Ads 468x60px

Pages

Emeletes diós

722.
HOZZÁVALÓK:
a piskóta tésztához:
4 tojás,
4 evőkanál cukor,
4 evőkanál rétesliszt,
szalagáré,
a habtésztához:
6 tojásfehérje,
21 dkg cukor,
14 dkg dió,
2 evőkanál zsemlemorzsa,
citromlé,
a krémhez:
5 evőkanál cukor,
egy csésze feketekávé,
6 tojássárgája,
16 dkg porcukor,
20 dkg vaj.

ELKÉSZÍTÉS:
A tojásokból, a cukorból, a réteslisztből, és egy kevés szalagáréból piskótát sütünk két közepes tepsiben.
A tojásfehérjéket 21 dkg cukorral kemény habbá verjük. Összekeverjük a dióval, a zsemlemorzsával, és egy kevés citromlével, majd egy kizsírozott, kilisztezett tepsiben megsütjük. Mint a piskótát ezt is forró sütőben süssük, és ebből is két lapot készítsünk.
A krém elkészítéséhez a cukrot pirítsuk meg, és egy csésze kávéval és egy kevés vízzel főzzük simára. Keverjük ki a tojássárgákat a porcukorral, és engedjük fel az átszűrt, karamellizált feketével, és főzzük sűrűre. Ezután hűtsük le. Keverjük ki alaposan a vajat, és dolgozzuk össze a krémmel. Töltsük meg a tésztát.
A lapokat a következőek szerint rétegezzük: 1. lap piskóta, 2. lap habtészta, 3. lap piskóta, 4. lap habtészta. A megkent tésztát végül öntsük le csokoládémázzal.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése