Ads 468x60px

Pages

Gyömbéres teasütemény

640.
HOZZÁVALÓK:
30 dkg liszt,
6 egész gyömbér,
1 mokkáskanál őrölt gyömbér,
12,5 dkg cukor,
15 dkg margarin,
1 tojás,
1 tojássárgája,
csipetnyi só.

ELKÉSZÍTÉS:
Aprítsunk fel 3 darab egész gyömbért egészen finomra, a másik hármat pedig szeleteljük fel vékonyan. Keverjük össze a margarint, a cukorral, a tojással, a sóval, és a felaprított, illetve a porított gyömbérrel. Szitáljuk át a lisztet, és adagoljuk hozzá az előzőek szerint elkészített masszához. Gyúrjuk sima tésztává, formázzuk cipó alakúra, és tegyük a hűtőbe 2 órára pihenni. Osszuk ketté a masszát, és lisztezett deszkán nyújtsuk mindkettőt 5 mm vékonyságúra. Vágjunk belőlük 6 x 4 cm széles lapocskákat, és fektessük sütőlapra. A tojássárgáját felverjük egy kevés vízzel, és ecseteljük be vele a lapocskákat. A tetejüket rakjuk meg a vékonyra szeletelt gyömbérrel. Melegítsük elő a sütőt, és süssük át a szeleteket 15 perc alatt. Hagyjuk a rácsán kihűlni.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése