Ads 468x60px

Pages

Sajtos óriásgaluska

96.
HOZZÁVALÓK:
3 nagy tojás,
15 dkg búzadara,
2 evőkanál olaj,
fél mokkáskanál sütőpor,
1 mokkáskanál só,
a tetejére:
2 dl tejföl,
1 paradicsompaprika,
1 csokor petrezselyemzöld,
5 dkg reszelt füstölt sajt,
1 gerezd fokhagyma,
1 mokkáskanál só,
a tál kikenéséhez:
2 dkg margarin.

ELKÉSZÍTÉS:
Egy nagyobb tűzálló tálat vagy kisebb tepsit a margarinnal kikenünk és félretesszük. A tojásokat habosra verjük és a sóval, meg a sütőporral elkeverjük. Hozzáadjuk az olajat, és a búzadarát. Addig keverjük, amíg a massza egészen összeáll. Ekkor befedjük és legalább fél napra a hűtőszekrénybe tesszük. Felhasználás előtt ismét összekeverjük. Lábasban legalább 3 l vizet forralunk, majd jól megsózzuk, és az evőkanállal kiszaggatott masszát óvatosan beleengedjük a forrásban lévő vízbe. 15 percig főzzük. Ez alatt a galuskák nagyra nőnek, 1 galuskát próbaképpen kettévágunk, mielőtt leszűrnénk, hogy meggyőződjünk arról, hogy kellőképpen megfőttek-e. A leszűrt galuskákat a kikent edénybe helyezzük és a tejföllel, zúzott fokhagymával, valamint sóval elkevert reszelt sajtot rákenjük a tetejére. Előmelegített, forró sütőben kissé rápirítjuk. Lapátkanállal adagoljuk a tányérokra. Paradicsompaprika szeletekkel és zöldpetrezselyemmel díszítjük.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése