Ads 468x60px

Pages

Almás zserbó

2475.

HOZZÁVALÓK:
3 tojás,
50 dkg liszt,
20 dkg vaj,
10 dkg porcukor,
1,5 dl tej,
3 dkg élesztő,
csipetnyi só,
a töltelékhez:
70 dkg alma,
25 dkg darált dió,
15 dkg porcukor,
20 dkg sárgabaracklekvár,
a mázhoz:
10 dkg vaj,
3 evőkanál kakaópor,
2 evőkanál porcukor.

ELKÉSZÍTÉS:
Futtassuk fel az élesztőt kevés langyos tejben a cukorral és 1 evőkanál liszttel. A sóval elkevert lisztet morzsoljuk el a vajjal. Adjuk hozzá a felvert tojást, a megfuttatott élesztőt, majd a maradék tejjel gyúrjuk össze, hogy jól nyújtható tésztát kapjunk. A tésztából formáljunk három cipót, és pihentessük egy órán át. Az almát mossuk és hámozzuk meg, és reszeljük le. Adjuk hozzá a porcukorral elkevert darált diót, és alaposan keverjük össze. Az egyik cipót nyújtsuk ki tepsi nagyságúra, és tegyük kikent, kilisztezett tepsibe. Kenjük meg a lekvár felével, halmozzuk rá a töltelék felét, egyengessük el, helyezzük rá a másik kinyújtott lapot, és ezt is kenjük meg a maradék lekvárral, majd a töltelékkel. Fektessük rá a harmadik lapot, enyhén nyomkodjuk le, villával szurkáljuk meg, és előmelegített sütőbe téve közepes hőmérsékleten süssük meg.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése