Ads 468x60px

Pages

Almásbéles I.

94.
HOZZÁVALÓK:
1 doboz mirelit vajas tészta,
1,5 kg savanykás alma,
15-20 dkg cukor,
1 teáskanál őrölt fahéj,
2 evőkanál citromlé,
5 dkg mazsola,
1 tojás,
2 dkg őrölt dió, (vagy piskótamorzsa, vagy összetört száraz keksz)

ELKÉSZÍTÉS:
Az almából 4 szépet félreteszünk, a többit megmossuk, meghámozzuk, kicsumázzuk és lereszeljük. 1 teáskanálnyi citromlével és kevés cukorral, valamint a fahéj felével összekeverjük. 5 perc múlva hozzákeverjük a diót és a kissé felvert tojást. A felengedett tésztát kapcsos tortaforma nagyságúra kinyújtjuk, és a formát úgy béleljük ki vele, hogy pereme is legyen. A nyers tésztára rásimítjuk az almás tölteléket, és előmelegített, forró sütőbe toljuk. 25 percig sütjük közepes lángon. Közben a megmaradt almákat megmossuk, kicsumázzuk és felszeleteljük. A sütőből a sütési idő letelte után kivesszük a süteményt és a töltelék tetején szépen kirakjuk az almaszeleteket. Citromlével megcsöpögtetjük, kevés kristálycukorral megszórjuk. A szélét körben fahéjas cukorral megszórjuk, és annyi időre toljuk vissza a sütőbe, amíg a cukor kissé elszíneződik az almaszeletek tetején. Vigyázat! Nem szabad sötétre sütni. A már kihűlt süteményt kiszedjük a formából, és mint a tortát felszeleteljük.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése