Ads 468x60px

Pages

Sárgabarackos zabpehelyomlett

2502.

HOZZÁVALÓK:
4 tojás,
4 evőkanál zabpehely,
1 dl tej,
8 szem sárgabarack,
4 dkg margarin,
4 evőkanál sárgabaracklekvár,
1 mokkáskanál só.

ELKÉSZÍTÉS:
Öntsük a tejet és a habosra felvert tojást a zabpehelyre, majd sózzuk meg, és 15 percig pihentessük. Közben vágjuk csíkokra a megmosott is kimagozott sárgabarackokat. A tojásos zabpelyhet osszuk négy részre. Olvasszunk meg és forrósítsunk fel palacsintasütőben 1 dkg margarint, szórjuk rá a barackcsíkok negyedrészét, és pirítsuk egy percig. Ezután öntsük rá a negyednyi tojásos zabpelyhet, és szilárdulásig süssük. Óvatosan fordítsuk meg, és a másik oldalát is süssük meg, majd csúsztassuk tálra. Ugyanígy süssük meg a többi omlettet is. Még forrón kenjük meg a sárgabaracklekvárral, és félbehajtva rögtön tálaljuk.

Csokoládés grilldesszert

2501.

HOZZÁVALÓK:
8 vékony szelet kakaós kalács,
4 evőkanál zabpehely,
8 evőkanál tej,
5 dkg étcsokoládé,
2 cl rum,
2 tojássárga.

ELKÉSZÍTÉS:
Öntsük a tejet a zabpehelyre és 15 percig hagyjuk ázni. Közben a darabokra tört csokoládét vízfürdőn vagy mikrohullámú sütőben olvasszuk meg, és a tojássárgával, az áztatott zabpehellyel meg a rummal keverjük össze. A kalácsszeleteket vastagon kenjük meg a csokoládés masszával, és az előmelegített grillsütőben addig pirítsuk, amíg a teteje kissé megsül. Legyünk óvatosak, mert szinte percek alatt megéghet a csokoládé, ezért nem szabad magára hagyni.

Rózsaszelet

2500.

HOZZÁVALÓK:
6 tojás,
3 csomag puncs pudingpor,
1 csomag vaníliáscukor,
1/2 csomag sütőpor,
22 dkg cukor,
a krémhez:
1 dl rum,
2 tojássárgája,
25 dkg margarin,
22 dkg porcukor,
a tetejére:
3 tojásfehérje,
10 evőkanál porcukor,
kevés citromlé,
reszelt csokoládé.

ELKÉSZÍTÉS:
Süssünk 6 tojásból két lapnyi piskótát, a liszt helyett puncsos pudingporból, vaníliáscukorból, cukorból, és sütőporból. A krémhez keverjük habosra a rumot, a tojások sárgáját és a margarint a porcukorral, majd töltsük a lapok közé. A tetejére keverjük ki a tojásfehérjéket gőz felett a porcukorral, kevés citromlével, ezután simítsuk rá a krémre, és reszeljünk rá csokoládét.

Kávékrémes rolád

2499.

HOZZÁVALÓK:
a tésztához:
4 tojás,
4 evőkanál cukor,
csipetnyi só,
1 dl tej,
4 púpozott evőkanál liszt,
1/2 csomag sütőpor,
a krémhez:
1/2 dl tej,
1 evőkanál azonnal oldódó kávé,
1 evőkanál azonnal oldódó kakaó,
15 dkg margarin,
10 dkg cukor,
2 evőkanál rum.

ELKÉSZÍTÉS:
Verjük habosra a tojássárgáját a cukorral és a sóval. A tejet a sütőporral elkevert liszttel felváltva apránként keverjük hozzá. Simítsuk bele egyenletesen kizsírozott, lisztezett tepsibe. Még forrón nedves konyharuhára terítve tekerjük fel, és így hagyjuk kihűlni. A krém elkészítéséhez keverjük össze a tejet, a kávét és a kakaóport. Keverjük habosra a margarint a cukorral, öntsük hozzá a kávés-kakaós tejet, végül a rumot is. A tésztát kenjük meg és csavarjuk vissza. Tálalásig tegyük hűtőbe.

Bécsi karikafánk

2498.

HOZZÁVALÓK:
45 dkg BL 55 liszt,
1 teáskanál cukor,
1,5 dkg élesztő,
1/4 l tej,
1 teáskanál só,
5 dkg vaj, vagy margarin,
1 tojás.

ELKÉSZÍTÉS:
Futtassunk fel 10 dkg lisztet a cukorral, élesztővel és a fellangyosított tejjel, keverjük el benne alaposan a tojást és a többi anyaggal dagasszuk ki jól. Hagyjuk megkelni. Osszuk a tésztát 16 darabra és a gömbölyített tészta közepét ujjunkkal lyukasszuk ki, és formáljuk karikára. Kelesszük, és forró olajban süssük meg.
Egy papírzacskóba 10 dkg cukrot és 1 teáskanál fahéjat rázzunk össze, és az olajtól lecsöpögtetett, még meleg fánkokat forgassuk meg benne alaposan. Még melegen tálaljuk.

Mandulás szilvafánk

2497.

HOZZÁVALÓK:
25 dkg liszt,
1,5 dl sör (vagy tej),
50 dkg magvaváló szilva,
5 dkg darált mandula,
1 tojás,
1 evőkanál porcukor,
2 szem összetört szegfűszeg,
csipetnyi só,
a tetejére:
vaníliás porcukor.

ELKÉSZÍTÉS:
Verjük habosra a tojást a sörrel, a sóval, a porcukorral, a darált mandulával, a szegfűszeggel, majd keverjük bele a lisztet is. Hagyjuk pihenni 15-20 percet, közben pedig a szilvát mossuk meg, csöpögtessük le, magozzuk ki, és vágjuk apróra. A szilvadarabokat tegyük hozzá a tésztához, és keverjük át alaposan. Evőkanállal adagoljunk halmokat a felforrósított olajba, és mindkét oldalán süssük pirosra. Lecsöpögtetve, forrón tálaljuk, a tetejére szórjunk vaníliás porcukrot.

Kakaós linzerszeletek

2496.

HOZZÁVALÓK:
1/2 kg liszt,
1 csomag sütőpor,
30 dkg zsír,
20 dkg cukor,
8 dkg kakaó,
2 tojás,
1/2 csomag vaníliáscukor,
barackíz,
vaníliás porcukor.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük el a lisztet a sütőporral, majd morzsoljuk el a zsírral. Gyúrjuk össze a cukorral, a kakaóval, a tojásokkal, és a vaníliáscukorral. Nyomkodjuk el egyenletesen a tészta nagyobbik felét egy tepsiben, és rakjunk rá barack- vagy málnaízzel vastagon megkenve a félretett tésztából kisujjnyi vastag rácsot. Forró sütőben süssük, és sütés után vaníliás porcukorral bőven hintve szeleteljük.

Házi túrós tekercs

2495.

HOZZÁVALÓK:
40 dkg liszt,
1 csomag sütőpor,
5 dkg cukor,
2 tojássárgája,
15 dkg vaj,
2-3 evőkanál tejföl,
a töltelékhez:
35 dkg túró,
20 dkg cukor,
8 dkg vaj,
1/2 csomag vaníliáscukor,
3 dkg liszt,
15 dkg krumpli,
1/2 citrom,
3 tojássárgája,
vaníliás porcukor.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük el a lisztet a sütőporral, majd gyúrjuk hozzá a cukrot, a 2 tojássárgáját, a vajat és a tejfölt. Nyújtsuk félujjnyi vastagra, és vágjuk négyszögletes darabokra, melyekre az alábbi töltelékből vastag csíkot rakunk. A töltelékhez keverjük össze a friss tehéntúrót a cukorral, a vajjal, a vaníliáscukorral, a liszttel, a főtt, passzírozott krumplipéppel, a citrom reszelt héjával és a tojások sárgájával. A megkent tésztadarabokat sodorjuk tekerccsé és zsírozott tepsibe téve, lassú tűznél süssük meg. Tálaláskor szórjuk meg vaníliás porcukorral.

Besztercei fagylalt

2494.
HOZZÁVALÓK:
30 dkg kimagozott kék szilva,
2 cl rum,
2 dl tej,
1 mokkáskanál reszelt citromhéj,
10 dkg porcukor.

ELKÉSZÍTÉS:
A kimagozott szilvát zúzzuk pépesre turmixgépben, majd adjuk hozzá a többi nyersanyagot, és keverjük habos-egyneműre. Fagylaltgép tartályába töltve előírás szerint készítsük el a fagylaltot.

Mandulában sült szilva

2493.
HOZZÁVALÓK:
40 dkg szép, nagy szemű, magvaváló szilva,
10 dkg darált mandula,
2 tojás,
a tetejére: porcukor.

ELKÉSZÍTÉS:
A kimagozott és lecsöpögtetett szilvaszemeket először a mandulában forgassuk meg, majd a felvert tojásban megmártva még egyszer hempergessük meg a mandulában. Bő, forró olajban süssük pirosra, és még forrón mártsuk porcukorba.

Mogyorós-diós kifli

2492.

HOZZÁVALÓK:
6 dkg margarin,
5 dkg élesztő,
5 dkg cukor,
50 dkg liszt,
2,5 dl tej,
1 tojás,
csipetnyi só,
a töltelékhez:
5 dkg mogyoró,
5 dkg dióbél,
1 evőkanál napraforgómag,
10 dkg cukor,
1 dl habtejszín,
7,5 dkg rumba áztatott mazsola,
margarin a sütőlap megkenéséhez,
1 tojássárgája,
1 evőkanál tej a sütemény megkenéséhez.

ELKÉSZÍTÉS:
Morzsoljuk el az élesztőt egy csipet cukorral, és 3 evőkanál liszttel langyos tejben oldjuk fel. Meleg helyen letakarva futtassuk fel. Kissé olvasszuk meg a margarint és a maradék lisztet, majd a tojást, a sót és az élesztőt hozzáadva gyúrjunk sima tésztát. Formáljunk belőle cipót, és meleg helyen hagyjuk a duplájára kelni. A mogyorót, a diót, és a napraforgómagot vágjuk apróra. Kis tűzön olvasszuk meg a cukrot, karamellizáljuk és a tűzről levéve adjuk hozzá a tejszínt. Lassú tűzön főzzük sűrűre. Keverjük belőle a mogyorót, a diót, a napraforgómagokat és a mazsolát. Nyújtsuk a tésztát téglalap alakúra, először 3 csíkra, majd vágjuk háromszögekre. Egyengessük el rajta a tölteléket, és tekerjünk kifliket a tésztából. A margarinnal kikent sütőlapon rendezzük el a kifliket, és kelesszük még 10 percig. Keverjük össze a tojássárgáját és a tejet, ezzel kenjük meg a kifliket, és előmelegített sütőben 225 fokon 15 perc alatt süssük meg.

Mentás túrókrémmel töltött őszibarack

2491.

HOZZÁVALÓK:
10 dkg margarin,
8 felezett, hámozott őszibarack (befőtt),
20 dkg túró,
2-3 szál mentalevél,
őrölt szerecsendió,
só.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük simára az áttört túrót a margarinnal, finomra vágott mentalevéllel, parányi szerecsendióval és sóval ízesítsük, majd habzsák segítségével csillagcsövön keresztül töltsük meg az őszibarackokat. Mentalevéllel és idény gyümölcsökkel díszítsük.

Alföldi szilváslepény

2490.

HOZZÁVALÓK:
60 dkg liszt,
18 dkg zsír,
4 dl tejföl,
1 evőkanál + 20 dkg cukor,
2 dkg élesztő,
2 tojás,
3 cl rum,
2 kg szilva,
3 g őrölt fahéj,
3 g örölt szegfűszeg,
10 dkg zsemlemorzsa,
8 dkg dióbél,
só.

ELKÉSZÍTÉS:
Morzsoljuk el a lisztben a zsiradékot kézzel. A tejfölben oldjuk fel a sót, az evőkanál cukrot és az élesztőt. A gyúródeszkán képezzünk a lisztből fészek alakot, tegyük a közepébe a tejfölös morzsát, a tojások sárgáját és a rumot. Az így összeállított tésztát gyúrjuk össze alaposan, majd nyújtsuk 1-1,5 cm vastagságúra. Hajtsuk háromba, majd alakítsuk téglalapformára és letakarva, hűvös helyen kb. 20 percig pihentessük. A nyújtást és a hajtogatást még háromszor ismételjük meg, közben a tésztát 20-20 percig pihentessük. Ezután tegyük a tészta felét 1 cm vastagra nyújtva kizsírozott tepsibe és tojásfehérjével megkenve szikkasszuk. A töltelékhez mossuk meg a szilvát, magozzuk ki és keverjük össze 10 dkg cukorral, őrölt fahéjjal és az őrölt szegfűszeggel. Szórjuk rá a tésztára a zsemlemorzsát, 10 dkg cukrot és a darált diót. Erre terítsük rá az előkészített szilvát, majd a tészta másik felével borítsuk be. Tetejét kenjük meg vékonyan zsírral és közepes hőmérsékletű sütőbe téve süssük meg.

Kukoricaropogós

2489.

HOZZÁVALÓK:
40 dkg főtt, szemelt kukorica,
5 dkg vaj,
12 dkg liszt,
2,5 dl tej,
3 g fehérbors,
2 g szerecsendió,
2 tojássárgája,
2 tojás,
15 dkg zsemlemorzsa,
3 dl olaj,
só.

ELKÉSZÍTÉS:
Főzzük puhára a zsenge kukoricacsöveket enyhén sós, gyengén cukros vízben, majd a csutkáról szemezzük le. Olvasszuk meg a vajat, adjunk hozzá 5 dkg lisztet, engedjük fel a forró tejjel, és főzzük sűrű mártássá. Sóval, őrölt fehérborssal, reszelt szerecsendióval fűszerezzük. Keverjük bele a főtt, szemezett csemegekukoricát, majd a tűzről levéve a tojássárgákat. Az így elkészített masszát formázzuk kb. 2 cm vastag, 3-4 cm hosszú rudakká. Lisztbe, felvert tojásba, zsemlemorzsába bundázzuk és bő, forró olajban süssük aranysárgára. Tálaláskor tartármártást adjunk hozzá, de fogyaszthatjuk ketchuppal is.