Ads 468x60px

Pages

Grízes torta

1977.
HOZZÁVALÓK:
a tésztához:
13 dkg margarin,
20 dkg cukor,
3 tojás,
1 kávéskanál sütőpor,
20 dkg liszt,
2 evőkanál kakaó,
kevés margarin és zsemlemorzsa a forma kenéséhez,
a krémhez:
30 dkg margarin,
25 dkg cukor,
4 dl lej,
3 evőkanál búzadara,
2 citrom lereszelt héja,
a mázhoz:
2 evőkanál tejföl,
1 evőkanál kakaó,
3 evőkanál cukor,
6 dkg margarin.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük a cukrot a felolvasztott margarinhoz, majd adjuk hozzá egyenként a tojásokat és keverjük az egészet habosra. Adjuk hozzá a sütőporral elkevert lisztet. Osszuk a tésztát két részre, az egyik felébe tegyünk 2 evőkanál kakaót, és kikent, lisztezett tortaformában egyenként süssük meg. A sütés 180°C-on, kb. 35 percig tart. Miután kihűlt, mindkét tortalapot vágjuk két lapra, és töltsük meg a krémmel, melynek vastagsága 1,5-2 cm legyen. A krémhez készítsünk a tejből a búzadarával tejbegrízt. Hűtsük ki, reszeljük bele a citrom héját, és adjuk hozzá a margarinnal habosra kevert cukrot. Az egészet verjük fel, és 20 percre tegyük hűtőszekrénybe. Vonjuk be a torta tetejét és oldalát langyos csokimázzal. A máz elkészítéséhez a tejfölt, a kakaót és a cukrot főzzük sűrűsödésig, majd keverjük bele a margarint, és újból főzzük fel.

Csokis mézes

1976.
HOZZÁVALÓK:
a tésztához:
4 tojás,
3 evőkanál méz,
3 kávéskanál szódabikarbóna,
1 kávéskanál szalalkáli,
1 kiskanál fahéj,
csipetnyi őrölt szegfűszeg,
20 dkg porcukor,
2 dl tej,
3 evőkanál zsír,
80 dkg liszt,
baracklekvár,
a krémhez:
5 dl tej,
30 dkg cukor,
1 csomag vaníliáscukor,
3 tojássárgája,
3 evőkanál liszt,
10 dkg étcsokoládé,
25 dkg vaj,
a díszítéshez:
10 dkg tortabevonó csokoládé.

ELKÉSZÍTÉS:
Morzsoljuk el a zsírt a lisztben, tegyük bele a tojásokat, a mézet, a szódabikarbónát, a szalalkálit, a porcukrot és a fűszereket. Gyúrjuk össze alaposan, és gyúrás közben folyamatosan adagoljuk hozzá a tejet. Dolgozzuk össze jól, majd osszuk 4 részre, és formáljunk belőle cipókat. Nyújtsuk ki 1/2 cm vastagságúra, és sütőlemezen egyenként süssük meg a tésztalapokat. Tegyünk fel a krémhez 4 dl tejet a cukorral és a vaníliás cukorral főni. A maradék tejet keverjük simára a tojássárgákkal és a liszttel.  Amikor a tej felforrt, öntsük hozzá, és állandóan kevergetve sűrítsük be. Keverjük bele az olvasztott csokoládét. A tűzről levéve addig kevergessük, míg kihűl, végül adjuk hozzá a habosra kevert vajat. Az első tésztalapra kenjük rá a krém felét, tegyük rá a második lapot, melyet kenjük meg baracklekvárral. Fedjük be a harmadik lappal, arra pedig kenjük rá a maradék krémet. Végül fedjük be a negyedik lappal, és vonjuk be csokival. Téglalap alakúra szeleteljük a tésztát.

Kávépite

1975.
HOZZÁVALÓK:
16 dkg liszt,
14 dkg cukor,
21 dkg vaj,
4 tojássárgája,
a krémhez:
45 dkg cukor,
2 dl kávé,
7 tojásfehérje,
porcukor.

ELKÉSZÍTÉS:
Gyúrjuk össze a lisztet a cukorral, a vajjal, és a tojások sárgájával, majd nyújtsuk ki vékonyra és félig süssük meg. Főzzük fel az erős feketekávét a cukorral, és ha már jó sűrű, vegyük le és keverjük addig, míg kihűl. Keverjük a tojásfehérjék kemény habjához, és kenjük rá a félig megsült tésztára egyenletesen, hintsük meg porcukorral és gyenge tűznél tegyük 1/2 órára sütőbe.

Amerikai pite

1974.
HOZZÁVALÓK:
20 dkg liszt,
1 dl tej,
2 dkg élesztő,
só,
10 dkg cukor,
a krémhez:
5 dkg vaníliás pudingpor,
1 liter tej,
a díszítéshez:
2-2 dkg mazsola és dió,
6 dkg bor ízű alma,
10 dkg baracklekvár.

ELKÉSZÍTÉS:
Gyúrjuk simára a sóval összevegyített lisztet a langyos cukros tejben elkevert élesztővel. Formázzunk a tésztából 2 cipócskát, és letakarva kelesszük akkorára, hogy a térfogata megduplázódjon. Nyújtsuk 22-25 cm átmérőjű kerek formára, majd tegyük vékonyan olajozott sütőlapra. Kenjük meg a sárga krémmel és szórjuk meg mazsolával, durvára vágott dióval. Rakjuk ki szeletelt almával, majd 15 percnyi pihentetés után cukorral meghintve süssük meg. Forró baracklekvárral tálaljuk.

Hódmezővásárhelyi túróslepény

1973.
HOZZÁVALÓK:
1 kg liszt,
1/2 kg zsír,
3 tojás,
1/2 kávéskanál só,
tejföl,
a töltelékhez:
1 kg túró,
tej,
1 kanál liszt,
1 l tejföl,
6 tojás,
kevés só.

ELKÉSZÍTÉS:
Egy kiló lisztet tegyünk deszkára, azután fél kilónyi zsírt dörzsöljünk el a liszttel; tegyünk a lisztbe három egész tojást és egy fél kávéskanál sót; ha kissé kemény lenne a tészta, annyi tejfelt is tehetünk belé, hogy összegyúrás után könnyen el lehessen a deszkán nyújtani; még pedig igen vékonyra nyújtsuk; egy jó késfoknyinál vastagabb ne legyen. Tegyük a kinyújtott tésztát tepsibe, készítsünk reá tölteléket így: tálba tegyünk egy kilónyi édes tehéntúrót, törjük azt jól el néhány kanál tejjel és kevés sóval és egy bádogkanál liszttel együtt, úgy, hogy lágy legyen a túró és a tésztára rá kenhető. Akkor tegyük a tepsiben levő tésztára, és egyenlően terítsük el a tésztán a túrót; a tészta szélét köröskörül egy külön e célra elvett darabbal koszorúzva szegjük be, ujjunkkal csipegessük meg, úgy hogy csinos koszorúformát nyerjen a tészta széle, és ne ömölhessen ki rajta a tésztára tett hideg töltelék. A túró felébe öntünk egy liter tejfelt, melybe előbb hat egész tojást és kevés sót bele habartunk. Tegyük a tésztát csendes tűznél a sütőbe, hogy lassan átsülhessen, és kissé megaludjon és piruljon rajta a tejfel. Ha megsült, vegyük ki a sütőből, de hagyjuk benne tálalásig a tepsiben, mert csak akkor lehet ott bent a tepsiben csinos nagy kockákba felvagdalni, ha kissé kihűlt; megcukrozni nem kell, mert nem szokás, de cukrozva is igen jó tészta.

Szepesi mogyorószelet

1972.
HOZZÁVALÓK:
20 dkg cukor,
15 dkg vaj,
3 tojás,
1/2 csomag vaníliáscukor,
20 dkg liszt,
1/2 csomag sütőpor,
10 dkg darált, héjas mogyoró.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük habosra a cukrot a vajjal, a tojások sárgájával, és a vaníliáscukorral, majd adjuk hozzá a lisztet, a sütőport, 8 deka darált mogyorót, és a tojásfehérjék keményre vert habját. Öntsük a masszát kivajazott tepsibe, és a maradék mogyoróval, valamint porcukorral megszórva forró sütőbe téve süssük. Csak miután kihűlt szeleteljük.

Kunhegyesi lepény

1971.
HOZZÁVALÓK:
25 dkg liszt,
10 dkg vaj,
2 tojássárgája,
kevés cukros tej,
1 dkg élesztő,
pici só,
tej,
a töltelékhez:
4 dl tejföl,
3 tojás,
12 dkg liszt,
pici só,
sajt.

ELKÉSZÍTÉS:
Gyúrjunk össze a lisztet a vajjal, a tojások sárgájával, a kevés cukros tejben megfuttatott élesztővel, kevés sóval, és annyi tejjel, hogy kemény tésztát kapjunk. Kidolgozva takarjuk le, és meleg helyen hagyjuk kelni. Keverjük el a tejfölt a tojásokkal, a liszttel, kis sóval, és simítsuk a megkelt, félujjnyira nyújtott, kikent tepsibe terített tésztára. A tetejére reszeljünk sajtot. Közepes hőfokú sütőben süssük meg. Négyszögletesre vágva tálaljuk.

Göcseji dödölle

1970.
HOZZÁVALÓK:
1,2 kg burgonya,
40 dkg liszt,
1 csapott evőkanál só,
2 hagyma,
2 tojásnyi zsír..

ELKÉSZÍTÉS:
Vágjuk kockákra a burgonyát, főzzük meg, törjük össze, sózzuk meg (kásaszerű legyen). Adjuk hozzá a lisztet, keverjük el alaposan, szinte dagasszuk a burgonyatörővel vagy fakanállal. A lisztet teljesen dagasszuk bele, és addig folytassuk, míg nagyon nehezen dagaszthatóvá válik. Kicsit hagyjuk lángon, de az alátétet tegyük alá. Vágjuk apró kockákra a hagymát, és zsírban pirítsuk aranysárgára. Egy cseréptálba vagy lábasba tegyünk kevés hagymás zsírt, és zsíros kanállal szaggassunk nagy galuskákat. Locsoljuk meg hagymás zsírral. Addig tegyük ezt, míg a massza elfogy. Pirítsuk meg a sütőben. Tejföllel meglocsolva tálaljuk. Tálaláskor még megszórhatjuk karikára vágott, pirított hagymával.

Felvidéki túrós

1969.
HOZZÁVALÓK:
30 dkg liszt,
1 csomag sütőpor,
10 dkg zsír,
1 tojás,
15 dkg cukor,
kevés tej,
a töltelékhez:
5 tojás,
10 dkg porcukor,
1/2 kg túró,
6 dkg mazsola,
1 evőkanál morzsa,
vaníliáscukor.

ELKÉSZÍTÉS:
Gyúrjuk össze a sütőporral elkevert lisztet a zsírral, az egész tojással, a cukorral, és kevés tejjel, lágy, nyújtható tésztává. Tegyük a tészta felét tepsibe, és borítsuk be egyenletesen a következő töltelékkel: keverjük habosra a tojássárgákat a porcukorral, adjuk hozzá könnyedén keverve az áttört, lecsurgatott túrót, a tisztított mazsolát, a világos morzsát, és legvégül a tojások keményre vert habját. Fedjük be a tészta másik felével a túrós töltelékréteget, kenjük meg tojással, és villával több helyen megszurkálva, közepes tűznél süssük meg. Tálaláskor hintsük meg vaníliáscukorral.

Pomone

1968.
HOZZÁVALÓK:
4 szép alma,
4 tojás,
12 dkg cukor,
10 dkg darált dió,
1-1 darabka citromhéj és fahéj,
3 szem szegfűszeg,
a tál kikenéséhez vaj.

ELKÉSZÍTÉS:
Főzzük meg a meghámozott, cikkekre vágott almát annyi vízben, amennyi ellepi, 2 dkg cukorral, a citromhéjjal, a fahéjjal meg a szegfűszeggel ízesítve, majd lecsepegtetve hűtsük ki. Terítsük kikent tűzálló tálba és öntsük le a tésztamasszával, amelyhez a tojások sárgáját keverjük ki a cukorral, adjuk hozzá a diót és a tojások fehérjéből vert kemény habot. A forró sütőben tűpróbáig süssük. A tűzálló tálban adjuk az asztalra.

Hideg kutya

1967.
HOZZÁVALÓK:
25 dkg vaj,
10 dkg cukor,
4 evőkanál tej,
1 evőkanál vaníliáscukor,
5 dkg instant kakaópor,
5 dkg durvára őrölt mandula,
30 dkg keksz,
2 tojás.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük össze a felvert tojásokat a cukorral, a vaníliáscukorral, a kakaóval és a tejjel. Adjuk hozzá a megolvasztott vajhoz a mandulát, és a cukros, kakaós tejet. Keverjük ki a krémet alaposan. Béleljünk ki egy formát alufóliával vagy sütőpapírral, és az alját kevés krémmel kenjük be. Erre tegyünk egy sor kekszet, amit kenjünk be a kakaós krémmel. A rétegezést addig folytatssuk, amíg a hozzávalók elfogynak. A tetejére borítsunk fóliát, és nehezékkel lenyomtatva legalább 4 órára, tegyük hűtőszekrénybe, hogy megszilárduljon. Ezután a süteményt borítsuk ki a formából, óvatosan húzzuk le róla a fóliát, és a „hideg kutyát” 1 cm vastag szeletekre vágjuk fel. Hűtőszekrényben legalább 1 hétig eltartható.

Méheskenyér

1966.
HOZZÁVALÓK:
2 tojás,
2 tojássárgája,
20 dkg méz,
1/2 csomag vaníliáscukor,
5 dkg vagdalt dió,
5 dkg vagdalt mogyoró,
5 dkg mazsola,
birsalmasajt,
1 evőkanál kakaó,
20 dkg liszt,
1 csomag sütőpor.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük habosra az egész tojásokat a 2 tojássárgájával, a langyos mézzel, és a vaníliáscukorral. Ezután keverjük bele a diót, a mogyorót, a mazsolát, ízlés szerint a birsalmasajtot, a kakaót, és a sütőporral elkevert lisztet. Tegyük a masszát egy kivajazott hosszúkás formába, és közepes tűznél süssük meg. 1-2 napi állás után szeleteljük.

Aranypogácsa

1965.
HOZZÁVALÓK:
20 dkg liszt,
1 csomag sütőpor,
2 tojássárgája,
1 kávéskanál só,
tejföl,
a vajas tésztához:
15 dkg liszt,
25 dkg vaj.




ELKÉSZÍTÉS:
Gyúrjuk össze a sütőporral elkevert lisztet a tojások sárgájával, a sóval, és annyi tejföllel, hogy könnyen gyúrható, lágy tésztát kapjunk. Nyújtsuk ki olyan nagyságúra, hogy az 1 órával korábban, a lisztnek a vajjal történt eldolgozásával elkészített és pihentetett vajastésztát belecsomagolhassuk. Az összetett tésztát négy-ötször nyújtsuk és hajtogassuk, míg legvégül ujjnyi vastagra nyújtsuk ki, és pogácsaszaggatóval történt kiszúrás után, kenjük meg tojással. Vajazott tepsiben forró sütőbe téve, süssük szép sárgára.

Szilvásváradi rakott zsemle

1964.
HOZZÁVALÓK:
8 zsemle,
8 dl tej,
4 dkg vaníliáscukor,
10 dkg cukor,
8 dkg dió,
2 késhegynyi őrölt fahéj,
1 dl vörösbor,
2 dkg mazsola,
2 dl tejszín,
2 dkg vaj,
4 dkg zsemlemorzsa,
6 dkg tejcsokoládé,
1/2 citrom héja.

ELKÉSZÍTÉS:
Nyomkodjuk ki és törjük át a tejbe áztatott zsemléket.  Keverjük hozzá a vaníliáscukrot, a fahéjat, a cukrot, a reszelt citromhéjat, a durvára vágott diót és a vörösbort, melybe már előre beáztattuk a mazsolát is. Öntsük az egészet egy kivajazott, morzsával meghintett tepsibe, és közepesen meleg sütőben süssük meg. Miután kihűlt, szaggassunk belőle nagyobb galuskákat, és olvasztott csokoládéval, tejszínhabbal díszítve tálaljuk.

Palermói szelet

1963.
HOZZÁVALÓK:
4 tojássárgája,
12 dkg vaj,
1/2 csomag vaníliáscukor,
15 dkg porcukor,
25 dkg liszt,
1 csomag sütőpor,
2 evőkanál tej,
mazsola,
a töltelékhez:
15 dkg darált dió,
vaníliás tej,
2 evőkanál cukor,
a bevonáshoz:
4 tojásfehérje,
15 dkg cukor.

ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük habosra a tojássárgákat a vajjal, a vaníliás cukorral és a porcukorral, majd keverjük hozzá a liszttel elkevert sütőport és a tejet. Tegyük kivajazott tepsibe és szórjuk meg mazsolával. A tésztára először a darált dióból vaníliás tejjel, és a cukorral készült párolt tölteléket tegyük, azután a habkeverékkel egyenletesen vonjuk be. Nem túlságosan forró sütőben szép egyenletesen süssük meg. Négyzetes darabokra szeleteljük.

Rózsalepény

1962.
HOZZÁVALÓK:
30 dkg liszt,
5 dkg zsír,
10 dkg porcukor,
1 tojás,
1 csomag sütőpor,
kevés reszelt citromhéj, vagy 1 csomag vaníliáscukor,
kevés tejföl,
csipetnyi só,
barackíz.

ELKÉSZÍTÉS:
Morzsoljuk el a lisztet a zsírral, majd gyúrjuk össze a cukorral, a tojássárgájával, a sütőporral, csipetnyi sóval, a lereszelt citromhéjjal vagy a vaníliás cukorral meg annyi tejföllel, hogy rugalmas tésztát kapjunk. Osszuk két részre, az egyikkel béleljünk ki egy közepes nagyságú tepsit, kenjük meg barackízzel és a tészta másik részéből nyújtott lappal fedjük be. Szurkáljuk meg a tetejét villával, kenjük meg a tojásfehérjével és süssük világospirosra. Csak hidegen szeleteljük kockákra.