Ads 468x60px

Pages

Temrije

 2754.

HOZZÁVALÓK:
25 dkg rétesliszt,
2,5 dl víz,
1 teáskanál só,
1 evőkanál finom étolaj (a tésztához),
15 dkg búzadara,
1 l zsírdús tej,
1 dl méz (a töltelékhez),
2 dl étolaj (a sütéshez),
a tálaláshoz:
illatos méz (pl. hársméz)
2 dl-enként 1/2 teáskanál vaníliát, vagy 1 csepp rózsaolajat is keverhetünk bele.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Gyúrjunk tésztát a megszitált lisztből, a vízből és a sóból. Szaggassunk belőle kb. 5 dekás korongokat. Ezeket helyezzük egy olajjal vékonyan megkent tálcára, majd a tetejüket is kenjük be olajjal. Hagyjuk pihenni vászonkendővel letakarva, egy óra hosszat.
Közben készítsük el a tölteléket. Öntsük a tejet egy fazékba és adjuk hozzá a búzadarát és a mézet, alaposan keverjük el, majd erős tűzön, állandó kevergetés közben 20 percig főzzük. Ez után öntsük még azon melegében egy akkora lapos tepsibe, hogy a töltelék kb. 1 cm vastag legyen.
A pihentetett tésztát olajjal megkent márvány-, vagy vastag üveglapon, nyújtsuk ki, amilyen vékonyra csak tudjuk, majd vágjuk fel kb. 5 x 5 cm-es négyszögletes darabokra. Vágjuk fel az időközben megszilárdult tölteléket is, kb. 2,5 x 2,5 cm-es darabokra, majd ezeket tegyük a tésztalapokra, mindegyikre egyet. A tésztalapokat a sarkoknál hajtsuk fel és csippentsük össze a sarkokat, hogy sütés közben se eshessen szét. Egy serpenyőben, igen forró olajban süssük aranybarnára a megtöltött batyukat. Fogóval vegyük ki a kész darabokat az olajból, és tegyük őket előmelegített és melegen tartott (nagy tömegű, lehetőleg márvány) tálcára. Ízlés szerint porcukorral is meghinthetjük, bár ez nem feltétlenül szükséges. Forrón tálaljuk, mindegyik teríték mellett egy kis csészében illatos mézet is adjunk, melybe mindenki ízlés szerint mártogathatja a süteményeket.


Mézes hógolyó

 2753.

HOZZÁVALÓK:
2 dl vaj vagy margarin,
2 teáskanál vanília,
4 dl liszt,
1/2 dl méz,
1/2 teáskanál só,
1,5 dl durvára darált dió,
porcukor.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Keverjük simára a krémet és adjuk hozzá a mézet. Szitáljuk egybe a lisztet és a sót, majd adjuk a mézes keverékhez, és végül a vaníliát és a diót is. Az anyagból formáljunk kissé ellapított gömböket. 175 fokos sütőben 10-12 percig süssük. Amíg még forrók, forgassuk bele őket porcukorba. Hűtés után még egyszer forgassuk meg a süteményeket a porcukorban. Kb. 35-40 db lesz belőle.


Mandulás biscotti

 2752.

HOZZÁVALÓK:
3 nagy tojás,
2 narancs lereszelt héja,
1 teáskanál vanília,
1/2 teáskanál mandulaolaj,
4 dl liszt,
2 dl porcukor,
1 teáskanál sütőpor,
1/4 teáskanál só,
2 dl pörkölt mandula.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Melegítsük elő a sütőt 150 fokra. Egy nagy sütőlapot vékonyan olajozzunk meg, vagy tegyünk rá sütőpapírt. Egy tálban verjük egybe a tojásokat, a narancshéjat, a vaníliát és a mandulaolajat. Egy nagy keverőtálban keverjük össze a lisztet, a cukrot, a sütőport és a sót. Adjuk hozzá a tojásos keveréket és keverjük simára. Ezután keverjük bele a mandulát. Felezzük el a tésztát. Minkét félből formáljunk kb. 30 cm hosszú, 3 - 4 cm széles, 1 - 1,5 cm magas téglát. Süssük őket a sütő közepébe helyezve kb. 50 percig, míg aranysárgák nem lesznek. Ekkor vegyük ki őket a sütőből és hűtsük 5 percig. Csökkentsük a sütő hőmérsékletét 135 fokra. Egy vágódeszkán fűrészfogú késsel vágjunk belőlük 1/2 - 3/4 cm vastag szeleteket. Lapjával helyezzük vissza a szeleteket a sütőlapra, köztük kis hézagot hagyva. Tegyük vissza őket a sütőbe és további 20 - 25 percig süssük, amíg ki nem szárad és enyhén meg nem pörkölődik. Közben egyszer fordítsuk meg őket a másik lapjukra. Utána fémrácson hűtsük le, és légmentesen záródó fémdobozban tároljuk őket.


Hálós sárgabaracktorta

 2751.

HOZZÁVALÓK:
a tésztához:
30 dkg kukoricapehely,
10 dkg vaj vagy margarin,
20 dkg cukor,
2 dl tejszín,
a tetejére:
1 kg sárgabarack,
10 dkg sárgabaracklekvár,
25 dkg cukor.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Olvasszuk fel a vajat vagy margarint, adjuk hozzá a cukrot, és addig főzzük, amíg enyhén karamellizálódik. Öntsük fel a tejszínnel, olvasszuk meg, majd keverjük hozzá a kukoricapelyhet is. Kis lángon kb. 2 percig főzzük, majd öntsük sütőpapírral kibélelt tortatormába. A tésztát nyomkodjuk le, a szélén képezzünk alacsony peremet. 200 fokos sütőben 10 percig süssük. A formából kivéve kenjük meg a sárgabaracklekvárral. A gyümölcsöket mártsuk 1-2 percre forró vízbe, a héját húzzuk le, vágjuk félbe és magozzuk ki. A torta tetejét sűrűn rakjuk ki a félbevágott barackokkal. A maradék cukrot kb. 0,7 dl vízben oldjuk fel, majd gyenge tűzön karamellizáljuk. A még folyós cukormasszából egy fakanál segítségével a torta tetejére csorgassunk keresztül-kasul csíkokat, azaz "hálózzuk be" a tortát. Ne hagyjuk sokáig állni, mert az alja megpuhul. Ezt a tortát lisztérzékenyek is fogyaszthatják.


Amerikai pite

 2750.

HOZZÁVALÓK:
3 tojásfehérje,
1 csomag vaníliáscukor,
csipetnyi só,
12 dkg cukor,
1 csésze apróra vágott dió,
10 dkg zsemlemorzsa,
1 kávéskanál sütőpor,
őszibarack,
tejszínhab.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Verjük habbá a tojásfehérjét a vaníliáscukorral, verjük hozzá a kristálycukrot, keverjük hozzá a diót, a sütőport és a zsemlemorzsát. Béleljük ki egy lapos jénai tál belsejét úgy, hogy a szélekre is hagyjunk a tésztából és süssük langyos sütőben kb. 40 percig, majd hűtsük ki. Töltsük meg a belsejét őszibarack szeletekkel, állítsuk hűtőszekrénybe, és tálalás előtt a tetejére tegyünk tejszínhabot.


Barackos mandulás perec

 2749.

HOZZÁVALÓK:
14 dkg mandula,
14 dkg cukor,
2 evőkanál barackíz.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Gyúrjuk össze a meghámozott és darált mandulát a cukorral és annyi barackízzel, hogy jól formálható legyen. Nyújtsuk ki, és formázzunk belőle perec alakokat, darabos cukorral hintsük meg, azután süssük ki.


Hargitai csemege

 2748.

HOZZÁVALÓK:
1 l tej,
15 dkg kukoricadara,
3 tojás,
20 dkg porcukor,
8 dkg kukoricaliszt,
1 db citrom leve,
20 dkg meggybefőtt.
 
ELKÉSZÍTÉS:
5 dl tejben és vízben főzzük meg a kukoricadarát. A tojást keverjük simára a cukorral, a citromlével, a maradék tejjel és a kukoricaliszttel. Gőz fölött sűrítsük be, és keverjük hozzá a kihűlt kukoricadarát. Formába, vagy poharakba töltve tegyük hűtőszekrénybe. Meggybefőttel tálaljuk.


Kukorica marcipán

 2747.

HOZZÁVALÓK:
10 dkg kukoricaliszt,
15 dkg héjában főtt burgonya,
20 dkg porcukor,
20 dkg darált dió,
1 dl rum,
a díszítéshez:
reszelt csokoládé.
 
ELKÉSZÍTÉS:
A kukoricalisztet 6 dl vízben, állandó kevergetés közben főzzük sűrűre, majd 10 percig pihentessük. A még meleg burgonyát törjük át és adjuk hozzá a kukoricához. Dolgozzuk össze alaposan a porcukorral, a darált dióval meg a rummal. Nedves kézzel formáljunk belőle kis golyókat, és forgassuk reszelt csokoládéba.


Cukros túrós lepény

 2746.

HOZZÁVALÓK:
a tésztához:
30 dkg liszt,
20 dkg vaj,
10 dkg porcukor,
2 tojássárgája,
a töltelékhez:
40 dkg túró,
25 dkg porcukor,
15 dkg vaj,
2 dkg vaníliáscukor.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Készítsünk linzertésztát, majd osszuk két apró cipóra. Nyújtsuk ki, majd közepes hőmérsékletű sütőben süssük meg. A túrót szitán törjük át, adjuk hozzá a vajat, és keverjük habosra. A porcukrot fokozatosan adjuk a túrókrémhez. Végül töltsük a krémet a megsült és lehűtött linzerlapok közé. Hűtőben dermesszük meg, majd ezután szeleteljük fel.


Glória torta

 2745.

HOZZÁVALÓK:
a tésztához:
8 tojás,
8 evőkanál porcukor,
6 evőkanál liszt,
2 evőkanál étkezési keményítő,
a krémhez:
1 csomag vaníliaízű pudingpor,
4 dl tej,
25 dkg margarin,
20 dkg porcukor,
5 dkg kandírozott citromhéj,
a mázhoz:
4 tojásfehérje,
50 dkg porcukor,
2 evőkanál citromlé,
12 szem csokoládédrazsé.
 
ELKÉSZÍTÉS:
A tésztához a tojássárgákat 4 evőkanál porcukorral felhabosítjuk, majd hozzászitáljuk a liszttel elkevert étkezési keményítőt, és óvatosan összekeverjük. A tojásfehérjét a maradék cukorral kemény habbá verjük, és lazán beleforgatjuk a tojássárgás krémbe. Egy 24 cm-es tortaforma alját sütőpapírral kibéleljük, a masszát beleöntjük, és először közepes hőmérsékleten, majd 10 perc múlva a tüzet mérsékelve tűpróbáig világosra sütjük. Amikor kihűlt, három lapra vágjuk. A krémhez 3 dl tejet 1 evőkanál cukorral felforralunk, közben a maradék tejet a pudingporral simára keverjük, a forró tejhez adjuk, és állandóan kevergetve besűrítjük. Hideg vízbe állítjuk az edényt, és folpackkal letakarjuk, hogy a krém ne keményedjen meg. A margarint a maradék cukorral nagyon habosra verjük, és a kihűlt pudinggal összekeverjük. A kandírozott (cukorszirupban többször felfőzött. majd megszárított) citromhéjat apróra vágjuk, és belekeverjük a krémbe. A tortát megtöltjük a pudingos krémmel. A mázhoz a tojásfehérjét a cukorral gőz felett keményre verjük, közben beletesszük a citromlevet, és tovább verjük. Ezzel a mázzal bevonjuk a tortát, és csokidrazséval díszítjük, 1-2 órán át meleg, de nem forró helyen hagyjuk száradni, majd tálalásig hűtőszekrénybe tesszük.


Almaborkrémes torta

 2744.

HOZZÁVALÓK:
a tésztához:
17 dkg liszt,
17 dkg margarin,
3 tojás,
10 dkg cukor,
3 dkg étkezési keményítő,
1 teáskanál sütőpor,
1 citrom lereszelt héja,
a töltelékhez:
65 dkg alma,
2,5 dl tejföl,
2 dl tejszín,
6 evőkanál cukor,
1,2 dl almabor,
1 citrom leve,
1 rúd vanília,
4 zselatinlap,
a díszítéshez:
2 evőkanál durvára vágott dió vagy mogyoró.
 
ELKÉSZÍTÉS:
A tésztához a cukrot a margarinnal habosra keverjük, és egyenként hozzáadjuk a tojásokat. A lisztet összekeverjük az étkezési keményítővel, a sütőporral és a reszelt citromhéjjal, majd a vajkrémhez vegyítjük. A masszát sütőpapírral bélelt, 26 cm átmérőjű tortaformába öntjük, a tetejét elsimítjuk, és előmelegített sütőben, 3-as fokozaton 20 percig sütjük. Az almát meghámozzuk, felnegyedeljük, magházát eltávolítjuk. Másfél almát felszeletelünk, a többit kockákra vágjuk, és citromlével meglocsoljuk. A zselatint kevés vízbe beáztatjuk. Az almabort 4 evőkanál cukorral és a hosszában hasított vaníliarúddal felforraljuk. Az almaszeleteket kb. 2 percig pároljuk az almaborban, majd lecsöpögtetjük. Az almakockákat is ugyanígy megpároljuk. Néhány kockát kiveszünk és félretesszük. A vanília rudat eltávolítjuk. A kinyomkodott zselatint a forró almakompótban feloldjuk. Kihűtjük, majd belekeverjük a tejfölt, és hűtőszekrénybe tesszük annyi időre, míg a krém dermedni kezd. A maradék cukrot karamellizáljuk, majd belekeverjük az összevágott diót vagy mogyorót. A grillázst olajjal megkent alufóliára simítva hagyjuk megszilárdulni. Közben a tejszínt kemény habbá verjük, és a felét a kocsonyás almakrémbe keverjük. A kihűlt tésztát kettévágjuk. Az alsó lapot megkenjük az almakrémmel. Beborítjuk a másik lappal, és ráhalmozzuk a maradék tejszínhabot. A torta tetejét kirakjuk az almaszeletekkel, és a félretett almakockákkal. Végül meghintjük kis darabokra tördelt grillázzsal, és kb. 2 órára hűtőszekrénybe tesszük.


Gesztenyés almatorta

 2743.

HOZZÁVALÓK:
a tésztához:
50 dkg liszt,
20 dkg margarin,
10 dkg cukor,
1 tojás,
1 dl tejföl,
1 kávéskanál sütőpor,
csipetnyi só,
a töltelékhez:
25 dkg gesztenyemassza,
1 kg alma,
2 evőkanál rum,
1 evőkanál cukor,
1 csomag vaníliáscukor,
1 citrom leve és reszelt héja,
2 evőkanál darált dió,
5 dkg mazsola,
a díszítéshez:
10 dkg tortabevonó csokoládé,
1 kávéskanál étolaj,
2 dl tejszín.
 
ELKÉSZÍTÉS:
A tésztához a margarint a cukorral, a tojással, a tejföllel és a sóval habosra keverjük, majd hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet. Jól összedolgozzuk, majd 8-10 órán át hűtőszekrényben pihentetjük. A meghámozott, lereszelt almát 1 dkg margarinban a citromlével megpároljuk. Közben hozzáadjuk a cukrot és a reszelt citromhéjat. Amikor megpuhult, belekeverjük a darált diót és a mazsolát. A gesztenyemasszát 4 dkg margarinnal és a rummal sűrű krémmé keverjük. A tésztát három részre osztjuk, és a tortaformánk méretének megfelelő lapokká nyújtjuk. A kapcsos tortaformában alulra tésztalap kerül, melyet megkenünk a gesztenyekrém felével, majd elosztjuk rajta az almakrém felét. Befedjük a második tésztalappal, és az előbbiek szerint bekenjük a krémekkel, majd befedjük a harmadik tésztalappal. Előmelegített sütőben közepes hőmérsékleten kb. 20 perc alatt készre sütjük. Amikor kész, kivesszük a formából, és hűlni hagyjuk. Végül bevonjuk a tortát a felolvasztott csokoládéval, amelybe kevés étolajat kevertünk. 1-2 órára hűtőszekrénybe tesszük, majd tálaláskor tejszínhabbal díszítjük.


Gyors eperhab

 2742.

HOZZÁVALÓK:
40 dkg eper,
3 tojásfehérje,
15 dkg porcukor.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Mossuk meg az epret, csöpögtessük le, csumázzuk ki, majd néhány szemet félretéve, a többit vágjuk apróra, vagy villával törjük össze. A tojásfehérjéket verjük kemény habbá a porcukorral és apránként keverjük hozzá az epret is. Osszuk talpas poharakba, és a félretett gyümölccsel díszítsük fel. Rögtön fogyasszuk.


Párizsi gyűrű

 2741.

HOZZÁVALÓK:
1,5 dl étolaj,
1,5 dl víz,
csipetnyi só,
csipetnyi cukor,
15 dkg liszt,
1 csapott kiskanál sütőpor,
4 tojás,
szeletelt mandula,
a krémhez:
5 dl tej,
1 csomag vanília ízű pudingpor,
4 evőkanál cukor,
1/2 dl rum,
1,5 dl tej,
1 csomag tejszín ízű habpor.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Forraljuk fel az olajat, a vizet, a sót és a cukrot egy edényben. Amikor forr adjuk hozzá a lisztet és a sütőport. Addig tartsuk a tűzön, amíg a tészta elválik az edény falától. A tűzről levéve egyenként keverjük bele a tojásokat. A sütőlemezen formázzunk gyűrűalakot a nyomózsákból. A tetejét tojással kenjük meg, és mandulával szórjuk meg. Előmelegített, nedves sütőben (220 fokon) kb. 10-15 percig süssük. Készítsünk vaníliapudingot rummal, és a habporból készített habbal lazítsuk, majd töltsük meg a krémmel a gyűrűket.


Mandulás lóhere

 2740.

HOZZÁVALÓK:
a tésztához:
10 dkg méz,
10 dkg nádcukor,
5 dkg vaj vagy margarin,
1 tojás,
1/2 teáskanál sütőpor,
25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt,
2 teáskanál mézeskalács-fűszerkeverék,
1-1 jókora csipetnyi őrölt szegfűszeg, kardamom, szerecsendió-virág, szegfűbors,
1/2 citrom lereszelt héja,
a díszítéshez:
2 evőkanál tej,
kb. 15 szem mandula.
 
ELKÉSZÍTÉS:
Kavarás közben hevítsük fel a mézet a nádcukorral és a zsiradékkal együtt. A kapott masszát öntsük egy tálba és hagyjuk kihűlni.
A tojást villával jól keverjük el, és két evőkanálnyit tegyünk belőle a mézes masszához. A maradékát tegyük félre. A sütőport keverjük el a liszttel, majd adjuk hozzá a fűszerkeveréket és a citromhéjat is. Az összes hozzávalót gyúrjuk össze nyújtható tésztává. Amennyiben a tészta túl puha, adjunk hozzá teáskanalanként adagolva teljes őrlésű búzalisztet. Ha viszont túl kemény, kis adagokban dolgozzunk bele vizet. A tálat takarjuk be fóliával vagy nedves konyharuhával. A tésztát egy éjszakára, vagy még inkább 2-3 napra tegyük hűtőszekrénybe, és hagyjuk pihenni.
Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Készítsük elő a sütőlemezt is (zsírozzuk ki, vagy béleljük ki sütőfóliával). A lisztezett gyúródeszkán a tésztát nyújtsuk ki 3-4 mm vastagra.
Szaggassunk ki kis lóhere formájú aprósüteményeket, és helyezzük a sütőlemezre. Az elkevert tojás félretett maradékát vegyítsük el a liszttel, és kenjük be vele a süteményeket. Hegyes késsel vágjuk ketté hosszában a mandulákat, és egyet-egyet tegyünk a lóherék közepére.
A kis süteményeket sütőben kb. 12 percig süssük aranybarnára.