meleg. Ellenőrizze, hogy a zselatin jól feloldódott, esetleg rövid időre kis lángon melegítse még tovább a mandarinkocsonyát. Tegye félre hűlni. Addig készítsen elő puding vagy tortaformát, vízzel öblítse át. Öntse bele a konyakot, és legalább 6 órát hagyja hűtőszekrényben megdermedni. Tálaláskor mártsa a formát meleg vízbe 1 percre, hogy könnyen kiboríthassa. Díszítse a desszertet dióval, mandulával, meggybefőttel és naranccsal.
Add a Startlaphoz
371.
HOZZÁVALÓK:
50 dkg liszt,
1 tojás,
4 evőkanál vaj,
1 evőkanál ecet,
40 dkg darált mák,
30 dkg porcukor,
1/2 citrom reszelt héja,
só.

ELKÉSZÍTÉS:
A lisztet megszórjuk egy csipet sóval, majd mélyedést készítünk a közepén és beleütjük a tojást. Két és fél dl langyos vízben elkeverjük az ecetet, 1 evőkanál megolvasztott vajjal és a liszthez adjuk. Lágy tésztát készítünk belőle, amelyet addig dagasztunk, amíg sima lesz, és elválik a kéztől, a deszkától. Három egyforma cipóra osztjuk, liszttel megszórjuk, forró lábassal letakarjuk, és fél óráig pihentetjük. Lisztezett kézzel, lisztezett abroszra, papírvékonyságúra kihúzzuk az egyik tésztát. A kihúzott rétest kissé száradni hagyjuk, majd olvasztott vajjal megkenjük, és cukorral, reszelt citromhéjjal ízesített mákot rakunk az egyik oldalára. A tészta széleit felhajtjuk, és az abrosz segítségével feltekerjük. Vajjal kikent tepsibe tesszük. Amikor mind a 3 rúd elkészült, a tetejüket megkenjük olvasztott vajjal, és forró sütőben kisütjük. A kihűlt rétest ferdén felszeleteljük, és porcukorral meghintve vagy mézzel megcsurgatva tálaljuk.
Add a Startlaphoz
370.
HOZZÁVALÓK:
1 kg piskótatörmelék, vagy keksz,
5 dupla fekete,
10 dkg csokoládéreszelék,
20 dkg porcukor,
15 dkg baracklekvár.

ELKÉSZÍTÉS:
1 kg piskótatörmeléket vagy olcsó kekszet egyforma apró darabokra vágunk, vagy törünk, és erre öntünk kb. 5 dupla feketét (csak annyit, hogy ne ázzon el). Ezután a következő anyagokat keverjük bele: 10 dkg háztartási csokoládéreszelék, 20 dkg porcukor és 15 dkg baracklekvár. A keverékből 3-4 cm átmérőjű gömböcskéket formálunk, és ezeket csokoládéporban hempergetjük meg, majd papíralátéten helyezzük el.
Add a Startlaphoz
369.
HOZZÁVALÓK:
15 dkg liszt,
10 dkg porcukor,
2 tojás,
csipetnyi só,
4 dl tej,
5 dkg mazsola,
rum,
5 dkg darált dió.

ELKÉSZÍTÉS:
Összedolgozunk 15 dkg lisztet, 10 dkg porcukrot, 2 tojássárgáját, egy csipetnyi sót, és folyamatosan kevergetve felengedjük 4 dl tejjel. Óvatosan beleforgatunk 5 dkg rumba áztatott mazsolát, 2 tojás fehérjéből vert kemény habot, és 5 dkg darált diót. A masszából palacsintasütőben, vajban 4-5 cm vastag palacsintákat sütünk. Melegen, vaníliás cukorral meghintve tálaljuk.
Add a Startlaphoz
368.
HOZZÁVALÓK:
7 dkg margarin,
18 dkg rétesliszt,
4 tojás,
10 dkg reszelt sajt,
mokkáskanálnyi só,
kiskanálnyi sütőpor,
a tetejére:
1 tojás,
5 dkg sajt.

ELKÉSZÍTÉS:
2,5 dl vizet a sóval, a margarinnal felforraljuk, és ha elolvad a lisztet kevergetve beletesszük. Addig keverjük a tűzön, amíg az edény falától el nem válik, mikor langyosra hűlt beletesszük a sütőport és a tojásokat egyenként beledolgozzuk. Alaposan kidolgozzuk, végül a reszelt sajtot is hozzáadjuk. Kiskanállal kizsírozott tepsibe, kis halmokba rakjuk (duplájára nő), tetejüket a felvert tojással megkenjük, sajtot szórunk rá. Forró sütőben aranysárgára sütjük. Sütés közben a sütő ajtaját ne nyitogassuk gyakran, mert ez a sütemény könnyen megfázik.
Add a Startlaphoz
367.
HOZZÁVALÓK:
30 dkg liszt,
15 dkg margarin,
15 dkg juhtúró,
5 dkg reszelt füstölt sajt,
1 egész tojás,
2 dkg élesztő,
1 dl tej,
1 teáskanál só,
1-1 mokkáskanál cukor, őrölt fehér bors, curry,
a tetejére 1/2 dl tej.

ELKÉSZÍTÉS:A langyos tejben elmorzsoljuk az élesztőt, belekeverjük a cukrot és felfuttatjuk. Közben egy nagy tálban a margarint szétmorzsoljuk a liszttel, hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, a juhtúrót, a tejfölt, a sajtot, a sót és a borsot, majd jól összegyúrjuk. A cipóba formált tésztát a meglisztezett tálba tesszük. A tetejét is belisztezzük, és tiszta konyharuhával letakarjuk. A duplájára kelesztjük. Ezután lisztezett deszkán ujjnyi vastagra kinyújtjuk, és közepes méretű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. A pogácsákat sütőlemezre helyezzük, nem túl közel egymáshoz, és a tetejüket megkenjük tejjel. Még 15-20 percig hagyjuk kelni, ezután közepesen előmelegített sütőbe téve, közepes lángon megsütjük.
Add a Startlaphoz
366.
HOZZÁVALÓK:
50 dkg liszt,
20 dkg libazsír,
3 tojás,
10 dkg cukor,
szilvalekvár,
a dió- és máktöltelékhez:
1-1 dl tej,
15 darált dió, ill. mák,
10 dkg cukor,
reszelt citromhéj,
rum,
a borban párolt almához:
1 kg alma,
1 dl fehérbor,
porcukor.

ELKÉSZÍTÉS:
50 dkg lisztből, 20 dkg libazsírból, 3 tojássárgájából, 10 dkg cukorból tésztát gyúrunk. 5 egyforma részre osztjuk és kinyújtjuk vékonyra. Az első darabot kikent tepsibe tesszük és diótöltelékkel megkenjük. Ráhelyezzük a második lapot, amit mákkal töltünk. Erre jön a harmadik lap, amire szilvalekvárt kenünk. Következik a negyedik lap, amelyre borban párolt almát rakosgatunk. Az egészet beborítjuk az ötödik résszel és megsütjük. Sütés előtt szurkáljuk meg villával és kenjük meg tojással.
Dió- és máktöltelék: 1 dl tejet megforrósítunk, 15 dkg darált diót vagy mákot és 10 dkg cukrot keverünk hozzá. 2-3 percig még a tűzön tartjuk, ezután reszelt citromhéjjal és kevés rummal ízesítjük.
Borban párolt alma: 1 kg almát lereszelünk, 1 dl fehérborral leöntjük. Addig pároljuk, amíg az almaleve és a bor elfő. Ezután ízlés szerinti mennyiségű porcukorral édesítjük.
Add a Startlaphoz
365.
HOZZÁVALÓK:
4 tojás,
2 x 25 dkg cukor,
10 dkg zsír,
30 dkg liszt,
1 csomag sütőpor,
2 dl tej,
kakaó,
baracklekvár,
citromlé.

ELKÉSZÍTÉS:
A 4 tojássárgáját 25 dkg cukorral és 10 dkg zsírral habosra kavarjuk. Adjunk hozzá 30 dkg lisztet, amiben 1 csomag sütőport előzetesen elkevertünk, majd ezt követően 2 dl tejet. A tésztát vegyük kétfelé, az egyik felébe tegyünk kakaót, és a zsírozott, kilisztezett tepsibe kanállal adagolva felváltva rakjunk halmokat. Ha megsült, a tetejét megkenjük baracklekvárral és arra tesszük a gőz fölött felvert 4 tojásfehérjéből 25 dkg cukor hozzáadásával készült habot. A habhoz csepegtessünk néhány csepp citromlevet.
Add a Startlaphoz
364.
HOZZÁVALÓK:
12 dkg vaj,
12 dkg porcukor,
12 dkg reszelt csokoládé,
6 tojás,
12 dkg liszt,
baracklekvár,
a csokoládémázhoz:
12 dkg porcukor,
10 dkg csokoládé.

ELKÉSZÍTÉS:
12 dkg vajat ugyanennyi porcukorral habosra kavarunk, és kanalanként belevegyítünk 12 dkg reszelt csokoládét és 6 tojássárgáját. Amikor a hozzávalókat alaposan elkavartuk, a 6 tojásfehérjét habbá verjük, és 12 dkg liszttel együtt az előzőek szerint elkészített masszához adjuk. Vajjal kikent formában lassan sütjük, és deszkára borítjuk. Másnap baracklekvárral megkenjük a tetejét, majd csokoládémázzal bevonjuk.
A csokoládémáz készítéséhez 12 dkg porcukrot, 2 evőkanál vízzel addig hevítünk, amíg szálat húzhatunk belőle. Ekkor gyorsan hozzáadunk 10 dkg felolvasztott csokoládét. Addig keverjük, amíg teljesen sima nem lesz.
Add a Startlaphoz
363.
HOZZÁVALÓK:
10 kg zsír,
20 dkg liszt,
5 tojás,
a karamellhez:
20 dkg cukor,
pár csepp ecet,
a vaníliakrémhez:
3 tojás,
6 dkg liszt,
10 dkg cukor,
3,5 dl tej.

ELKÉSZÍTÉS:
Egy nagyobb fazékban felforralunk 2 dl vizet és hozzáadunk 10 dkg zsírt. Ha a zsír elolvadt, egyszerre öntsünk hozzá 20 dkg lisztet és fakanállal addig kavarjuk, amíg összeáll. A tűzről levéve, még forrón adjunk hozzá egyenként 5 egész tojást. Mindegyik tojással külön-külön alaposan keverjük el. Egy zsírozott sütőlapra 6 cm távolságban dió nagyságú halmokat rakjunk. A tésztát pihentessük egy órán át.
A helyes sütés alapvető fontosságú, ezért egyenletesen meleg sütőbe tegyük, és 15 percig ne nyissuk ki a sütő ajtaját, mert a tészta összeesik. 10-20 perc után 10 percig csendesebb tűznél ropogósra sütjük. Ha nem sül elég ropogósra a tészta, akkor összeesik. Sütés után a fánk alját levágjuk, belsejét kiszedjük, az üreget vaníliakrémmel töltjük ki. A tetejét meghintjük vaníliáscukorral, vagy karamellbe mártjuk. A karamellbe mártást még a töltés előtt végezzük.
Karamell: 20 dkg cukrot világossárgára pirítunk, hozzáöntünk pár csepp ecetet, ami sokáig nyúlósan tartja. Ebbe mártjuk a fánkok tetejét.
Vaníliakrém: 3 tojássárgáját, 6 dkg lisztet, 10 dkg cukrot habosra kavarunk. Felengedjük 3,5 dl tejjel. Folyamatos keverés mellett keményre főzzük, amíg elválik a lábas aljától. A tűzről levéve még forrón hozzákeverjük a tojások felvert kemény habját.
Add a Startlaphoz
362.
HOZZÁVALÓK:
20 dkg liszt,
1/2 tasak sütőpor,
10 dkg cukor,
1 csomag vaníliáscukor,
1/2 citrom leve,
1 tojás,
12 dkg vaj vagy margarin,
gyümölcsíz,
vaníliás porcukor.

ELKÉSZÍTÉS:
A lisztet a sütőporral összekeverjük, megszitáljuk, hozzáadjuk a cukrot, a vaníliáscukrot, a citromlevet és a tojást. A tésztába belegyúrjuk a hideg vaj vagy margarin darabkákat. A kinyújtott tésztát karikákra kiszaggatjuk. A karikák felét középen a legkisebb szaggatóval kiszúrjuk, kisütés után 1-1 egész és kiszúrt korongot gyümölcsízzel összeragasztunk. A tetejét szórjuk be vaníliás porcukorral.
Add a Startlaphoz
361.
HOZZÁVALÓK:
4 csésze liszt,
zsír,
1 csomag szalalkáli,
1 tojás,
1 csésze cukor,
tej,
a karamellkrémhez:
10 dkg cukor,
4 evőkanál liszt,
1/2 l tej,
a tojáskrémhez:
4 tojás,
10 dkg cukor,
4 evőkanál liszt,
1/2 l tej.

ELKÉSZÍTÉS:
4 csésze lisztet diónyi zsírral eldörzsölünk, 1 csomag szalalkálit adunk hozzá, majd 1 tojással, 1 csésze cukorral és annyi tejjel, hogy jól nyújtható legyen összedolgozzuk. 4 cipóra osztjuk, kinyújtjuk, lisztezett tepsi hátulján egyenként szép rózsaszínűre sütjük a lapokat. Tölthetjük karamell vagy tojáskrémmel.
Karamellkrém: 10 dkg cukrot lábasban olvadásig pirítunk, felengedjük kb. 1/2 l tejjel. 4 púpozott evőkanál lisztet kevés hideg tejjel 1 bögrében csomómentesre kikavarunk, a forrásban lévő karamellhez öntjük, és állandó keverés mellett félkemény krémet főzünk belőle. Ha langyosra hűlt, kevés vajat vagy margarint is beledolgozunk.
Tojáskrém: 4 tojás sárgáját 10 dkg cukorral, 4 púpozott kanál liszttel habosra kavarunk. Közben felforralunk 1/2 l tejet. A tojásos masszát a forró tejhez öntjük, és félkemény krémmé főzzük. A tűzről levéve a kemény habbá vert tojásfehérjét a krémhez kavarjuk. Ha kevés vajat vagy margarint adunk hozzá még finomabb. A lapokat megtöltjük, és puhulni hagyjuk néhány órát.
Add a Startlaphoz
360.
HOZZÁVALÓK:
6 dl tej,
2x10 dkg porcukor,
1 citrom héja,
5 dkg búzadara,
5 dkg mazsola,
2 tojás fehérje,
1 csomag vaníliáscukor.

ELKÉSZÍTÉS:
6 dl tejet felforralunk 10 dkg porcukorral és 1 citrom lehámozott sárga héjával. A forró tejbe folyamatos keverés mellett belefőzünk 5 dkg búzadarát. 8-10 perc múlva a tűzről levesszük, kidobjuk belőle a citromhéjat, belekeverünk 5 dkg megmosott mazsolát és kihűtjük. A hideg darát kivajazott tepsiben sütjük. 2 tojásfehérjéből 10 dkg porcukorral és 1 csomag vaníliáscukorral kemény habot verünk és a dara tetejére simítjuk. Forró sütőben felső lángon addig sütjük, míg a hab aranyszínű lesz (kb. 10 perc). Melegen tálaljuk.
Add a Startlaphoz
359.
HOZZÁVALÓK:
7 dkg búzadara,
3 evőkanál tej,
25 dkg porcukor,
6 dkg vaj, vagy margarin,
10 dkg háztartási keksz,
3 kávéskanál keserűmandula aroma,
meggybefőtt.

ELKÉSZÍTÉS:
7 dkg búzadarát, 3 evőkanál tejjel leforrázunk és 5 percig állni hagyjuk. Ezután 25 dkg porcukorral, 6 dkg vajjal vagy margarinnal, 10 dkg finomra tört vagy darált olcsó háztartási keksszel meg 3 kávéskanál keserűmandula aromával összedolgozzuk. A 2 tenyerünk között gömbölygetve, kis golyókat formálunk belőle, mindegyiket a kimagozott, alaposan lecsepegtetett meggybefőttszemmel vagy rumosmeggyel töltve tálra, egymás mellé ültetve jégbe hűtjük kb. 1 napra.
Add a Startlaphoz
358.
HOZZÁVALÓK:
2 tojás,
25 dkg porcukor,
10 dkg vaj, vagy margarin,
4 evőkanál baracklekvár,
3 kávéskanál kakaó,
40 dkg liszt,
1 csomag sütőpor,
tej.

ELKÉSZÍTÉS:
A 2 egész tojást 25 dkg porcukorral habosra keverjük, 10 dkg vaj vagy margarin hozzáadásával tovább keverjük. 4 evőkanál baracklekvárt, 3 kávéskanál kakaót keverünk bele, majd 40 dkg lisztet, 1 sütőport annyi tejjel vagy tejföllel összekeverjük, hogy piskótakeménységű legyen a massza. Kizsírozott, vékony papírral kibélelt tepsibe öntjük, megsütjük.
Add a Startlaphoz
357.
HOZZÁVALÓK:
3 db tojás,
6 dkg liszt,
3 dkg glukonon vagy sorbit,
1/2 csomag pudingpor,
2 dl tej,
15 dkg kivi,
10 dkg narancs,
1 levél zselatin.

ELKÉSZÍTÉS:
A tojássárgákat kikeverjük az édesítőszerrel, a tojások fehérjét felverjük kemény habbá, majd a liszttel felváltva a tojássárgához keverjük, vigyázva, hogy a hab össze ne törjön. Egy gyümölcstorta sütőt kikenünk, kilisztezünk, a masszát belesimítjuk és megsütjük. A pudingot elkészítjük, édesítjük és megkenjük vele a kihűlt piskótát. Tetejére rakjuk a karikára vágott, illetve gerezdekre szedett gyümölcsöt, bevonjuk a felforralt, kissé lehűtött zselatinnal.
Add a Startlaphoz
356.
HOZZÁVALÓK:
20 dkg margarin,
20 dkg liszt,
20 dkg túró,
1/2 csomag sütőpor,
só,
tölteléknek:
lekvár,
gesztenye,
vagy hús.

ELKÉSZÍTÉS:
A hozzávalókat jól összedolgozzuk, késhát vastagságúra nyújtjuk, majd négyszög alakú darabokra vágjuk. A közepére lekvárt vagy gesztenye illetve hústölteléket teszünk, kettéhajtjuk. Sütőben szép pirosra sütjük.
Add a Startlaphoz
355.
HOZZÁVALÓK:
2 dl joghurt,
1,5 dl tejszín,
15 dkg mandarin,
8 dkg kivi,
édesítőszer,
citromlé,
6 lap zselatin.

ELKÉSZÍTÉS:
A zselatint hideg vízbe áztatjuk, a mandarint gerezdekre szedjük, a kivi közepéből 4 szeletet vágunk, a maradékot apróra kockázzuk. 4 pudingformát kibélelünk, az aljára kivi szeletet, az oldalára mandarin gerezdeket teszünk. A joghurtot összekeverjük az édesítőszerrel, kis citromlével. A zselatint kinyomkodjuk, kevés forró vízben feloldjuk, a tejszint kemény habbá verjük és a zselatinnal meg a maradék gyümölccsel együtt a joghurtba keverjük. A masszát szétosztjuk a formákba, 3 órára a mélyhűtőbe, majd ezt követően 2 órára a normál hűtőbe tesszük. Tálaláskor forró vízbe mártjuk és tányérra borítva tálaljuk.
Add a Startlaphoz
354.
HOZZÁVALÓK:
30 dkg méz,
2 evőkanál cukor,
20 dkg kókuszreszelék,
25 dkg liszt,
1 csomag vaníliás cukor,
2 tojás,
1 mokkáskanál sütőpor.
a tepsi kikenéséhez: vaj.

ELKÉSZÍTÉS:
A mézet meg a cukrot egy lábasba töltjük és kis lángon kevergetve, addig melegítjük, amíg a cukor elolvad. Ekkor a tűzről lehúzzuk és megvárjuk, amíg kihűl. Utána a többi hozzávalót beledolgozzuk. Ha túl száraznak találjuk, 1-2 evőkanál mézzel lágyíthatjuk. Egy nagy tepsit kivajazunk, a kókuszos keverékből diónyi halmokat rakunk rá, és előmelegített sütőben közepes lánggal kb. 10 perc alatt világossárgára sütjük. Néhány napig pihentetni kell, hogy megpuhuljon.
Add a Startlaphoz
353.
HOZZÁVALÓK:
a piskótatésztához:
3 tojás,
3 púpozott evőkanál liszt,
3 púpozott evőkanál porcukor,
3 evőkanál tej,
1 púpozott teáskanál kakaópor,
vaj és porcukor a tepsihez.
a töltelékhez:
25 dkg gesztenyemassza,
1 csésze meggybefőtt,
10 dkg margarin,
1 evőkanál rum,
1 teáskanál kakaópor,
1 zacskó vaníliáscukor,
csipetnyi só.

ELKÉSZÍTÉS:
A tésztához a tojássárgákat a cukor felével, a tejjel és a kakaóporral habosra keverjük. Külön kemény habbá verjük a fehérjéket a megmaradt cukorral, majd a habba felváltva beleszitáljuk a lisztet, és belekeverjük a tojássárgás masszát. Sütőlemezt megvajazunk, porcukorral behintjük, majd rákenjük a tésztát. Előmelegített forró sütőbe toljuk, és kis lángon 10-12 percig sütjük. Jól kicsavart nedves konyharuhára borítjuk, ezután összecsavarva a ruhában hagyjuk kihűlni. Közben a töltelékhez a margarint habosra keverjük a sóval és a kakaóval, majd apránként hozzákeverünk 3-4 evőkanál meggybefőtt levét, és a rumot. Ezután hozzáadjuk a gesztenyemassza 3/4 részét és habosra keverjük. A kicsavart piskótát egyenletesen bekenjük a krém 2/3-ával, majd a lecsöpögtetett, és kimagozott meggyszemeket belenyomkodjuk, ismét szorosan összecsavarjuk. Alufóliába csomagolva legalább 1 napra betesszük a hűtőszekrénybe. Másnap a tetejére kenjük a megmaradt krémet és tetszés szerint gesztenyeszíveket vagy golyókat formálva a megmaradt gesztenyéből feldíszítjük.
Add a Startlaphoz
352.
HOZZÁVALÓK:
4 db tojás,
20 dkg kristálycukor,
8 kanál víz,
2 kanál kakaópor,
16 dkg liszt,
1 csomag sütőpor,
a krémhez:
15 dkg margarin,
1 tojás,
1 csomag vaníliáscukor,
15 porcukor,
0,5 l tej,
6 dkg liszt,
a mázhoz:
10 dkg margarin,
3 dkg kakaó.

ELKÉSZÍTÉS:
A 4 tojást a kristálycukorral, a vízzel és a kakaóporral habosra keverjük, amikor már jó habos 16 dkg lisztet és 1 csomag sütőport óvatosan belekeverünk. Lassan sütjük.
A krém elkészítéséhez 15 dkg margarint, 1 egész tojást, 1 csomag vaníliáscukrot, 15 dkg porcukorral összekeverünk. Külön elkészítünk 0,5 l tejet, 6 dkg liszttel és egy pici cukorral. Sűrűre főzzük, majd a krémet összekeverjük, és a tésztára kenjük, ha kihűlt.
A mázhoz 10 dkg margarint felolvasztunk, 3 dkg kakaóval összekeverjük, majd a krém tetejére simítjuk.
Add a Startlaphoz
351.
HOZZÁVALÓK:
60 dkg liszt,
20 dkg zsiradék,
4 tojássárgája,
3 dkg élesztő pici tejben 3 evőkanál cukorral megkelesztve,
csipetnyi só,
a töltelékhez:
4 vagy 5 tojás,
25 dkg porcukor,
25 dkg darált dió,
1 csomag vaníliáscukor,
a tetejére:
csokimáz.

ELKÉSZÍTÉS:
A hozzávalókat összegyúrjuk, 3 cipóba osztjuk és megkelesztjük. A töltelék elkészítéséhez felverjük a tojások fehérjét, és összekeverjük a porcukorral, darált dióval, és a vaníliáscukorral.
Az egyik cipót kinyújtjuk, megszurkáljuk, lekvárral vékonyan megkenjük, rátesszük a fele tölteléket. Erre újból tésztát rakunk, majd lekvárt és a tölteléket. Tetejét csokimázzal kenjük be.
Add a Startlaphoz
350.
HOZZÁVALÓK:
5 dl tej,
1 csomag vaníliaízű pudingpor,
1 doboz őszibarackbefőtt (vagy 4 friss),
2 dl tejszín,
0,3 dl Tripli Sec.

ELKÉSZÍTÉS:
Miután megfőztük a kihűlt pudinghoz adjuk a kockára vágott befőttet, a Tripli Secet, a befőtt levét és a felvert tejszínhabot. Poharakba töltjük, tejszínhabbal és gyümölcsdarabokkal díszítjük. Tálalásig tegyük hűtőbe.
Add a Startlaphoz
349.
HOZZÁVALÓK:
25 dkg liszt,
15 dkg cukor,
2 tojás,
13 dkg vaj vagy margarin,
1,5 kg alma,
2 evőkanál tejszínhab,
citromlé,
1/2 citrom reszelt héja,
1/2 csomag vaníliáscukor,
1/2 csomag sütőpor,
csipetnyi só,
a szóráshoz őrölt fahéj és porcukor.

ELKÉSZÍTÉS:
Az almát meghámozzuk, felnegyedeljük, magházát kiemeljük. A gyümölcs húsát kockákra vágjuk, citromlével meglocsoljuk. A vajat habosra keverjük a cukorral, a vaníliáscukorral, sóval és a citromhéjjal. Egyenként hozzáadjuk a felvert tojásokat, belevegyítjük a tejszint és a sütőporral elkevert lisztet, majd beleforgatjuk az almakockákat is. Az almás masszából púpozott evőkanálnyi halmokat rakunk a sütőpapírral kibélelt tepsibe. Előmelegített sütőbe toljuk és 200 fokon 25-30 percig sütjük. Kihűlve fahéjas porcukorral megszórva tálaljuk.
Add a Startlaphoz
348.
HOZZÁVALÓK:
24 dkg liszt,
18 dkg margarin,
10 dkg darált dió,
1 dkg sorbit,
só.

ELKÉSZÍTÉS:
A hozzávalókat összegyúrjuk, félujjnyi vastag ujjnyi hosszú rudacskákat formálunk belőle, majd világos sárgára sütjük.
Add a Startlaphoz
347.
HOZZÁVALÓK:
6 tojásból sütött piskótatorta,
2,5 dl tej,
15 dkg cukor,
10 dkg vaj,
7 dkg mazsola,
3 evőkanál rum,
3 dkg liszt,
1 zacskó vaníliáscukor.

ELKÉSZÍTÉS:
A piskótatésztát keresztben kétszer kettévágjuk úgy, hogy az alsó és a felső lap kb. 2 cm legyen. A középső lapot kisebb kockákra vágjuk, 1 dl tejet összekeverünk 5 dkg cukorral, a rummal és az előre beáztatott mazsolával. A folyadékot a piskótakockákra öntjük, és állni hagyjuk. Közben elkészítjük a karamellkrémet. Ehhez a maradék cukrot barnára pirítjuk, majd felöntjük 1 dl forró tejjel. A maradék tejben csomómentesre keverjük a lisztet, és a karamellhez adjuk. Állandó keverés mellett krémmé főzzük. Vaníliás cukorral ízesítjük, majd langyosra hűlve kikeverjük a hideg vajjal. Az alsó tortalapon elosztjuk a rumos piskótakockákat és megkenjük a karamellkrém felével. Ráhelyezzük a felső tésztalapot, a maradék krémet a torta tetejére és oldalára kenjük. Legalább 3 órára hűtőszekrénybe tesszük.
Add a Startlaphoz
346.
HOZZÁVALÓK:
10 dkg fehércsokoládé,
30 dkg étcsokoládé,
3 tojásfehérje,
1 dl tejszín,
8 dkg vaníliás cukor.

ELKÉSZÍTÉS:
Szeletelje fel a kétféle csokoládét, majd vízfürdőben olvassza fel. A tojásfehérjét verje fel a cukor felével és a tejszínt a cukor másik felével. Öntse össze a habokat óvatosan, hogy össze ne törjön. Műanyag kanállal keverve csurgassa bele a langyos csokoládét. Béleljen ki fóliával a hosszúkás tortaformát, majd öntse bele a csokis masszát. Mélyhűtőben hűtse egy éjszakán át. Tálalás előtt borítsa tálra, csokiforgáccsal díszítse, vizes késsel szeletelje.
Add a Startlaphoz
345.
HOZZÁVALÓK:
50 dkg liszt,
1 csomag sütőpor,
20 dkg cukor,
20 dkg zsír vagy margarin,
2 tojás,
1 csomag vaníliáscukor,
10 reszelt csokoládé, vagy 3 dkg kakaó.

ELKÉSZÍTÉS:
A lisztet, a sütőport, a cukrot, a zsírt, az egész tojásokat és a vaníliáscukrot jól összegyúrjuk. A tésztát két részre osztjuk és az egyik részhez 10 dkg reszelt csokoládét vagy 3 dkg kakaót adunk. A tésztákat külön-külön félujjnyi vastagságúra nyújtjuk. A fiókban keresünk egy ízlésünknek megfelelő alakú formát és azzal kiszaggatjuk. A világos figurákat kristálycukorral megszórjuk és zsírozott sütőlemezen kisütjük. Sütés után a sötét tésztákat lekvárral megkenjük és a világosakat ráragasztjuk.
Add a Startlaphoz
344.
HOZZÁVALÓK:
csokoládéfagylalt,
gyümölcsfagylalt,
ostyalapok vagy rudak,
teáskanálnyi likőr,
díszítéshez friss gyümölcs,
csokireszelék,
tejszínhab.

ELKÉSZÍTÉS:
Hideg vízzel öblítse ki a kelyheket, majd mindegyikbe kanalazzon 2 gombócnyi csokoládéfagylaltot és 2 gombóc gyümölcsöset. Teáskanálnyi likőrrel ízesítse, ha felnőtteknek kínálja. Gyerekeknek öntsön hozzá málnaszörpöt. Díszítse friss gyümölccsel vagy befőttel. Reszelhet rá csokoládét, zsákból nyomhat rá habdíszeket. Az ostyalapot tűzze a fagylaltba. A friss gyümölcsre szórhat kevés porcukrot. Dekorálásra használhat még pörkölt mandulát, mogyorót, konyakos meggyet, mazsolát.
Add a Startlaphoz
343.
HOZZÁVALÓK:
7 tojás,
5 dkg darált mogyoró,
5 dkg reszelt csokoládé,
20 dkg porcukor,
fahéj,
1/4 citrom reszelt héja,
5 dkg liszt,
málnalekvár.

ELKÉSZÍTÉS:
7 tojás keményhabbá vert fehérjébe belekeverünk 5 dkg darált mogyorót, 5 dkg reszelt csokoládét, 20 dkg porcukrot, egy kevés fahéjat, egy negyed citrom reszelt héját, végezetül 5 dkg lisztet. Két részben sütjük meg. Amikor készen vannak, mindegyik tésztát keresztben kétfelé vágjuk. Az így nyert 4 lap közé 3 féle tölteléket kenünk: csokoládé-, dió-, kávékrémet.
A tésztát hosszúkás szeletekre vágjuk, a tetejüket egész vékonyan megkenjük málnalekvárral és bevonjuk csokoládémázzal.
Kávékrém: 3 tojás sárgáját 20 dkg cukorral, 2 dl erős feketekávéval és 5 dkg liszttel sűrű krémmé főzünk. Végül hozzáadjuk a tojások kemény habját, és 5 dkg vajat. A krémet hidegre tesszük, hogy alaposan lehűljön.
Csokoládékrém: 8 tojás sárgáját 12 dkg cukorral jó habosra kavarunk, beleteszünk 1 kiskanál lisztet és 4 dl forró tejet. Gőz felett folytonos kavarás közben sűrűre főzzük. Amikor kihűlt, 15 dkg habosra kavart vajat és 5 dkg reszelt csokoládét keverünk hozzá. A végén a bevonást is ezzel a krémmel végezzük.
Diókrém: 2 dl tejben egy púpozott evőkanál lisztet elhabarunk és péppé főzzük. 15 dkg vajat, 20 dkg cukorral kikavarunk, 10 dkg darált diót és ízlés szerinti rumot adunk hozzá.
Add a Startlaphoz