Ads 468x60px

Pages

Zabos-mandulás sütemény

491.
HOZZÁVALÓK:
a tésztához:
15 dkg zab,
15 dkg teljeskiőrlésű búzaliszt,
15 dkg tönkölybúzaliszt,
1 kávéskanál koriander,
ánizs,
4 dkg élesztő,
17 dkg tejföl,
10 dkg méz,
1 evőkanál gyümölcslé,
7,5 dkg vaj,
7,5 dkg apróra vágott mandula,
a tetejére:
15 dkg szeletelt mandula,
10 dkg vaj,
12,5 dkg méz,
1 vaníliarúd,
3 evőkanál tejszín,
2 evőkanál gyümölcslé.

ELKÉSZÍTÉS:
A sütőlemezen szétterítjük a zabot, és 100 fokra előmelegített sütőbe toljuk. 1 órán keresztül pirítjuk, majd hagyjuk kihűlni. Finomra daráljuk, azután egy tálban összekeverjük a lisztekkel, a korianderrel és az ánizzsal. Egy kevés lisztet adunk a gyümölcsléhez, belemorzsoljuk az élesztőt, az egészet a liszthez keverjük, és 15 percig meleg helyen kelesztjük. Ezután hozzáadjuk a tejfölt, a mézet, az olvasztott vajat és a mandulát. Sima tésztát gyúrunk belőle. 1/2 órán át letakarva pihentetjük, ezalatt a tészta teljesen megkel. Akkor jó, ha a felszínén néhány repedés jelenik meg. Mialatt a tészta kel, a tetejére szánt vajat, mézet, a vaníliarúd kikapart belsejét a tejszínnel együtt, állandó keverés közben sűrűre főzzük. Kissé hűlni hagyjuk, majd hozzáadjuk a mandulát, és a gyümölcslevet. A tésztát ismét átgyúrjuk, és addig dagasztjuk, amíg elválik az edény falától. Egy 26 cm átmérőjű tortaformát vajjal kikenünk, a tésztát belesimítjuk, és rákenjük a mandulás masszát. Hideg sütőbe a középső polcra tesszük, majd 180 fokra állítva kb. 45 perc alatt aranybarnára sütjük. 5 percig a formában hagyjuk hűlni, és csak ezt követően vesszük ki. A teljes kihűlés után szeleteljük.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése