Ads 468x60px

Pages

Legyezőtorta

2523.

HOZZÁVALÓK:
1 kerek, 9 tojásból készült piskóta,
2 dl tej,
2 evőkanál búzadara,
20 dkg vaj vagy margarin,
20 dkg porcukor,
1 csomag vaníliáscukor,
4 evőkanál pikáns gyümölcsíz,
a marcipánbevonathoz:
27 dkg porcukor,
18 dkg hámozott, őrölt mandula,
néhány csepp meggy- vagy málnaszörp.

ELKÉSZÍTÉS:
A piskótát nagy, kerek tortaformában süssük meg, és borítsuk lisztezett deszkára. Miután kihűlt, úgy vágjuk el, hogy két félkörívet kapjunk, majd vízszintesen vágjuk két lapra, így összesen négy tortalapunk lesz. A krémhez a búzadarát a tejben kevergetve addig főzzük, amíg teljesen sűrű nem lesz. Keverjük ki alaposan a porcukrot a vajjal, adjuk hozzá a búzadarát, a vaníliáscukrot, és az egészet keverjük nagyon habosra. Ezzel töltsük az egymásra fektetett, pikáns gyümölcsízzel megkent félkörív alakú tortalapokat, a felső lapot egy kissé nyomtassuk le. A marcipántetőhöz 18 dkg cukrot pár csepp vízzel főzzünk nagyon sűrű sziruppá, majd tegyük bele a mandulát, és nagyon kis lángon kevergetve, addig hagyjuk a tűzön, amíg jó száraz nem lesz. Hűtsük ki, mozsárban törjük össze, és a cukorral meg kevés meggy- vagy málnaszörppel gyúrjuk formázhatóvá. Egy keveset tegyünk belőle félre, a többit kenjük a legfelső tésztalapra. Vizes késsel úgy vonalazzuk meg, hogy legyezőt mintázzon (ezek mentén vágjuk majd fel a tortát), és a félretett marcipánból mintázzunk fogantyút, amit illesszünk a helyére.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése