Ads 468x60px

Pages

Rotschild-piskóta

590.
HOZZÁVALÓK:
2 tojássárgája,
4 tojásfehérje,
10 dkg cukor,
9 dkg liszt,
3 dkg darált dióbél,
10 dkg étcsokoládé,
1 evőkanál étolaj.

ELKÉSZÍTÉS:
A 2 tojássárgáját 2 dkg cukorral keverjük ki jól. A tojásfehérjéket a maradék cukorral verjük kemény habbá, és tegyük hozzá az előzőek szerint előkészített tojássárgákhoz. Keverjük hozzá a lisztet óvatosan, hogy a hab ne törjön össze. Rövid keverés után tegyük papírzacskóba a masszát, a zacskó végén vágjunk kb. 1 cm átmérőjű nyílást. Sütőlemezre tegyünk papírt, és erre egymástól 2 cm távolságra (hogy sütés közben ne érjenek össze) nyomjunk piskótaformákat. A tetejüket hintsük meg durvára vágott dióval. A piskótákat a 160 fokosra előmelegített sütőben 15-20 percig süssük, míg a tetejük aranysárga nem lesz. Ekkor vegyük ki a sütőből és szedjük le a papírról. Az étcsokoládét és az étolajat gőz fölé tartott kis edényben olvasszuk meg állandó kevergetés közben. A kihűlt piskóták alját kenjük be késsel vékonyan a megolvasztott csokoládéval. Miután a csokoládé megdermedt tálalhatjuk. Fagylalttal, krémmel, parféval is tálalható.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése