Ads 468x60px

Pages

Házias diplomatapuding

2230.

HOZZÁVALÓK:
5 dkg babapiskóta,
20 dkg ízlés szerint választott, tisztított és apróra darabolt gyümölcs,
4 tojás sárgája,
15 dkg cukor,
2 dl tejszín,
4 dl tej,
1 púpozott evőkanál zselatinpor,
2 evőkanál rum,
a tetejére kevés gyümölcs és tejszínhab.

ELKÉSZÍTÉS:
Tördeljük apróra a babapiskótát, és 1 dl tejjel összeöntött rummal locsoljuk meg. Forgassuk át alaposan, hogy a tészta átnedvesedhessen. A tojássárgákat a cukorral keverjük fehéredésig, majd a megmaradt tejet apránként keverjük hozzá, és kis lángon, folyamatosan kevergetve, éppen csak egy pillanatig forraljuk. Hagyjuk kihűlni, közben is kevergessük. Szórjuk a zselatint 1 dl hideg vízbe, és 10 percnyi áztatás után kis lángon, kevergetve, folyékonyra oldjuk fel. A tejszínből verjünk kemény habot, és óvatosan keverjük össze a tojásos krémmel, valamint a zselatinnal. Béleljünk ki 4 mély, kompótos tálkát folpack fóliával, kanalazzuk bele a habos puding felét, erre szórjuk rá a gyümölcsöt és az áztatott piskótát, majd borítsuk be a megmaradt pudinggal. Befedve a hűtőszekrényben dermesszük meg. Tálalás előtt borítsuk tálkákra, és kevés gyümölccsel (esetleg tejszínhabbal) díszítsük.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése