Ads 468x60px

Pages

Herbert torta

2368.

HOZZÁVALÓK:
a tésztához:
10 tojásfehérje,
25 dkg cukor,
25 dkg őrölt mogyoró,
zsiradék és liszt a forma kikenéséhez,
a krémhez:
10 tojássárgája,
25 dkg porcukor,
4 dkg étcsokoládé,
13 dkg vaj,
5 dkg mogyoró a díszítéshez.

ELKÉSZÍTÉS:
Verjünk a tojásfehérjéből kemény habot, és óvatosan keverjük össze a cukorral és a mogyoróval. Öntsük a kész masszát két egyforma, kikent, 20 cm átmérőjű tortaformába, és simítsuk el. Előmelegített sütőben 160-180 fokon tűpróbáig süssük, majd selyempapírral letakarva hagyjuk a formában lassan kihűlni. A krémhez a tojássárgákat a porcukorral gőz fölött főzzük nagyon sűrűre. 45-60 porcig a gőz erősségétől függően. Amikor kellően besűrűsödött, adjuk hozzá a puhára felmelegített csokoládét. Vízfürdőben, állandóan kevergetve hagyjuk kihűlni. Közben keverjük a vajat habosra, és adjuk a már kihűlt krémhez, majd keverjük az egészet simára. A kihűlt tésztáról az oldalformát óvatosan válasszuk le, majd vágjuk három lapra. A lapokat kenjük meg a krémmel, egy-egy rétegre a krém egyötödét tegyük. A maradék krémmel a torta oldalát is kenjük be. A díszítéshez félretett mogyoró egy részét őröljük meg, ezzel szórjuk be a tortát, az egész mogyorókkal pedig díszítsük a tetejét.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése