255.
HOZZÁVALÓK:
12 dkg porcukor,
4 tojás sárgája,
50 dkg natúr tejszínes krémsajt,
1/2 kávéskanál őrölt fahéj,
1 dl erős feketekávé,
0,5 dl rum vagy konyak,
30-35 dkg babapiskóta,
1 evőkanál kakaópor.

ELKÉSZÍTÉS:
A tojássárgákat habosra keverjük a porcukorral (színe fehéredéséig). Apránként hozzáadjuk a krémsajtot, azzal is jól kikeverjük, hogy pillekönnyű legyen a krém. Beleszórjuk a fahéjat, összekeverjük. Erős feketekávét főzünk, mélytányérba öntjük, hozzáadjuk a rumot, és gyors mozdulatokkal, hogy el ne ázzanak, egyenként megforgatjuk benne a babapiskótákat. 24-26 cm átmérőjű porcelántál aljára 1 sort lerakunk, az oldalát pedig félbetört babapiskótákkal rakjuk ki. Rásimítjuk a krém felét, aztán ismét kávéba forgatott babapiskóta következik, végül a maradék krém. Kivételesen ne simítsuk el túlságosan a krémet a tetején, inkább maradjon egy kicsit kócos, így a végén rajzosabb szebb felületet kapunk. A tálat gondosan letakarjuk fóliával és legalább 5-6 órára hidegre tesszük.(még jobb, ha előző nap elkészítjük). Tálaláskor a tetejét vastagon meghintjük kakaóporral és a tálban hagyva, tortaszerűen szeleteljük. Külön tálkában tejszínhabot adhatunk mellé. (Sótlan krémsajt és vajkrém is jó hozzá. Rumos kávé helyett 2 dl desszertborba is mártogathatjuk a babapiskótát).
Add a Startlaphoz
Címkék: | edit post
0 Responses

Megjegyzés küldése