Ads 468x60px

Pages

Mokkacsiga

2291.

HOZZÁVALÓK:
25 dkg cukor,
4 tojásfehérje,
csipetnyi só,
2 evőkanál instant kávépor,
a krémhez:
5 dkg ét-tortabevonó,
1/2 dl tejszín,
3 dkg vaj,
1 kiskanál finomra őrölt kávé,
1 késhegynyi fahéj,
2 evőkanál rum.

ELKÉSZÍTÉS:
18 dkg cukrot két evőkanál vízzel forrósítsuk fel addig, amíg a cukor teljesen el nem olvad. Kezdjük el felverni a tojásfehérjéket a sóval, és apránként adjuk hozzá a maradék cukrot, majd verjük kemény habbá. Ezután folyamatosan tovább verve vékony sugárban öntsük hozzá a cukorszirupot. Verjük egész addig a habot, amíg kemény, fényes masszát nem kapunk. Az instant kávét oldjuk fel két evőkanál hideg vízben, majd dolgozzuk bele a habba. Kb. 1 centi átmérőjű, sima csőrrel ellátott nyomózsákból nyomjunk egyforma nagy halmokat a sütőpapírral kibélelt sütőlapra. 100 fokra felmelegített sütőben süssük egy órán keresztül, majd kitámasztott sütőajtónál kikapcsolt sütőben további 2-3 órán át hagyjuk szikkadni. A krémhez aprítsuk fel a csokoládét, és olvasszuk össze meleg vízfürdőben a tejszínnel és a vajjal. Adjuk hozzá a darált kávét, a rumot és a fahéjat. Keverjük össze, majd tegyük 2 órára hideg helyre. A megszikkadt habcsókokat szedjük le a sütőpapírról, aljukat vékonyan kenjük meg a krémmel, és kettesével ragasszuk őket össze. Hűvös száraz helyen sokáig eláll, de ne tegyük hűtőszekrénybe.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése