Ads 468x60px

Pages

Pavlova tekercs

1871.
HOZZÁVALÓK:
4 tojásfehérje,
25 dkg cukor,
2 evőkanál kukoricaliszt,
2 teáskanál citromlé,
1,7 dl tejszín,
5 dkg málna,
az öntethez:
2 evőkanál brandy,
25 dkg málna,
1 evőkanál porcukor.

ELKÉSZÍTÉS:
Verjük kemény habbá a tojásfehérjét úgy, hogy fokozatosan adagoljuk hozzá a cukor 3/4 részét. Keverjük el a lisztet 1 evőkanál cukorral, majd a citromlével együtt könnyedén adjuk hozzá a felvert tojáshabhoz. Egyenletesen oszlassuk el a masszát egy sütőpapírral kibélelt tepsiben, és 180 fokra előmelegített sütőben süssük kb. 12-15 percig. Tegyünk sütőpapírt egy konyharuhára, és szórjuk meg a maradék cukorral. Borítsuk rá a megsült tésztát, húzzuk le a papírt, és hagyjuk pihenni 3 percig. Majd konyharuha segítségével tekerjük fel, és hagyjuk kihűlni. A málnát törjük össze. Készítsünk kemény tejszínhabot, és keverjük bele a málnát. A piskótát tekerjük ki, távolítsuk el a papírt, és a málnás krémmel megkenve tekerjük fel újra. A süteményt egy tálcára rakva tegyük néhány órára a hűtőbe. Felszeletelve, málnaöntettel szervírozzuk, amelyet úgy készítünk el, hogy a málnát a brandyvel és a porcukorral jól összeturmixoljuk.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése