845.
HOZZÁVALÓK:
20 dkg vaj,
20 dkg cukor,
25 dkg túró,
1 evőkanál liszt,
4 tojás,
vaníliáscukor,
reszelt citromhéj,
15 dkg mandula.

ELKÉSZÍTÉS:
Kavarjuk ki a vajat a cukorral, keverjük össze az áttört túróval, a liszttel, a tojássárgákkal, egy kevés vaníliáscukorral és reszelt citromhéjjal, a hámozott, őrölt mandulával, és végül a tojások keményre vert habjával. Dolgozzuk össze alaposan, majd kivajazott szalvétába öntve és összekötözve, főzzük 45 percig. Vaníliamártással tálaljuk. Főzhetjük gőz fölött, kikent tűzálló tálban is.
Add a Startlaphoz
844.
HOZZÁVALÓK:
4 dkg vaj,
2 tojás,
30 dkg porcukor,
4 dkg kakaó,
1 csomag sütőpor,
25 dkg liszt,
2,5 dl tej,
1 csomag vaníliáscukor,
a krémhez:
20 dkg burgonya,
6 dkg vaj,
cukor,
rum.

ELKÉSZÍTÉS:
Kavarjuk habosra a vajat, és a tojássárgákat a porcukorral. Ezután keverjük hozzá a kakaót, a sütőport, a lisztet, a tejet, a tojások habját, és végül a vaníliáscukrot. Öntsük tepsibe, és közepes tűzön süssük ki.
A krémhez kavarjuk ki a főtt, áttört burgonyát a vajjal, ízlés szerinti mennyiségű cukorral és rummal. Ezzel a krémmel töltsük meg és vonjuk be a tortát.
Add a Startlaphoz
843.
HOZZÁVALÓK:
4 tojás,
3 pohár kefir,
3 kefires pohár cukor,
4 kefires pohár liszt,
1 kefires pohár étolaj,
1 csomag sütőpor,
5 szem darabolt dió,
5 szem darabolt mogyoró,
5 szem darabolt mandula,
a mázhoz:
15 dkg porcukor,
3 evőkanál kakaó,
3 dkg margarin.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük simára a tojásokat, a kefirt, a cukrot, a lisztet, az étolajat, és a sütőport. Öntsük a masszát egy fóliával bélelt tepsibe, és szórjuk a tetejére a diót, a mogyorót, és a mandulát. Ízlés szerint szórhatunk rá mazsolát, birsalmasajtot, cukrozott narancshéjat, csokoládédarabokat, magozott cseresznyét. Közepes tűzön 40 percig süssük.
A máz elkészítéséhez keverjük össze a porcukrot a kakaóval, a margarinnal, és 2 evőkanál forró vízzel. A még forró sütemény tetejére öntsük rá a mázt, és simítsuk el szépen.
Add a Startlaphoz
842.
HOZZÁVALÓK:
4 tojás,
15 dkg margarin,
25 dkg cukor,
10 dkg darált dió,
40 dkg liszt,
1 csomag sütőpor,
1 dl tej,
2 dkg kakaó,
1 csomag vaníliáscukor,
a mázhoz:
2 dkg kakaó,
10 dkg vaj,
1 tojásfehérje,
1 evőkanál porcukor.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük el a tojássárgákat a margarinnal, és a cukorral. Adjuk hozzá a darált diót, a lisztet, a sütőport, a tejet, és a tojások keményre vert habját. Öntsük a tészta felét kizsírozott, kilisztezett tepsibe, a másik feléhez pedig keverjük hozzá a kakaót, és a vaníliáscukrot, majd öntsük a már a tepsiben lévő masszára. A mázhoz főzzük fel 2 evőkanál vízzel a kakaót, és miután kihűlt keverjük hozzá a vajhoz. Vonjuk be vele a tésztát. Készítünk egy másik mázat is, ami a tojásfehérje és a porcukor alapos összedolgozásából áll össze. Ezt kenjük rá az előző máz tetejére.
Add a Startlaphoz
841.
HOZZÁVALÓK:
3 dl tej,
5 dkg + 1 kiskanál cukor,
15 dkg darált dió,
2 tojás,
1 csomag vaníliáscukor,
1 evőkanál baracklekvár.

ELKÉSZÍTÉS:
Süssünk palacsintákat a szokásos módon. Forraljunk fel 1 dl tejet, majd adjuk hozzá a cukrot, és a diót. Kenjük meg ezzel a krémmel a palacsintákat. Göngyöljük őket össze egyenként, és vágjuk 3 centis darabokra. Állítsuk őket szorosan egymás mellé egy jénai tálba úgy, mintha kis oszlopok lennének. Keverjünk simára a tojássárgákat 2 dl tejjel, és a vaníliáscukorral. Öntsük a palacsintákra. Forró sütőben addig süssük, amíg a mártás elkezd kocsonyásodni. Ekkor az egészet vonjuk be a tojásfehérjéknek a baracklekvárral és a kiskanálnyi cukorral keményre vert habjával. Toljuk vissza a forró sütőbe, de a lángot vegyük vissza kicsire. Csak száradjon a hab, akkor jó, ha a teteje rózsaszínűvé válik.
Add a Startlaphoz
840.
HOZZÁVALÓK:
50 dkg liszt,
10 dkg vaj,
15 dkg cukor,
1 csomag vaníliáscukor,
1 citrom,
1 dl tej,
1 dkg szalalkáli,
2 tojás
a krémhez:
4 tojás,
5 evőkanál kakaó,
5 evőkanál cukor,
5 evőkanál liszt,
7 dl tej,
10 dkg vaj.

ELKÉSZÍTÉS:
Dolgozzuk össze a lisztet, a vajjal, a cukorral, a vaníliáscukorral, a citrom lereszelt héjával és a levének a felével. Oldjuk fel a tejben a szalalkálit, és a tojásokkal együtt keverjük a masszához. Miután jól kidolgoztuk, osszuk 4 részre, és nyújtsuk ki késfok vastagságúra. Kizsírozott tepsi hátlapján, vagy sütőlemezen egyenként süssük meg.
A krémhez keverjük ki a tojássárgákat a kakaóval, és a cukorral. Adjuk hozzá a lisztet, és kavarjuk simára. Engedjük fel a tejjel, és főzzünk belőle sűrű krémet. Még melegen keverjük bele a vajat, és végül a tojások keményre vert habját. Töltsük meg a lapokat. A tetejét hintsük meg vaníliáscukorral, és csak másnap szeleteljük fel. Kísérletező kedvűek csokoládémázzal is bevonhatják.
Add a Startlaphoz
839.
HOZZÁVALÓK:
a tésztához:
4 tojás,
20 dkg cukor,
8 evőkanál feketekávé,
10 dkg darált dió,
20 dkg liszt,
1 csomag sütőpor,
a krémhez:
5 dl tej,
1 csomag eperpuding,
1 csomag vaníliáscukor,
25 dkg margarin,
20 dkg porcukor,
1 tojássárgája,
a mázhoz:
10 dkg margarin,
1 tábla csokoládé.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük ki a tojássárgákat 5 dkg cukorral, majd adjuk hozzá a sütőporral elegyített lisztet, a feketekávét, a diót, és óvatosan a közben a maradék cukorral kemény habbá vert tojásfehérjéket. Közepes tűzön süssük.
A krémhez kevés tejben keverjük el a vaníliával ízesített eperpudingot, majd folyamatos kevergetés mellett főzzük sűrűre a teljes mennyiségű tejben. Keverjük habosra a margarint a porcukorral, és a tojássárgájával, majd dolgozzuk össze a kihűlt pudinggal. A mázhoz olvasszuk fel gőz fölött a csokoládét, és keverjük el a margarinnal.
Kenjük meg a tésztát a krémmel, és tegyük hűtőszekrénybe. Miután megszilárdult, öntsük rá a csokoládémázat, és simítsuk el a krémen.
Add a Startlaphoz
838.
HOZZÁVALÓK:
25 dkg cukor,
5 tojás,
13 dkg mazsola,
25 dkg darált dió,
kevés vanília,
3 evőkanál liszt,
10 dkg csokoládé.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük ki a tojásokat a cukorral. Adjuk hozzá a mazsolát, a diót, kevés vaníliát, a lisztet, és a csokoládét, és keverjük el alaposan. Tegyük tepsibe, és előmelegített sütőben, közepes tűzön süssük ki. Még melegen vágjuk kockákra, és hempergessük meg porcukorban.
Add a Startlaphoz
837.
HOZZÁVALÓK:
a tésztához:
30 dkg liszt,
1 tojássárgája,
5 dkg porcukor,
5 dkg vaj,
1/2 csomag szalalkáli,
kevés tej,
a krémhez:
5 dl tej,
3 tojás,
20 dkg porcukor,
4 dkg liszt,
1 csomag vaníliáscukor.

ELKÉSZÍTÉS:
Oldjuk fel a szalalkálit kevés cukrozott tejben. Morzsoljuk el a lisztet a vajjal, és gyúrjuk össze alaposan a többi hozzávalóval. Osszuk 3 részre, nyújtsuk ki, és zsírozott sütőlapon, előmelegített sütőben, közepes tűzön süssük.
A krémhez verjük kemény habbá a cukor felével a tojásfehérjéket. Főzzük sűrűre a tejben a tojássárgákat, a lisztet, a vaníliáscukrot, és a cukor másik felét. Keverjük a tojáshabot a főtt krémhez, és melegen töltsük meg a tésztalapokat. Tálaláskor szitáljuk meg porcukorral, és vágjuk kockákra.
Add a Startlaphoz
836.
HOZZÁVALÓK:
1 kg liszt,
10 dkg zsír,
3 dkg élesztő,
1 tojás,
só,
cukor,
kömény,
tej.

ELKÉSZÍTÉS:
Futtassuk fel cukros tejben az élesztőt, dagasszuk be a liszttel, a tojássárgájával, kevés sóval, és tejjel. Dolgozzuk bele kanalanként az olvasztott zsírt addig, míg a tészta hólyagossá válik. Osszuk 4 cipóra, és pihentessük. Miután megkelt, sodorjuk lazán kerekre, és vágjuk 8 részre. Formáljuk kifli alakúra, a tetejét csíkozzuk meg, és rakjuk szellősen tepsibe. Ha megkelt, kenjük meg tojásfehérjével, szórjuk meg köménnyel és sóval, majd süssük ki.
Add a Startlaphoz
835.
HOZZÁVALÓK:
a tésztához:
6 tojás,
6 evőkanál cukor,
4 evőkanál liszt,
2 evőkanál kakaó,
1 csomag sütőpor,
1 dl étolaj,
a krémhez:
3 dl tej,
1 tejszínpuding,
1 tojás,
20 dkg margarin,
20 dkg porcukor,
1 kiskanál kakaó,
a mázhoz:
2 tábla étcsokoládé,
8 dkg vaj.

ELKÉSZÍTÉS:
A tojásfehérjéket verjük kemény habbá 2 evőkanál cukorral. A maradék cukorral keverjük habosra a tojássárgákat. Adjuk hozzá az étolajat, a tojáshabot, a kakaót, és a sütőporral elegyített lisztet. Kizsírozott, lisztezett tepsiben, előmelegített sütőben, közepes tűzön süssük.
Főzzük sűrűre a tejben a pudingot a tojással. Keverjük simára a margarint a porcukorral, és osszuk ketté. Az egyik felébe keverjük bele a kakaót. Felezzük meg a főzött a krémet is, és keverjük el a margarinnal. A tésztára először a fehér, majd a barna krémet tegyük. A tetejét vonjuk be csokimázzal. A mázhoz a csokoládét gőz fölött olvasszuk meg, és keverjük el a vajjal.
Add a Startlaphoz
834.
HOZZÁVALÓK:
a tésztához:
4 tojás,
4 evőkanál liszt,
4 evőkanál cukor,
1 kávéskanál sütőpor,
a töltelékhez:
25 dkg túró,
5 evőkanál porcukor,
2 csomag vaníliáscukor,
2 evőkanál rum,
1 tejszínhabpor,
1 színtelen tortazselé,
6 őszibarack,
2 evőkanál cukor.

ELKÉSZÍTÉS:
A piskótatésztához keverjük ki a tojássárgákat a cukorral, és elegyítsük össze a lisztet a sütőporral. Verjük kemény habbá a tojásfehérjéket, és adjuk hozzá a cukros tojássárgákat. Alapos elkeverés után dolgozzuk bele lisztet. Öntsük a masszát sütőpapírral bélelt tepsibe, és előmelegített sütőben süssük meg. Miután kihűlt, keverjük össze a túrót a porcukorral, a vaníliáscukorral, és a rummal, adjuk hozzá az elkészített tejszínhabot, végül keverjük bele a cukorral és 2,5 dl vízzel felforralt tortazselét. Béleljünk ki egy őzgerincformát folpackkal, rakjuk ki az oldalát széles piskótaszeletekkel, és váltakozva tegyük bele a túrókrémet, és a hámozott, felezett barackokat. Takarjuk be piskótával, és hűtőben dermesszük meg. Tálalás előtt vegyük le a folpackot, és szeleteljük fel.
Add a Startlaphoz
833.
HOZZÁVALÓK:
3 tojás,
35 dkg porcukor,
30 dkg kókuszreszelék,
10 dkg vaj,
1 csomag vaníliáscukor,
3 evőkanál házi lekvár,
5 cl kaszinórum,
1 evőkanál kakaó,
35 dkg darált keksz,
1 csomag omlós keksz,
ribizlilekvár,
étolaj.

ELKÉSZÍTÉS:
A fehér massza elkészítéséhez verjük fel kemény habbá gőz fölött a tojásfehérjéket 20 dkg porcukorral, és adjuk hozzá a kókuszreszeléket. Barna masszához keverjük ki a vajat a maradék porcukorral, a tojássárgákkal, és a vaníliáscukorral. Adjuk hozzá a lekvárt, a rumot, a kakaót, és a darált kekszet. Rendezzük el egy általunk választott formába az omlós kekszet, és kenjük meg a ribizlilekvárral. Citromfacsarót, vagy hasonló méretű tetszőleges formát kenjünk ki étolajjal, és nyomkodjuk a felső részébe a fehér, az alsó részébe a barna masszát. Óvatosan ütögessük ki, és állítsuk az előkészített omlós keksz tetejére.
Add a Startlaphoz
832.
HOZZÁVALÓK:
30 dkg porcukor,
6 tojássárgája,
25 dkg liszt,
1 csomag sütőpor,
rum,
a töltelékhez:
4 dl tej,
4 evőkanál liszt,
20 dkg porcukor,
20 dkg vaj,
rum,
a mázhoz:
6 tojásfehérje,
30 dkg cukor,
1/2 citrom,
csokoládédara.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük habosra a tojássárgákat, a porcukorral, és 10 evőkanál meleg vízzel. Adjuk hozzá a lisztet, és a sütőport, dolgozzuk össze alaposan, és előmelegített sütőben világos színűre süssük. Kisülés után locsoljuk meg rummal.
A töltelékhez főzzük össze a tejet a liszttel, majd hűtsük le. Kavarjuk habosra a vajat a porcukorral, adjunk hozzá egy kevés rumot, és keverjük össze a főzött krémmel. Töltsük meg vele a tésztát.
A behúzáshoz verjük fel gőz fölött kemény habbá a tojásfehérjéket a cukorral, és a citrommal. Öntsük rá a megkent tésztára, és szórjuk meg a csokoládédarával.
Add a Startlaphoz
831.
HOZZÁVALÓK:
7 dkg vaj,
3 tojás,
15 dkg cukor,
1 dkg élesztő,
12 dkg liszt,
porcukor.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük habosra a vajat, a tojássárgákkal, a cukorral, és az élesztővel. Adjuk hozzá a lisztet, és a tojások keményre vert habját. Öntsük lisztezett tepsibe, és előmelegített sütőben süssük. Miután kisült kifli formájú szaggatóval szúrjuk ki, és szórjuk meg porcukorral.
Add a Startlaphoz
830.
HOZZÁVALÓK:
60 dkg liszt,
25 dkg cukor,
8 dkg zsír,
3 dkg szalagáré,
2 tojás,
2 dl tejföl,
kevés reszelt citromhéj,
tej,
cukrozott dió.

ELKÉSZÍTÉS:
Dolgozzuk össze a cukrot a zsírral, a szalagáréval, a tojásokkal, a tejföllel, és a citromhéjjal. Adjuk hozzá a lisztet, és gyúrjuk könnyű tésztává. Nyújtsuk ki vékonyra, szaggassuk ki, és tegyük tepsibe. A tetejét kenjük meg tejjel, és szórjuk meg cukrozott dióval. Előmelegített sütőben süssük.
Add a Startlaphoz
829.
HOZZÁVALÓK:
a tésztához:
25 dkg cukor
5 dkg margarin,
2 tojás,
1 evőkanál méz,
50 dkg liszt,
1 kávéskanál szódabikarbóna,
tejföl,
a töltelékhez:
½ l tej,
6 evőkanál liszt,
20 dkg vaj,
20 dkg porcukor,
1 csomag vaníliáscukor,
kakaó,
a mázhoz:
10 dkg cukor,
3 evőkanál kakaó,
3 dkg margarin.

ELKÉSZÍTÉS:
Dolgozzuk össze a margarint, a cukorral, a tojásokkal, és a mézzel, majd gőz fölött olvasszuk meg. Adjuk hozzá a lisztet, a szódabikarbónát, és annyi tejfölt, hogy jól nyújtható tésztát kapjunk. 3 lapban süssük meg.
A töltelékhez főzzük sűrű péppé a lisztet a tejjel. Keverjük habosra a vajat a porcukorral, a vaníliáscukorral és keverjük össze a tejes péppel. Vegyük ketté, és az egyik felébe rakjunk kakaót. Töltsük meg a tésztát.
A mázhoz 3 evőkanál vízben főzzük össze a cukrot, a kakaót, és a margarint. Kenjük a tészta tetejére.
Add a Startlaphoz
828.
HOZZÁVALÓK:
15 dkg vaj,
15 dkg cukor,
8 tojássárgája,
2 tojásfehérje,
20 dkg liszt,
1/2 citrom lereszelt héja,
lekvár,
csokoládékrém,
csokoládé fondant.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük habosra a vajat a cukorral. Adjuk hozzá egyenként a tojássárgákat, ügyelve arra, hogy mindig az előző tojássárgájával jól elkeverjük. Ezután szitájuk bele a lisztet, adjuk hozzá a citromhéját, és végül 2 tojás habját. Formázzunk a tésztából nyomózsákkal apró halmokat. Egyenletes, közepes tűzön süssük világos rózsaszínűre. Ízlés szerint választott lekvárral, vagy csokoládékrémmel ragasszuk össze őket, és csokoládés fondant-nal vonjuk be.
Add a Startlaphoz
827.
HOZZÁVALÓK:
25 dkg vaj,
25 dkg cukor,
25 dkg liszt,
25 dkg darált dió,
1 citrom,
vaníliáscukor,
ribizlilekvár,
csokimáz.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük habosra a vajat, adjuk hozzá a cukrot, a lisztet, a darált diót, a reszelt citromhéjat és a citrom levét, és egy kevés vaníliáscukrot. Tegyük tepsibe, nyomkodjuk szét a tésztát, és közepes tűzön süssük meg. Miután kihűlt, vékonyan kenjük be ribizlilekvárral, és vonjuk be csokimázzal.
Add a Startlaphoz
Az Ország tortája versenyben a szakmai zsűri kiválasztotta a benevezett finomságokból azt a hármat, melyek közül majd a győztes kikerül. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy a Mami süti olvasói a fellelhető információk alapján (sajnos a teljes receptek még nem állnak rendelkezésre) melyik tortát ítélnék a legjobbnak.

Császárkörte torta - Stop cukrászda, Tatabánya
Egy kis kedv csináló, hogy milyen alapanyagokból készül a torta: az alapja - illatos friss magyar körte, - amivel megbolondítjuk - császárkörte likőr, - amitől igazán pikánsá válik - mascarpone sajt, és ami elengedhetetlen -csokoládé, és persze még nagyon sok féle finomság.






Kecskeméti barack torta - Krisztina cukrászda, Budapest
A piskótához: 10 dkg liszt, 10 dkg cukor, 3 tojás, 8 dkg aszalt barack, 4,5 dkg vaj, kevés tej, olívaolaj, étolaj, 1/2 csomag sütőpor, citromhéj. Süssünk belőle 2 lapot úgy, hogy az egyik kisebb átmérőjű legyen.
A krémhez: 20 dkg besamel puding, 40 dkg tejszín, 20 dkg sárgabarack, 5 dkg darált, aszalt sárgabarack, 1 dl kecskeméti barackpálinka. Az öntethez: darált sárgabarack befőtt, 1 dl kecskeméti barackpálinka, kevés porcukor. A díszítéshez: sárgabarack, ribizli, csokoládé.


Kecskeméti barackkal töltött köles torta - Krisztina cukrászda, Budapest
A kölestorta receptjét Zila László, a cukrászda tulajdonosa karcagi molnárok ötlete alapján dolgozta ki. A Krisztina cukrászda nagyon eredményes az Ország tortája versenyben, mivel 2007 (Madártej torta), 2008 (Szatmári szilvatorta), és 2009 évben (Pándi meggytorta) is ők nyerték el a megtisztelő címet.





Ország tortája 2011
Melyik tortának ítélné oda a címet?
Császárkörte torta
Kecskeméti barack torta
Kecskeméti barackkal töltött köles torta



Add a Startlaphoz
826.
HOZZÁVALÓK:
30 dkg liszt,
25 dkg porcukor,
1/2 csomag sütőpor,
10 dkg vaj,
50 dkg zsíros túró,
2 dl tejföl,
1 csomag vaníliáscukor,
4 tojás,
5 dl tej.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük el alaposan a lisztet a porcukorral, és a sütőporral, majd osszuk két részre. Kenjük ki a tepsit a vaj felével, és szórjuk bele a lisztes keverék felét. Morzsoljuk rá az áttört túrót, locsoljuk meg a tejföllel, szórjuk meg a vaníliáscukorral, és a liszt másik felével. Verjük fel kemény habnak a tojásfehérjéket, és adjuk hozzá egyenként a tojássárgákat. Öntsük hozzá a tejet, keverjük össze alaposan, és borítsuk rá a tepsiben lévő anyagra. Reszeljük rá a maradék vajat, és előmelegített sütőben, közepes tűzön 40-45 percig süssük.
Add a Startlaphoz
825.
HOZZÁVALÓK:
a tésztához:
5 dkg margarin,
25 dkg porcukor,
1 citrom lereszelt héja,
3 tojás,
25 dkg darált dió,
2 dl tej,
25 dkg liszt,
1 csomag sütőpor,
a krémhez:
3 tojássárgája,
25 dkg porcukor,
1 citrom leve.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük simára a margarint, a porcukorral, és a citrom héjával, majd adjuk hozzá a tojássárgákat, és a darált diót. Újból keverjük simára, és ezt követően dolgozzuk el a tejjel, a liszttel elkevert sütőporral, és a tojásfehérjék keményre vert habjával. Sütőpapírral bélelt tepsiben, lassú tűzön süssük. Miután kisült kenjük meg a sütés alatt összeállított krémmel. A tojássárgákat keverjük 20 percen át a porcukorral, és a citromlével. Miután rákentük a tésztára, 1/2 óráig hagyjuk rajta száradni, és csak ezután szeleteljük fel.
Add a Startlaphoz
824.
HOZZÁVALÓK:
1 tojás,
25 dkg porcukor,
25 dkg darált dió,
1 citrom,
2 evőkanál kakaó,
25 dkg keksz,
5 cl kaszinórum,
1-2 csomag terefere linzer,
a töltelékhez:
20 dkg vaj,
20 dkg porcukor,
1 csomag vaníliáscukor,
5 cl kaszinórum.

ELKÉSZÍTÉS:
Gyúrjuk össze alaposan a tojást, a porcukrot, a diót, a kakaót, és a citrom lereszelt héját, valamint levét. Törjük össze a kekszet, ízesítsük a rummal, és gyúrjuk össze az előzőek szerint elkészített masszával.
Keverjük habosra a vajat a rummal, a porcukorral, és a vaníliáscukorral. Kenjük meg a terefere linzerkarikákat a krémmel. Egy méhkas alakú formát (ha nem rendelkezünk ilyennel egy kis pohár is megteszi) mártsunk porcukorba, tömjük meg masszával, és fordítsuk rá a krémre.
Add a Startlaphoz
823.
HOZZÁVALÓK:
20 dkg vaj,
20 dkg cukor,
2 tojás,
5 dkg kakaó,
1 dl kaszinórum,
25 dkg keksz,
1 csomag vaníliáscukor,
darált dió,
kókuszreszelék.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük habosra a vajat a többi hozzávalóval, és dolgozzuk össze az összetört keksszel. Formáljunk a masszából vizes kézzel gombócokat, és mártsuk az egyik felét darált dióba, a másik felét pedig kókuszreszelékbe. Tegyük mignonpapírba, és tároljuk hűtőszekrényben.
Add a Startlaphoz
822.
HOZZÁVALÓK:
30 dkg liszt,
20 dkg vaj,
10 dkg porcukor,
1 tojás,
ízlés szerint választott lekvár,
a mázhoz:
2 tojássárgája,
6 dkg porcukor,
1 csomag vaníliáscukor,
10 dkg mandula,
10 dkg mazsola,
5 dkg fekete szőlő.

ELKÉSZÍTÉS:
A tészta ugyan olyan módon készül, mint az Orléans-szelet esetében: Morzsoljuk el a lisztet a vajjal, majd adjuk hozzá a porcukrot, és a tojást. Formáljuk hengerré, és osszuk 3 részre. Sodorjunk az egyes darabokból tepsi hosszúságú rudakat, és nyújtsuk ki 3 mm vastagságú, nagyjából 12 cm széles lapokká. Csavarjuk fel a lapokat nyújtófára, tegyük a sütőbe, és közepes tűzön külön-külön süssük meg őket. Sütés előtt szurkáljuk meg egy villával, hogy a tészta fel ne hólyagosodjon. Kenjük meg a még meleg lapokat lekvárral, és ragasszuk össze a 3 lapot.
Kavarjuk habosra a tojássárgákat a porcukorral, és a vaníliáscukorral, majd kenjük a lekvárral összeragasztott tészta tetejére. Egyenletesen szórjuk szét a tészta tetején előre leforrázott, hosszú, vékonyra vágott mandulát, mazsolát, és fekete szőlőt. Tegyük 10 percre langyos sütőbe, hogy a bevonat összeolvadjon. Kihűlés után vágjuk 3 cm széles, 8 cm hosszúságú szeletekre.
Add a Startlaphoz
821.
HOZZÁVALÓK:
30 dkg liszt,
20 dkg vaj,
10 dkg porcukor,
1 tojás,
ízlés szerint választott lekvár,
20 dkg cukor,
2 dkg kakaópor.

ELKÉSZÍTÉS:
Morzsoljuk el a lisztet a vajjal, majd adjuk hozzá a porcukrot, és a tojást. Formáljuk hengerré, és osszuk 3 részre. Sodorjunk az egyes darabokból tepsi hosszúságú rudakat, és nyújtsuk ki 3 mm vastagságú, nagyjából 12 cm széles lapokká. Csavarjuk fel a lapokat nyújtófára, tegyük a sütőbe, és közepes tűzön külön-külön süssük meg őket. Sütés előtt szurkáljuk meg egy villával, hogy a tészta fel ne hólyagosodjon. Kenjük meg a még meleg lapokat lekvárral, és ragasszuk össze a 3 lapot. 20 dkg cukorból készítsünk fondant-t, amit színezzünk meg 2 dkg kakaóporral, és ezzel vonjuk be a tésztát. A tésztát hosszú, keskeny szeletekre vágjuk.
Add a Startlaphoz
820.
HOZZÁVALÓK:
28 dkg vaj,
28 dkg liszt,
1 tojás,
18 dkg cukor,
18 dkg darált dió.

ELKÉSZÍTÉS:
Dolgozzuk össze a vajat a liszttel, majd adjuk hozzá a tojást, a cukrot, és a diót. Gyúrjuk össze alaposan, pihentessük 1/2 órát, nyújtsuk ki, és tegyük tepsibe. Előmelegített sütőben, közepes tűzön süssük. Az alap tésztát ízlés szerint választott krémmel tölthetjük.
Add a Startlaphoz
819.
HOZZÁVALÓK:
a tésztához:
8 tojás,
16 dkg porcukor,
16 dkg liszt,
1 citrom lereszelt héja,
1 kiskanál citromlé,
a töltelékhez:
baracklekvár, vagy ízlés szerint választott krém.

ELKÉSZÍTÉS:
A tojásfehérjéket verjük kemény habbá 10 dkg porcukorral, a maradék cukrot pedig, keverjük ki a tojássárgákkal. Keverjük össze őket, és adjuk hozzá a citrom héját, a kiskanálnyi levét, és a lisztet. Tegyük kizsírozott, sütőpapírral bélelt tepsibe, és előmelegített sütőben, közepes tűzön süssük. Miután megsült, borítsuk még melegében fóliára, és tekerjük fel. Hagyjuk kihűlni, majd nyissuk szét óvatosan. Kenjük meg baracklekvárral, vagy kísérletező kedvűek saját ízlés szerint választott krémmel, majd ezután göngyöljük vissza, és hintsük meg porcukorral.
Add a Startlaphoz
818.
HOZZÁVALÓK:
a tésztához:
10 dkg vaj,
20 dkg liszt,
1/2 csomag sütőpor,
10 dkg cukor,
3 tojássárgája,
a habhoz:
4 tojásfehérje,
25 dkg cukor,
1 csomag vaníliáscukor,
5 dkg pörkölt, őrölt mogyoró,
2 kávéskanál kakaó,
1 citrom lereszelt héja.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük el a sütőport a liszttel, és morzsoljuk el a vajjal, majd adjuk hozzá a cukrot, és a tojássárgákat. Dolgozzuk össze alaposan, majd nyomkodjuk bele 1/2 cm vastagon egy kikent tepsibe. Előmelegített sütőben, közepes tűzön süssük.
Verjük habbá gőz fölött a tojásfehérjéket a cukorral. Keverjük hozzá a vaníliáscukrot, a mogyorót, a kakaót, és a citromhéjat. Vonjuk be a tésztát a habbal, és tegyük vissza a langyosra hűlt sütőbe száradni.
Add a Startlaphoz
817.
HOZZÁVALÓK:
a tésztához:
50 dkg liszt,
10 dkg zsír,
10 dkg porcukor,
2 tojás,
2 dkg szalalkáli,
1 kis tejföl,
a krémhez:
6 dl tej,
1 csokoládépuding,
1 vaníliapuding,
30 dkg vaj,
30 dkg porcukor,
1 tojás,
a tetejére:
csokoládémáz.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük el a lisztet a szalalkálival, a porcukorral, és morzsoljuk el a zsírral. Adjuk hozzá a tojásokat és a tejfölt, majd dolgozzuk ki alaposan. Osszuk 4 cipóra, és hagyjuk addig pihenni, amíg a krémet elkészítjük.
A krémhez a pudingokat külön-külön főzzük sűrűre 3-3 dl tejjel. Keverjük ki gőz fölött a porcukrot a tojással, és miután kihűlt, keverjük hozzá a vajat. Az egyik feléhez apránként adjuk hozzá a csokoládé-, a másik feléhez a vaníliapudingot.
Pihentetés után nyújtsuk ki a tésztát, és kikent sütőlapon, előmelegített sütőben, közepes tűzön süssük ki a lapokat. Az első lapot csokoládé-, a másodikat vanília-, a harmadikat újból csokoládé-, és a negyediket megint vaníliakrémmel kenjük meg. Pihentessük egy éjjel a hűtőszekrényben, és másnap öntsük le olvasztott vajjal elkevert étcsokoládéval.
Add a Startlaphoz
816.
HOZZÁVALÓK:
a tésztához:
2 tojás,
10 dkg cukor,
5 dkg zsír,
1 evőkanál méz,
40 dkg liszt,
1 kiskanál szódabikarbóna,
3-4 evőkanál tejföl,
a krémhez:
5 dl tej,
4 evőkanál liszt,
20 dkg margarin,
30 dkg porcukor,
5 cl kaszinórum,
2 evőkanál kakaó, vagy
vaníliáscukor,
citrom,
a mázhoz:
12 dkg porcukor,
2 evőkanál kakaó,
diónyi vaj.

ELKÉSZÍTÉS:
Főzzük sűrű krémmé a tojásokat, a cukrot, és a zsírt a megolvasztott mézzel. Még langyosan keverjük bele a szódabikarbónával elegyített lisztet, és a tejfölt, majd dolgozzuk ki alaposan. Osszuk 3 részre, és pihentessük a hűtőben 1/2 órát. Nyújtsuk ki, és sütőlapon, előmelegített sütőben, közepes tűzön süssük ki.
Habarjuk el a tejben a lisztet, és főzzük sűrű krémmé. Keverjük ki a margarint a porcukorral, és a kihűlt krémet apránként adjuk hozzá. Tetszés szerint ízesíthetjük rummal és kakaóval, vagy vaníliáscukorral és citrommal. Töltsük meg a lapokat, és tegyük hűtőszekrénybe.
A mázhoz keverjük simára a porcukrot, a kakaót, és a vajat 2 evőkanál forró vízzel, és öntsük a tészta tetejére. Ha rumos-kakaós krémmel készítjük a tésztát, akkor ne tegyük rá a mázat, hanem szitáljunk rá porcukrot.
Add a Startlaphoz